Nehéz helyzetben az egyetemisták: az ukrán háború és az Airbnb újjáéledése is alakítja az albérlet piacot

Két évvel ezelőtt nehéz helyzetbe kerültek a lakástulajdonosok, akik akár rövid-, akár hosszú távon szerették volna kiadni ingatlanaikat, hiszen az Airbnb szinte teljesen reménytelenné vált, így hirtelen túlkínálat jelentkezett a hosszú távon kiadott lakások piacán, ahol azonban az egyetemisták tömeges keresletére sem lehetett feltétlenül számítani, hiszen nem lehetett tudni, hogy indul majd az új tanév. Persze nem volt könnyű a felsőoktatásban tanulók számára sem, hogy nem tudhatták érdemes-e egyáltalán lakást bérelniük, mennyi időt tudnak majd vajon jelenléti oktatásban eltölteni. Most azonban új kihívásokkal kell szembenézniük.

A 2021/2022-es tanév már lényegesen könnyebben, vagy legalábbis kiszámíthatóbban indult az egyetemisták számára, hiszen az oltásoknak köszönhetően már nem kellett tömeges intézmény bezárásokra és online oktatásra számítani, így helyrezökkenni látszott az albérletpiac.

Idén nyáron azonban már lényegesen kevesebb kiadó lakás van a piacon. Gondolhatnánk, hogy ennek legfőbb oka az elhúzódó orosz-ukrán háború, de a valóság az, hogy az ukrán menekültek nem jelentenek számottevő keresletet különös tekintettel arra, hogy legtöbben tovább utaznak, aki pedig mégis maradna, az nem tervez 2-3 hónapnál hosszabb időszakra, de tény, hogy ez a forgalom elsősorban Budapestre koncentrálódik.

A csökkenő kiadó lakás kínálat sokkal inkább köszönhető annak, hogy egyre több egykori Airbnb lakástulajdonos hisz újra abban, hogy a turizmusban nagyobb lehetőségek rejlenek, mint a hosszú távú lakáskiadásban. Aki pedig hosszú távon gondolkodik, az is inkább a külföldi egyetemistákra vár, így a hazai egyetemisták egyre szűkülő kínálattal találják szemben magukat, ennek köszönhetően a már amúgy is magas bérleti díjak további emelkedésére lehet számítani.

Ezekből adódóan várható, hogy a hazai egyetemisták lemondanak majd az egyetem közeli lakásokról, akár a külső kerületekben is szívesen bérelnének, így az itt található lakások is könnyebben, magasabb áron kiadhatók lesznek. És valószínűleg többen vállalkoznak majd arra, hogy közösen béreljenek lakást, így a kicsivel nagyobb lakásokra is könnyebb lesz majd bérlőt találni.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A piaci logika azt diktálná, hogy az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus megemeli az olajárakat is, ezzel szemben érdemi csökkenést láthattunk.

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

© 2024 (v2.202102)