Magas presztízsű kiadó lakást keres? Nézzen szét a Rózsadombon!

Egy nemzetközi cég magyarországi vezetőjeként kiemelten fontos, hogy a vállalat külföldi partnereit, cégvezetőit méltó környezetben szállásoljuk el, hosszabb, rövidebb magyarországi tartózkodásuk idejére. Míg egy külföldi partner számára, aki rövidebb időre érkezik, elég szobát foglalnunk egy nívós hotelben, addig a hosszabb időre, hónapokra, esetleg évekre érkező cégvezetők számára fontos, hogy igazán exkluzív kiadó lakást keressünk, méghozzá magas presztízsű környezetben.

Ezt pedig egyértelműen a Rózsadombon tehetjük meg, ahol már a múlt század elején is a budapesti elit élt, és olyan híres személyiségeknek volt itt villájuk, mint például Gábor Zsazsa, akinek neve egyet jelentett a luxussal. Bár a híres hollywoodi színésznő egykori villáját már elbontották, helyére most egy olyan exkluzív villát építenek, mely méltó Gábor Zsazsa nevéhez.

Egyrészt azért, mert a beruházó (SFC leányvállalat, Sinus-Fair Immobilien Kft.) a minőség terén nem ismer kompromisszumot, másrészt azért, mert a Gábor Villában mindössze 4 lakás kap helyet, ami szintén növeli a projekt exkluzivitását. Az építkezés már a végéhez a közeledik, az egyenként egy-egy teljes szintet elfoglaló villalakások közül az egyik már elkelt, a másik 3 pedig tökéletes lehet, ha Ön cége külföldi vezetőinek szeretne hosszabb távra lakást bérelni, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne őket megvásárolni.

Itt tényleg minden adott, ami egy ingatlant nemzetközi szinten is kiemelkedővé tesz. Elsősorban a környezet, hiszen a beruházás a Pusztaszeri úton, a Szemlő-hegyi-barlang bejáratától mindössze néhány méterre épül, ahonnan a belváros könnyen megközelíthető akár autóval, busszal vagy a fonódó villamossal. Ugyanakkor számtalan szolgáltatás, például bevásárlási lehetőségek, gyógyszertár, oktatási intézmények, posta és sportcentrum is található a közvetlen közelben.

És az exkluzív környezethez méltó exkluzív minőség, ami a tájolástól, az energiahatékonyságon át az okosotthon rendszerig minden egyes apró részletben megnyilvánul. A Gábor Villa lakásai kelet-nyugati tájolásúak, így nemcsak benapozottságuk kiváló, de káprázatos budai és dunai panorámában is gyönyörködhetnek majd leendő lakóik. A földszinti és az emeleti lakáshoz kert is kapcsolódik, az első és második emeleti lakások nagy erkélyt kapnak, a legfelső szinten elhelyezkedő lakás pedig nagy terasszal rendelkezik.

A műszaki tartalom messze felülmúlja más luxus kategóriásnak hirdetett beruházásokét, hiszen azon túl, hogy az épületbe kizárólag a legkiválóbb minőségű anyagokat építették be, a legmodernebb technológiának köszönhetően a lakások A++ energiahatékonysággal rendelkeznek. Az épület fenntartási Ökolábnyoma rendkívül alacsony. A lakások fűtése-hűtése a jelenlegi árak mellett nem kerül többe havi 8.000,- Ft-nál, tehát, ha az ukrán-orosz konfliktus miatt az árak háromszorosára nőnek, ez a költség akkor sem lesz több havi 24.000,- Ft-nál.

Mindez köszönhető az okosotthon rendszernek is, mely az energiamegtakarítás szempontjából legideálisabb módon biztosítja a megfelelő hőmérsékletet a külső hőmérséklethez és a levegő páratartalmához optimalizálva. A fűtés és hűtés mellett természetesen az elektromos hálózatot (a világítást és az aljzatokat), valamint a biztonsági rendszert is lehet okos eszközről irányítani. Az okosotthon rendszer folyamatosan méri a fogyasztást és elemzi az adatokat, így az azokból nyert statisztikák alapján a lehető leghatékonyabb energiafelhasználást biztosítja. Mindez azért is hasznos, mert így a gazdaságtalan üzemeltetés körülményei könnyebben kiszűrhetők, csakúgy, mint valamely alkatrész meghibásodása.

Mint említettük a 4 villalakás egyenként 1-1 teljes szintet foglal el, melynek több előnye is van. Egyrészt senkinek sincs a szinten belül szomszédja, és az alsó-, felső szomszédok és az utca zajától is védenek a szinteket elválasztó födémek és a külső falak első osztályú hangszigetelése. Másrészt ez lehetővé teszi, hogy ne csak az épület, hanem külön-külön az egyes lakások is akadálymentesítettek legyenek, ami ma már nagyon lényeges szempont.

Jöjjön el, győződjön meg róla személyesen is, milyen az az exkluzív környezet, ahol egy külföldi cégvezető tökéletes nyugalomban, európai színvonalon pihenhet egy-egy fárasztó nap után.

A cikk megjelenését a Gábor Villa fejlesztője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Magyarországról rajtolhat a Tour de France?

Magyarországról rajtolhat a Tour de France?

Nem tartja kizártnak a Tour de France versenyigazgatója, hogy a francia kerékpáros körverseny egyszer Magyarországról induljon el.

Meddig menekülnek még a dolgozók a munkahelyekről?

Meddig menekülnek még a dolgozók a munkahelyekről?

Rekord mennyiségű munkavállaló hagyta el az állását, mert tudta, hogy rengeteg lehetőség várja. Vajon megáll ez a folyamat vagy folytatódik a túlpörgés? 

Orbán Viktor: migránsok százezrei ostromolják Magyarország határát

Orbán Viktor: migránsok százezrei ostromolják Magyarország határát

Nekünk magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől.

El tud szakadni a forint a 400-as eurószinttől? A hét videója

El tud szakadni a forint a 400-as eurószinttől? A hét videója

Minek kell történnie ahhoz, hogy hazai fizetőeszközünk erősödjön? Van ennek egyáltalán reális esélye? Heti videónkban ezekre a kérdésekre kerestünk válaszokat.

© 2022 (v2.202102)