Hátraarc: 180 fokos fordulat az irodapiacon!

Miközben a 2020 tavaszán ránk köszöntött pandémia előtt szinte telt házzal működtek a budapesti A+ és A kategóriába tartozó irodaházak, addig mára sok helyütt konganak az ürességtől az irodák, jellemzően a széles körű távmunka miatt, amelynek szabályozásában a cégek sem egységesek. A hivatalos adatok (egyelőre) nem festenek olyan szomorú képet, de a valóság – a piacot ismerő szakértők szerint – meglehetősen kiábrándító. Nézzük,  mi történik az irodapiacon!

Egészen a 2019-es év végéig jellemző volt a fővárosban, hogy amennyiben egy minőségi, jó helyen lévő irodaházban akár csak pár szobányi hely felszabadult, akkor egymás sarkát taposva tolongtak a bérlő jelöltek egy-egy irodaház üzemeltetőjénél, tulajdonosánál. A díjak vagy az üzemeltetési költségek terén fel sem merült az alku, örült egy-egy cég, ha megcsípett egy lehetőséget valamelyik jó helyen, versengve a többi bérlőjelölttel.

Mint Sárosi István, az Irodahaz.info hirdetési portál vezető értékesítője mondja, ha pár éve akár ötszáz négyzetméternyi üresedés volt, jellemzően hirdetni sem kellett a pandémia előtt: már a házban bérlő ügyfelek lecsaptak a területre, ki sem kellett vinni a piacra…”

Ezzel szemben ma – az Irodahaz.info szakértője szerint – amennyiben megnézzük a kiadó irodákat kínáló oldalak ajánlatait, úgy azt látjuk, hogy mintegy  százezer négyzetméternyi irodaterület kong az ürességtől!

Kitűnő példa erre egy szinte új, éppen a pandémia kitörése előtti hónapokban „belakott” székház, melynek üvegablakain benézve szinte csak üres asztalokat-székeket látunk munkanapokon, napközben is. Ez nem azt jelenti, hogy az adott cégnél nem dolgoznak, csupán azt, hogy a távmunka a Covid alatt annyira elterjedt, hogyha egy ekkora cég előre látta volna a megjósolhatatlant, könnyen lehet, hogy nem építtet ekkora székházat…

 

Ha irodát, raktárat, üzlethelyiséget keres, akkor nézzen szét megújult honlapjainkon!

Kérjen egyszerre akár több iroda hirdetőtől ajánlatot!

https://irodahaz.info/

Keressen gyorsan és egyszerűen raktárat, üzlethelyiséget:

https://www.raktar.info/

 

A közeli jövőben ráadásul nem csak a távmunka maradhat velünk, de a poszt-covid gazdasági bizonytalanságra és a „csírázó” inflációra egy jó nagy lapáttal rátett az orosz-ukrán háború. A recesszió rövidesen megérkezik a mindennapokba, és ha a cégek lesznek kénytelenek meghúzni azt a bizonyos nadrágszíjat, akkor az irodát kiadók bizony a mainál is nagyobb slamasztikában találhatják magukat.

Mi következik ebből? Az, hogy aktív, agilis és hatékony marketing, illetve hirdetések nélkül azt a néhány irodakeresőt egészen egyszerűen elhappolják előre.

Mindeközben pedig szakadatlanul tovább nő majd a kiadatlan területek száma különösen, hogy több projekt most vagy a közeljövőben fog befejeződni.

„Abban reménykedni, hogy a gazdasági helyzet javulni fog rövid, vagy akár 1-2 év távlatában, egészen egyszerűen hiú ábránd, vágyakozás, amely minden realitást nélkülöz” – fejti ki Sárosi István. Az Irodahaz.info szakártője ehhez már csak azt teszi hozzá, hogy az elképesztő energia árrobbanás hatása, továbbá a munkaerő költségek minimum 15 százalékos emelkedése, valamint a 330-ról 400 forint közelébe emelkedő euró árfolyam mind-mind olyan tényezők, amelyek az irodapiaci kereslet további, érezhető csökkenése irányába mutatnak.

 

Ha irodát, raktárat, üzlethelyiséget keres, akkor nézzen szét megújult honlapjainkon!

Kérjen egyszerre akár több iroda hirdetőtől ajánlatot!

https://irodahaz.info/

Keressen gyorsan és egyszerűen raktárat, üzlethelyiséget:

https://www.raktar.info/

 

Miközben tehát – a korábban kezdett projektek és a gazdasági bajok miatt – egyre nő a kínálat, aközben drasztikusan csökken a piacképes kereslet, különösen a magasabb árkategóriájú “A”, “A+”-os irodák iránt, pedig épp az energiaárak drasztikus emelkedése indokolná, hogy az alacsonyabb költséggel fenntartható, LEED, BREAM minősítésű irodák iránt legyen nagyobb kereslet. A “B”, “C” kategóriás irodáknak pedig szükség lenne a fejlesztésére, a rezsiköltségek minimalizálása érdekében, ám ez sok helyen műszakilag nem kivitelezhető .

Csodaszer nincs ez ellen, ugyanakkor a piaci információk szerint azok az irodaház tulajdonosok akik az elmúlt 4-5 évben jelentős profitra tettek szert és most ebből a bérlők szegmentálódott igényeinek kielégítésére fordítják a nyereség egy részét, azok kisebb veszteségeket szenvednek el mint az ennek ellenkezőjét követők.

Továbbá azok a házak, amelyek félig-meddig üresek, de nem költenek marketingre, hirdetésre, azok a vesztükbe rohannak! Nem árt ugyanis még addig felhajtani bérlőket, amíg még a „lendület viszi” a gazdaságot és nem uralkodik el még jobban a válság és a recesszió.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

Erről Káncz Csaba beszélt az ATV Start című műsorában a Bolsonaro-üggyel kapcsolatban.

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

Kérdés, hogy mire költik majd a háztartások a többletet. 

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

A miniszter úgy beszélt a Völner-Schadl-ügyről, hogy két oldalán Varga Judit és Gulyás Gergely, azaz Magyar Péter akkori felesége és egyik közeli barátja ült.

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

1990 óta feléjük se néztünk, most rögtön külképviselet is nyílik az afrikai országban.

© 2024 (v2.202102)