Mindenki megkapja az ingyen napelemet, aki jogosult rá

Egy friss hír szerint: aki jogosulttá válik, az megkapja majd a 100 százalékos napelemes pályázati támogatást, azaz az ingyenes napelemet, illetve fűtésrendszert. Eddig több mint 40 ezer pályázati kérelem érkezett.


Jelenleg a hiánypótlásoknál tart, ám a 200 milliárd forint keretű napelemes pályázatban mindenki, aki végül a kiírásnak megfelel, megkapja a támogatását – adta hírül az MTI az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkárára hivatkozva.

Mindenkinek jut támogatás a lakossági napelem-pályázat keretéből, aki megfelel a jogosultsági feltételeknek – közölte Steiner Attila, az ITM körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A politikus a budapesti sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a kiírás nagyon nagy érdeklődést keltett, mivel több mint 40 ezer pályázati kérelem érkezett.

A pályázati folyamat a hiánypótlásoknál tart, de akiknél erre nincs szükség, akár már meg is kaphatták a jogosultságról szóló értesítést. Az elbírálások végeztével kiderül, mennyi marad a 203 milliárd forintos keretösszegből, és annak a maradékára is lehet majd jelentkezni – magyarázta Steiner Attila.

A tavaly decemberben megnyílt lakossági napelemes pályázat Magyarország eddigi legnagyobb klímavédelmi kiírása a politikus szerint.

A támogatási keretből tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítésére 2,9 millió forintot, fűtéskorszerűsítéssel, villamosenergia-tárolóval, ablakcserével kombinált napelemes rendszer létesítésére 11,3 millió forintot lehetett igényelni.

(forrás: MTI)

Irodát, raktárat, kereskedelmi vagy ipari ingatlant keres?

Nézzen körül a megújult  Raktar.info  és Irodahaz.info oldalainkon!


© 2024 (v2.202102)