Korán kezdődik az idei ingatlanpiaci pörgés – példák főképp vidékről, de Pestről is

Bár a december hagyományosan kevésbé aktív időszak az ingatlanpiaci trendek terén, ám a múlt évtől hajrával búcsúztak az új és használt ingatlanok is és a pihenő nem tartott sokáig. Az OTP Ingatlanpont hálózatának tapasztalatai alapján, bár területenként eltérő mértékben, de országos szinten már januárban újra éledt és most is mindenhol aktív a piac.


Tavaly számos kedvező körülmény formálta a lakóingatlanok piacát. Az év elejétől elérhető, otthonteremtést célzó állami támogatásoknak, a koronavírus vártnál enyhébb hatásának és a kifejezetten jól teljesítő hitelpiacnak köszönhetően az előzetes várakozásokat túlszárnyalva nemcsak a forgalom, de az árak is tovább növekedtek tavaly a magyar lakáspiacon. Az utolsó negyedévben a Zöld Otthon Program indulása adott további lökést az újépítésű ingatlanoknak és bár a piac egészére hivatalos statisztikák még nem érhetőek el, az OTP Ingatlanpont adatai alapján 2021 egyértelműen sikeres évnek nevezhető és a lakáspiac lendülete 2022 első heteiben sem tört meg.

Nem “pihent” a Balaton

„Északnyugat-Magyarországon a várakozásainkon felüli teljesítmény jellemezte a lakáspiacot, ami enyhe visszaeséssel búcsúzott 2021-től. Januárban azonban ismét élénkült a kereslet és a Balaton partján még pillanatnyi pihenőről sem beszélhetünk. Az élénkülő keresletet az egész régióban megfigyelhető áremelkedés kísérte és pillanatnyilag nem látszik fordulat a láthatáron” – mondta Goreczki Szabolcs, az OTP Ingatlanpont északnyugat-magyarországi régióvezetője.

A Balaton északi oldalán egész évben töretlen volt a piac lendülete, és az árak folyamatos emelkedése ellenére idén januárban is kimagasló érdeklődés jellemezte a magyar tenger partját. A régió egészét tekintve az újlakások népszerűsége mellett megélénkült az építési telkek iránti kereslet is, ami a telekárak növekedésében is egyértelműen tetten érhető. A régióvezető szerint ingatlantípustól és településtől függetlenül keresleti piac jellemzi Északnyugat-Magyarországot.

Délen is maradt lendület

„2021 lendületesen indult a Dél-Alföldön, mind az eladói, mind a vevői oldalon. Ez a lendület megmaradt a nyár végéig, onnantól tapasztalhattunk némi lassulást. A teljes év tekintetében 2021-et régiónk kiemelkedő eredménnyel zárta és most ismét azt tapasztaljuk, hogy megnövekedett az otthonkeresők száma” – foglalta össze tapasztalatait Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője.

A kistelepülések, valamint a falusi CSOK-kal érintett területek az év egészében igen népszerűek voltak, a régió városaiban főleg a lakások iránt volt élénk az érdeklődés, amik igen rövid idő alatt gazdát is cseréltek. A tavalyi év utolsó három hónapjában az eladói és vevői oldalt is átmeneti megtorpanás jellemezte, ami összefüggésben állt az árak folyamatos emelkedésével, a kamatkörnyezet változásával, valamint a csökkenő ingatlankínálattal. Idén januárban ismét kiugróan magas volt az új lakáskeresők száma, amit az év végi megtorpanás következtében elmaradt forgalom, illetve az idei évben előrehozott vásárlási szándék is magyarázhat.

A falusi CSOK idén nyár közepén történő kivezetése az érintett településeken határozottan élénkülő keresletet és ezzel az árak további növekedését generálja, ezért a finanszírozással kapcsolatban egyre több vevő veszi igénybe az OTP Ingatlanpont szakértőinek támogatását.

Mi a helyzet Északkelet- Magyarországon?

„A múlt év egészében, így az év végén is aktív volt Északkelet- Magyarország lakáspiaca, az idei január pedig minden várakozásunkat felülmúlta. A Zöld Otthon Program indulásával megélénkült az újépítésű lakások iránti kereslet, azonban a kínálat sok esetben nem tud lépést tartani a kereslettel” – mondta el Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője.
Bár év közben hullámzott a régió piacának teljesítménye, 2021-ben éves szinten jó évet zárt Északkelet-Magyarország. 2022 első hónapjának tapasztalatai alapján a régióban minden lakóingatlan típus iránt élénk a kereslet, amit a kínálat nehezen tud követni, ennek következtében az ingatlanárak is tovább emelkedtek. Az újépítésű lakások iránti megemelkedett érdeklődés mellett továbbra is népszerűek a vízparti, fürdő- és turisztikai lokációkban található lakóingatlanok.

Dél Dunántúl

„A Dél-Dunántúlon erős indulást követően kis visszaesést tapasztaltunk tavaly év közben, majd az év végét erős hajrával zárta a lakáspiac. A régiónak meghatározó lendületet adott az újépítésű projektek indulása, a piacon idén januárban sem csökkent az érdeklődés, legyen szó akár használt, akár újépítésű ingatlanokról” – mondta Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője.
2021-ben a régióban a legnagyobb érdeklődés a falusi CSOK-kal megvásárolható, jellemzően kisebb értékű ingatlanok iránt mutatkozott, ezeket elsősorban lakhatás célja keresték az érdeklődők. A második félévben azonban a panellakások forgalma is megélénkült és ebben az ingatlankategóriában már a befektetési célú vásárlók is megjelentek. A tavalyi év végén megnőtt és most is igen élénk az érdeklődés az újépítésű ingatlanok iránt, a Balaton déli partján jellemzően a még tervasztalról megvásárolható újlakások a legnépszerűek a befektetők körében. Az újépítésű ingatlanok fellendülése a használt lakások piacán is érezteti hatását, ami a tranzakciók számának és az árak növekedésében is tetten érhető. Az otthonkeresők még szeretnék kihasználni a most elérhető állami támogatásokat, részben ennek is köszönhető a piac korai ébredése.

A központi régió, a nyertes kerületek

„A budapesti régió minden korábbi rekordja megdőlt 2021-ben, elmondhatjuk, hogy az eddigi legjobb évünket zártuk és azóta sincs megállás. Bár a belváros ébredése még mindig várat magára, az idei év első hat hetében ismét új rekordok születtek” – számolt be a fővárosi ingatlanpiac aktualitásairól Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője.

A tavalyi év legaktívabb területei a XI., XIII., XIV. és VIII. kerületek, illetve Budapest déli agglomerációja voltak, Érdtől és Szigetszentmiklóstól kezdve Dunaharasztin, valamint Ráckevén át egészen Dömsödig bezárólag. 2021-ben az OTP Ingatlanpont tapasztalatai szerint a fővárosban megnövekedett a kereslet a nagyértékű nem lakóingatlanok (ipari területek, kereskedelmi és vendéglátó egységek, telkek) iránt és a bérleti piac is jelentősen erősödött.

A piac slágere továbbra is a panellakás, de a Zöld Otthon Programnak köszönhetően ugrásszerűen nőtt az érdeklődés az újépítésű lakások iránt is. A zöldhitel igénybevételére alkalmas újlakások iránt lokációtól függetlenül most is élénk a kereslet és a vásárolni szándékozók még minden támogatási lehetőséget maximálisan ki kívánnak használni.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Agrárium: egy jó és egy kevésbé jó hír jött

Agrárium: egy jó és egy kevésbé jó hír jött

Az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtóreggelijén az is elhangzott, hogy a következő években jelentős agrár hitelállománynövekedés várható.

Van, amit nagyon nem jól csinálunk a munkahelyünkön

Van, amit nagyon nem jól csinálunk a munkahelyünkön

Az Eisberg által végzett Színes Tálak Kutatása szerint nem adjuk meg az elég időt a munkahelyi ebédnek.

Baj van? Kiberbiztonsági előadássorozat indul

Baj van? Kiberbiztonsági előadássorozat indul

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít.

© 2024 (v2.202102)