A Magyar Kultúra Napja ingatlanos szemmel – Hol, mennyibe kerül a Kölcsey utcában élni?

A Magyar Kultúra Napjaként ünnepeljük 1989 óta január 22-ét annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát több mint 160 évvel korábban. Hogy tisztelegnek költőnk emléke előtt a róla elnevezett közterületek? Hány városban viseli utca az ő nevét, és milyen átlagáron lehet ott lakást venni? Az emléknap alkalmából a Duna House összegyűjtötte ezeket az ingatlanpiaci érdekességeket.

A KSH ingatlanadattára szerint 2020-ban 12 településen volt olyan ingatlantranzakció, amely Kölcsey Ferencről elnevezett közterülethez kapcsolódik. Az itt eladott ingatlanok jellemzően többlakásos társasházak lakásai, de lakótelepi panelek is megtalálhatók köztük. A legolcsóbban Bács-Kiskun megyében, a jánoshalmai Kölcsey utcában lehetett otthonhoz jutni, méghozzá 116 ezer Ft/m2 áron. Ez egy átlagos, 55 négyzetméter nagyságú lakás esetében 6.380.000 forintos vételárat jelentett. Panelek tekintetében a legkedvezőbben Orosházán lehetett vásárolni, 192 ezer forintos négyzetméteráron, ami így 65%-kal magasabb költséget generált a békési ügyfeleknek.

A legdrágább Kölcsey utca Debrecenben található, a téglalakásokat átlagosan 515 ezer forintos négyzetméteráron lehetett eladni 2020-ban, ami több mint 28 millió forintos lakásárat jelentett egy átlagos méretű ingatlan esetében. A panelek közül a legmagasabb összegért Vácott lehetett vásárolni, 370 ezer Ft/m2-ért, tehát nagyságrendileg közel 20,5 millió forintot kellett kiadniuk a vevőknek új otthonukért.

A KSH legfrissebb, 2021 második félévéről szóló ingatlanadattára ugyan még nem teljes, de a trendek így is jól megfigyelhetők. A vidéki városok közül Orosházán és Szekszárdon, valamint Miskolcon és Hajdúszoboszlón kötöttek adásvételt tavaly a Himnusz szerzőjéről elnevezett közterületeken. Míg előbbi két településen 4, illetve 9%-kal nőttek az átlag négyzetméterárak, addig utóbbiaknál 2, illetve 5%-os csökkenés volt tapasztalható.

„Budapesten két kerületben neveztek el egy-egy utcát Kölcsey Ferencről, amelyeknél a szomszédos közterületeken található, eladott ingatlanok ára alapján megállapítható egy átlagos négyzetméterár. Ez alapján Józsefvárosban 681, a 18. kerületben pedig 500 ezer Ft/m2 árral számolhattak a potenciális vevők 2020-ban. A rendelkezésre álló tavalyi évi adatok alapján 4, illetve 5%-os áremelkedés realizálódott ezeken a környékeken” – árulta el Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)