Az építőipar újabb lendületes növekedés elébe néz a zöld-emelkedőn

Jelentős növekedéssel zárta az építőipar a 2021-es évet. Az ágazat termelési volumene 13,3 százalékkal nőtt 2020-hoz képest. A két fő alszektor közül, az épületépítésben 17,1 százalékos, az infrastrukturális fejlesztéseket is magában foglaló egyéb építmények esetében pedig 9,1 százalékos volt az éves növekedés.
„A növekedésre számítani lehetett, több tényező is segítette a fejlődést. Egyrészt a bázishatás, mivel 2020-ban a járvány miatt több mint 9 százalékos volt az éves visszaesés, így alacsony szinthez képest következett be a bővülés. Emellett a pandémiához köthető bizonytalanság enyhülésével jelentősen nőtt a beruházási, építkezési kedv” – mondta Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója.

2021 decemberében egy év alatt egyébként 29 százalékkal, míg az előző hónaphoz képest 7,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene a KSH adatai szerint. Bár a részletes éves GDP-adatokra még várni kell, de 2021 harmadik negyedévében a termelési oldalon 20,1 százalékkal nőtt az építőipar hozzáadott értéke.

Az építőipar felívelését mutatja, hogy 2021 harmadik negyedévében 378 ezer embernek adott munkát, ami évtizedes rekordnak felel meg, egyben azt jelenti, hogy az ágazat az összes foglalkoztatott 8 százalékának biztosít munkalehetőséget. Szemben a 2010 és 2020 közötti időszakra jellemző 6-7 százalék körüli mutatóval.

Vida Tamás elmondta, hogy az építőipari növekedésben ma már egyre nagyobb teret nyernek a digitális megoldások, mind a tervezés, mind a kivitelezés, mind pedig az épületüzemeltetés területén, ami hatékonyabbá, költségkímélőbbé teszi az ágazatot és az építményeket. Mindez a világszerte, így a Magyarországon is egyre fontosabbá váló fenntarthatósági szempontokból is kedvező. Az ágazat egyik meghatározó szereplőjének számító KÉSZ Csoport is egyre jobban beépíti a környezetbarát megoldásokat a teljes működése során.

A KÉSZ Csoport a 2020.évi teljesítményhez képest 30 százalékot meghaladó növekedést vár az előzetes számok alapján a 2021-es évre.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Miskolc állami kézbe adja a vízszolgáltatást és annak felelősségét

Miskolc állami kézbe adja a vízszolgáltatást és annak felelősségét

Miskolc átadja a víziközmű-közszolgáltatáshoz kapcsolódó ellátási felelősséget és vagyoni elemeket az államnak.

Most kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adó-visszatérítést

Most kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adó-visszatérítést

Érdemes lehet akár más megtakarítási formából is átcsoportosítani az év végén.

Csütörtöki Kormányinfó: ezek voltak a legfontosabb bejelentések, percről percre

Csütörtöki Kormányinfó: ezek voltak a legfontosabb bejelentések, percről percre

Több hetes kihagyás után tér vissza a Kormányinfó, a szokásos csapat, Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra vezetésével.

Varga Mihály szerint még fehérebb lesz a gazdaság

Varga Mihály szerint még fehérebb lesz a gazdaság

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, szakmai konferencián Budapesten.

© 2023 (v2.202102)