Zugló végre megkaphatja a rég várt új városközpontot – mutatjuk

Megkapta az építési engedélyt Zugló új városközpontjának fő komplexuma, amely az igen neves Zaha Hadid Architects által tervezett Zugló City Center-projekt első fázisában készülhet el – mégpedig a Bosnyák téren, az új kerületi főtérrel együtt. A teljes beruházás több ütemben valósul meg, első körben az új kerületi városközpont jön létre, majd épülnek az új városnegyed következő fázisai, amelyek iroda és lakófunkciót egyaránt tartalmaznak. A teljes beruházás értéke körülbelül bruttó 250 milliárd forint – nagyságrendje a Corvin Negyed beruházással összemérhető.

Budapest Főváros Kormányhivatala nemrégiben, április 20-án döntött a korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított új zuglói városközpont terveinek engedélyezéséről – derül ki az Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály hirdetményéből. Az epiteszforum.hu szakportál szerint teljes projekt egyrészt Zugló új városközpontját tartalmazza, másrészt hozzá kapcsolódva egy új városnegyed is születik, mégpedig a Bayer Construct beruházásában. A nagy volumenű fejlesztés terveit a Zaha Hadid Architects és a LAND Italia jegyzik.

Új zuglói városközpont épül

A már legalább két évtizede beígért, illetve várt önkormányzati elképzelések szerint az új központ első üteme a Bosnyák téren, 6-8 ezer négyzetméteren valósul meg.

A főtérről sétálóutca nyílik, annak mentén helyezkedik majd el az újonnan megépülő modern városháza, a korszerű szakrendelő intézet és a Bosnyák téri piac is egy létesítményben (látványterveket lásd képeinken, Forrás: epiteszforum.hu).

 

Az egész komplexum alatt mélygarázst hoznak létre. A piac épülete kétemeletes kialakítást kap, és bár a Vásárcsarnok klasszikus funkciókat fog ellátni, igény esetén a Bosnyák utcában biztosítható lehet a bolhapiac jellegű árusok időszakos elhelyezése is.

Az épületben kerül elhelyezésre az új polgármesteri hivatal, ahol az összes közigazgatási funkció egy helyen lesz elérhető. A harmadik elem a szakorvosi rendelőintézet létrejötte, amely egy épületben egyesíti Zugló összes szakellátásának intézményét, valamint helyet ad a jövőben a sürgősségi ellátásnak is. A főtér a kialakításának köszönhetően a jövőben közösségi funkciókat is el tud látni, így akár kulturális programok, koncertek, és a karácsonyi vásár helyszíne is lehet.

Új városnegyed is lesz

A városközponthoz kapcsolódó új városnegyed a Bayer Construct vállalatcsoport magánberuházásában, a Bosnyák tér mögött épül. A gigafejlesztés Pest egyik legzöldebb és legfenntarthatóbb életterét valósítja meg, amely kapcsolódik a Rákos-patak környékéhez, harmonikus egységbe foglalva a zöld területeket és az új közösségi tereket. A lokációban egyaránt helyet kap az üzleti-, iroda- és lakófunkció, valamint a szabadidős tevékenység.

A tervezés során kiemelten fontos szerepet kapott a fenntarthatóság előtérbe helyezése, valamint a zöld területek további bővítése. A gyalogos forgalom mellett a kerékpáros forgalom igényeit is igyekeztek figyelembe venni, ezzel is elősegítve a célt, miszerint minél inkább autómentes övezetté tudjon válni Zugló új városközpontja.

A fejlesztő egy nemzetközi tervpályázaton választotta ki a Zaha Hadid Architects építészeti és tervezőirodát, amely világszerte számos fantasztikus projektet tervezett már. A teljes beruházás szinte egy évtizede felölel, hiszen idén kezdődik, és az előzetes kalkulációk szerint 2029-ben fejeződik be. Egy korábbi lakossági fórumon meglehetősen nagy számok hangzottak el, így a tervek szerint épül 950 lakás, 90 ezer m2-nyi iroda és 12 ezer m2 kereskedelmi terület, emellett 16 ezer négyzetméternyi új zöld terület létesül, ami kiegészülhet a városközpont 31 ezer m2-es parkosított területével.

A finanszírozásról még nem sokat tudunk, de az biztos, hogy tavaly ősszel a Bayer Construct Zrt. 30,1 milliárd forint értékben értékesített a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjában. Emellett szintén akkori hír, hogy a a vállalatcsoport megindította a termelést az új betonelem előregyártó üzemében a biharkeresztesi Ipari Park területén, amely az ország legnagyobb ilyen profilú üzem.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Repülőjáratokat töröltek, figyeljen, önt is érintheti!

Repülőjáratokat töröltek, figyeljen, önt is érintheti!

A légiközlekedésbe is bekavar az izraeli-iráni csetepaté.

Magyar Péter újabb ellenfeleket kapott

Magyar Péter újabb ellenfeleket kapott

Itt egy újabb jele annak, hogy felpörgött a kampányhajrá a június 9-i választások előtt.

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Nem minden felhőtlen a hazai cégek számára.

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

Az Izraelt képviselő művész és kurátorok magánakcióba kezdtek a Velencei Biennálén: nem engedik be a látogatókat az ország pavilonjába.

© 2024 (v2.202102)