Mindannyiunk kedvence: a Balaton és annak fővárosa

Lassan elfoglalja méltó helyét az emberek fejében a Balaton, egy itteni nyaraló-lakás ára ugyanis a fővárosi elegáns kerületekben megszokott árakat közelíti. Különösen így van ez a tó déli „fővárosában” Siófokon. De itt is akad még kitűnő ár-érték arányú ajánlat – ezúttal egy ilyet mutatunk.

Sokat változott a Balaton képe, imázsa az elmúlt években, hiszen a járvánnyal megérkezett a szélesebb körű otthoni munka, így egyre többen mernek a fővárostól messzebb költözni, akár akkor is, ha a munkahelyük Budapesten, vagy annak közelében van. Ha csak hetente kétszer kell felmenni Budapestre, akkor miért ne lakhatnánk egész nyáron, sőt, akár egész évben a magyar „tengerparton”, annak is a legjobban ellátott, szép fekvésű nagyvárosában, Siófokon.

Mivel egyre több a távmunkás, így egyre több vállalkozó is felismeri azt, hogy akár 100 kilométerről is el lehet navigálni bizonyos típusú vállalkozásokat, a személyes jelenlét – bizonyos ésszerű mértékig – ilyen esetekben is csökkenthető.

És egy órányi utazás még nem a világ, ennyi idő alatt pedig könnyen lejuthatunk Siófokra, persze ha Újbuda vagy Budaörs vonzásából indulunk, és nem csúcsforgalomban utazunk. Az szintén gyakori, hogy a tehetősebbek nem szeretnek a fővárosi vagy Pest környéki házaikban, sorházi lakásaikban. vagy épp belvárosi társasházi lakásaikban „ücsörögni” egész évben, hanem egy olyan helyet keresnek, ahová könnyen leruccanhatnak.

Új munkát, új állást keres: nézzen szét a Jobinfo.hu oldalon!

De persze úgy, hogy elegendő ha a fürdőruhát, törülközőt vagy csak pár váltás ruhát dobnak be a kocsiba; sőt, sokszor még azt sem, hiszen minden van a tóhoz közeli lakásban. Mégpedig úgy, hogy sem füvet és sövényt nem kell nyírni a nyaralóban, csak pihenni kell, élvezni a Balaton nyújtotta örömöket.

 

Siófokról hoztunk most nívós, újonnan átalakított otthonokat, amelyek ráadásul megfizethetőek. És nem csak ott lakni, de akár bérbe adni is érdemes lehet egy ilyen ingatlant, amely hamar behozza az árát, miközben az ember megtakarítása is kitűnő helyen lesz, védve az egyre erősödő, látványosan fenyegető pénzromlástól.

Siófokon, az egyik legelőnyösebb környéken találjuk a Fresh Garden társasházat. Ez ideális méretű otthonokat kínál, kitűnő elhelyezkedéssel tisztességes árfekvésben, igen nyugodt, pihenésre ideális környéken. A Fresh Garden továbbá wellness részleggel, parkosított kerttel csábít, ezen túlmenően pedig siófoki szabadstrand csupán 10 percre található a társasháztól.

Ezeket figyelembe véve a Fresh Garden otthonai kitűnő választást jelentenek lakásnak, nyaralónak és befektetésnek is. (Akár rövid, akár hosszú távra könnyen kiadható ez a befektetés.)

Ezen túlmenően a természet, a zöldfelületek és a Balaton is közel van, jó a megközelíthetőség. Ehhez jön hozzá Siófok kiváló infrastrukturális ellátottsága, hiszen itt éttermek, bevásárlási és szórakozási lehetőségek, valamint iskolák és intézmények is szép számmal akadnak.

Könnyen „menekülhetünk” tehát el a Balaton partjának egyik legjobb nagyvárosába, elhagyva magunk mögött a pörgést, a gondokat. Arról nem is szólva, hogy folyamatos felértékelődés vár egy ilyen ingatlanra, nem kell tehát aggódnunk azért, hogy megtakarításaink „elkopnak” az erős pénzromlás okán.

A Fresh Garden Siófokon tehát igen korrekt ajánlat, hiszen remek méretű, másfél szobás, tágasabb lakások is jó áron elérhetők, olcsóbban, mint a fővárosban.

A cikk a siófoki lakópark beruházójának támogatásával készült.

 

Új munkát, új állást keres: nézzen szét a Jobinfo.hu oldalon!

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Tíz év után újra visszatérhet a kötvényalapok aranykora

Tíz év után újra visszatérhet a kötvényalapok aranykora

Egy lakás bérbeadása már nem biztos, hogy versenyképes a tíz éves fix állampapír 7,5 százalékos forinthozamával, ráadásul az ingatlanok ára is csökkenhet.

Újabb ukrán várost foglaltak el az oroszok, Moszkva ismét rakétát tesztel – A háború 94. napja

Újabb ukrán várost foglaltak el az oroszok, Moszkva ismét rakétát tesztel – A háború 94. napja

Szeverodonyeckben az ukránok szerint komoly harcok folynak, Putyin nyugati államfőkkel tárgyalt.

Az osztrák autóklubok kiakadtak az új magyar tankolási szabályokon

Az osztrák autóklubok kiakadtak az új magyar tankolási szabályokon

Nem tartják jogszerűnek a benzinturizmus ilyen jellegű megfékezését. 

Vendég lenne, csak séf meg felszolgáló nincs – Munkaerőpiaci helyzet a turizmusban és a vendéglátásban

Vendég lenne, csak séf meg felszolgáló nincs – Munkaerőpiaci helyzet a turizmusban és a vendéglátásban

Erről a témáról, pályázatokról és több kutatás eredményéről esett szó a VIMOSZ legutóbbi konferenciáján.

© 2022 (v2.202102)