Balaton: nagyszerű lehetőség látványtervekkel az egyik legszebb partszakaszon!

A Balatonnál már egyre nehezebb üres építési telket találni, különösen, ha valakinek nagy tervei vannak, és felkapott helyen keresgél. Ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat az ingatlanokat sem, melyeken bontásra ítélt, vagy felújításra váró épület áll, különösen, ha nagyszerű látványterveket is kapunk hozzá.

Fonyód a Balaton déli partjának egyik legszebb szakaszán helyezkedik el, az élettel teli kisváros szép strandokkal, kikötővel, vízisport teleppel és olyan nevezetességekkel várja a turistákat, mint a Fácános parkban található Fonyódi Palánkvár, a várhegyi Széplátó, a több, mint 200 éves műemléképületben helyet kapott Présház étterem, a Villa Galéria, a Fonyódi Múzeum és Bélatelep előkelő villasora. A város emellett egész évben számtalan rendezvénnyel várja az idelátogatókat, mint a Fonyódi Nyári Fesztivál vagy télen a Kolbász Fesztivál.

Itt, a Balaton-parttól mindössze 130 méterre vált most eladóvá egy több, mint 2000 nm-es telek a rajta található, 947 nm-es épületkomplexummal, mely többféleképpen is hasznosítható, és ehhez látványtervek is rendelkezésre állnak. Maga a két szárnyból álló, L-alakú épület eredetileg egy 1970-ben épült üdülőkomplexum volt, melynek „A” épületszárnyában lakószobákat alakítottak ki, „B” szárnyában pedig a konyha kapott helyet. Az új megvalósíthatósági és kivitelezési tervek pedig az épület felújítását, plusz egy emelet ráépítését és apartmanok létesítését tartalmazzák társasházi formában.

A tervek szerint 40-60 nm-es, másfél szobás lakásokat alakítanának ki a komplexumban, melyeknek legtöbbje a Balaton felé nézne és kisebb családok számára nyújtanának kényelmes életteret. A tervezett 18 lakás közül 9 az épület földszintjén helyezkedne el, és kertkapcsolattal is rendelkezne. A tervek tartalmaznak még egy panoráma tetőteraszt is az épület tetején, illetve a téli kihasználtság miatt egy szauna-világ kialakítása is megfontolandó.

Ugye mondanunk sem kell, hogy egy nagyobb épület felújításának megtervezése, előkészítése mennyi munkával jár. Ezt azonban most megspórolhatja, aki befektet ebbe az ingatlanba, aminek már az építési engedélyeztetését is előkészítették, mindössze csak azért nem adták még be az engedély kérelmet, hogy az új tulajdonos tetszése szerint módosíthasson a terveken, ha más elképzelései vannak.

Érdemes tehát befektetni ebbe a kivételes ingatlanba, hiszen a jó elhelyezkedésű, balatoni apartmanokra most igazán nagy a kereslet, így biztos, hogy jó áron sikerül majd értékesíteni őket, ráadásul az ingatlan most rugalmas fizetési feltételekkel vásárolható meg.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Jön az új magyar sztrádamatrica

Jön az új magyar sztrádamatrica

A sima személyautókra 5150 forintért lehet megvenni hétfőtől az egynapos sztrádamatricát.

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Számos dologra tényleg jó, de azért nem mindenre.  

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

A parlament elér kerül a budapesti Dubaj megépítéséről szóló jogszabály.

© 2024 (v2.202102)