Rugalmas megoldások, kicsiknek

Nem csak a vállalat-óriások hatalmas cégközpontjaira van igény az irodapiacon, de a pandémia okán egyre több középvállalat is, no és persze a kicsik is inkább rugalmas megoldásokat keresnek. Mondjuk a sok ezer helyett pár száz, vagy akár pár tíz négyzetméternyi helyet. Nekik mutatunk most tippeket kisebb, de rugalmasan bérelhető fővárosi irodahelyekre, olyanokra, amelyek „menőségük” folytán az alkalmazottak és az üzleti partnerek számára is vonzóak lehetnek.

Az év első hónapjainak elmúltával már a vállalkozások, kisebb-nagyobb vállalatok számára is láthatóvá válnak azok a folyamatok, amelyek a következő időszakot meghatározzák. Ilyenkor azután végre döntésre lehet vinni a dolgokat: egy tavasszal eldöntött költözéssel egy kisebb cég akár már nyártól irodát válthat, figyelve arra, hogy a költözés arra az időszakra essen, amikor amúgy is sokan vannak szabadságon, a vállalkozás terhelése kicsi.

Szerencsére a mai piacon a cégek igen sokféle irodai kínálatból válogathatnak. Először is ott vannak az olyan rugalmas megoldások, mint amilyet például az ismert Regus szolgáltató House of Business nevű projektje is kínál, a Lánchíd pesti hídfőjénél.

Az átlagos üzleti döntéshozó ilyenkor visszahőköl: hogy engedhetné meg ezt magának egy kisebb cég? Pedig egy extra jó helyen lévő iroda nem mindig megfizethetetlen. Az említett szolgáltatott iroda is olyan, ahol akár egy-két fő részére is bérelhetünk saját, dedikált irodát, igen sokrétű szolgáltatással, elfogadható áron, rugalmas feltételek mellett.

Igaz ugyan, hogy irodát ezerféle méretben, kialakításban és minőségben lehet bérelni Budapesten, de ilyen lokációban keveset.

Egy kicsi vagy egy közepes cég sokszor gondolni sem mer arra, hogy ilyen kiemelt helyen legyen irodája: mondjuk külvárosi vagy vidéki cégként itt fogadja fontos ügyfeleit, vagy épp egy ilyen ponton legyen a székhelye. Pedig ez utóbbi a legtöbb partnerben olyan extra bizalmat kelt, ami sok esetben nehezen számszerűsíthető.

Érdekes plusz szolgáltatása a House of Business projektnek, hogy ha éppen csak egy tárgyalóra van szüksége valakinek, és nem szeretne irodát igénybe venni, itt akár egy órára is van lehetősége bérelni, a videokonferencia hívásra is alkalmas, gyors internettel ellátott tárgyalókban. De persze egy-egy nagy cég projektjei, leányai, spin-offjai is költözhetnek ide pár hónapra, mondjuk egy-két tucatnyi, vagy akár félszáz alkalmazottal.

További előny, hogy itt akár csak egy laptoppal besétálhat valaki az irodába: a többi szolgáltatást, például a fénymásolást, postázást, a nyomtatást, a fűzést, a laminálást, vagy mondjuk a szkennelést biztosítják! Továbbá kulcsra zárható szobát, recepciót és székhely-szolgáltatást is kérhet bárki. (Ez utóbbi esetben a vállalkozás pecsétjén, e-mailjein és webes felületén ott viríthat az elegáns székhely cím: Roosevelt tér.)

De a szolgáltatott irodák terén számos más választás is akad. Az M1 és M7-es autópályák közös kivezetőjénél, Kelenföldön található a Regus Budapest One Centre. Ez a hely is rugalmasságot, közösséget, személyre szabott szolgáltatott irodákat és egységes színvonalú, professzionális helyszíneket biztosít.

A nyüzsgő és modern Őrmező városrészben található Regus Budapest One tökéletes helyszínt biztosít a rugalmas munkavégzéshez. A letisztult formavilágú irodaépület földszintjét üzletek, illetve egy impozáns előcsarnok foglalja el, az emeleteken pedig irodahelyiségek helyezkednek el. A harmadik emeleten változatos munkakörnyezetek, köztük privát irodák, tárgyalótermek és co-working irodák kaptak helyet. A mennyezettől a padlóig terjedő ablakoknak köszönhetően ezeket az ízlésesen bútorozott irodahelyiségeket elárasztja a természetes fény. Az irodaházban nagy sebességű wifi, illetve készséges asszisztensi csapat járul hozzá a gördülékeny munkavégzéshez.

Aki pedig az angyalföldi irodafolyosón, a XIII. kerületben keres szolgáltatott irodát, annak ott van a Spaces CTG White House nevű, rugalmasan igénybe vehető irodaháza. Itt egy-egy vállalkozás akár egy teljes szintet is igénybe vehet, de a lényeg, hogy a Spaces egyedi és vállalkozói szellemiségű, dinamikus irodahelyiségekkel segíti a munkavégzőket és a különböző méretű vállalkozásokat.

Ez Budapest egyik legelegánsabb irodaháza: lenyűgöző art déco homlokzatú, nyitott előcsarnokú épület, ahol modern formatervezésű tárgyalótermeket és közösségi munkatereket alakítottak ki. A természetes napfényben fürdő emeletek, a nagy sebességű wifi, a segítőkész személyzet és akár a hasonló vállalkozók közössége elősegítik a hatékony munkavégzést. 

Tavaly, a járvány dacára rengeteg sikeres bérbeadást tudhatott magáénak az  IMMOFINANZ, főként a rugalmasan kivehető myhive névre keresztelt irodaházai révén, melyekből a XIII. kerületben kettő is van, a myhive Átrium Park és a myhive Thirteen Xenter, illetve a IX. kerületben található myhive Haller Gardens.

Az IMMOFINANZ sikeres  szerződéskötéseinek egyik fontos tényezője, hogy a vállalat rendszeresen felméri a bérlői igényeket és a visszajelzések alapján folyamatosan új szolgáltatásokat vezet be az ügyfelek további kényelmét szolgálva. Eddig a bérlők maximálisan elégedettek a myhive adta plusz szolgáltatásokkal és kényelmi funkciókkal. A vállalat a járvány során minden támogatást és intézkedést megtett annak érdekében, hogy az iroda épületek üzemeltetése a bérlők részére zökkenőmentesen folytatódjon.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)