A III. kerületben keres? Most kitűnő ár-érték arányt mutatunk!

A Római-part mindenképpen az észak-budai régió egyik legjobb környékének számít, így a III. kerület ezen részén nem csak jó lakni, de az itt épülő lakások értéktartása is mindenképpen kiemelendő.

Nyilván szüleinktől, nagyszüleinktől is jól tudjuk, hogy bizonytalan, nehezebb időkben az egyik legjobb helyen ingatlanban tarthatjuk a megtakarításainkat. Ez akkor is igaz, hogyha történetesen saját új otthont keresünk, vagy éppen gyermekünk, gyermekeink jövőjét szeretnénk egyengetni. És persze akkor is, ha csupán bérbeadással szeretnénk hasznosítani egy-egy új otthont.

Ezúttal tehát egy vadonatúj, most épülő nívós, egyedi társasházat mutatunk a Római-part vonzásában. Itt Óbudán, a Pünkösdfürdő, Septimius Severus és Ipartelep utca által határolt területen 316 épülő lakás közül választhatja most ki az Ön számára legjobb lakást.

Jelenleg 43 és 62 négyzetméter, plusz terasz közti otthonok választhatók 2023 év végi átadással 46,2 és 68,2 millió forint között, két és háromszobás méretekben.

A teraszokkal, illetve erkélyekkel együttesen számolt négyzetméterár még midig a bűvös egymillió forint körül alakul, ami a mai őrületes mértékű inflációt tekintve, továbbá a remek helyszínt alapul véve jó ár-érték arányúnak mondható. Arról nem is beszélve, hogy a felsőbb szintektől nagyon szép kilátás tárul a szemünk elé.

Az ár azért sem elrugaszkodott, mert felesleges folyosókat és beugrókat nem kell kifizetnünk, milliókat kiöntve az ablakon. Ugyanis a lakásokat fejlesztő vállalat nagy figyelmet fordított arra is, hogy minden otthon a lehető legjobb helykihasználással épüljön fel.

Ez pedig azt jelenti, hogy a hasonló méretű otthonokkal összehasonlítva nagyon jelentős vételárat spórolhatunk meg. Ezen felül továbbá azért is kritikus a kellően okosan megtervezett elosztás, hogy minden otthon praktikusan, kiválóan bebútorozható legyen, azaz mindennek legyen helye akár kisebb alapterületen is.

A helyszínről érdemes kiemelni, hogy a Duna-part csak tízpercnyi sétatávolságra van. Ez a csodálatos, különleges észak-budai partszakasz rengeteg lehetőséget ad a szabadidő eltöltésére, akár aktív, akár kevéssé sportos a kedvünk, a hozzáállásunk. Ráadásul nem csak a kocogás, a biciklizés vagy az edzőtermek jöhetnek szóba, hanem a vízi sportok, például az evezés, vagy épp a parti tenisz-centrumok és uszodák adta lehetőségek is mind-mind elérhetők.

Mi több a budakalászi Omszki-tó és a Lupa-tó is egy-egy ugrásra elérhető. Ahogyan az e tavak környékén lévő hatalmas bevásárlóközpont-komplexum is üzleteivel, szolgáltatóival és intézményeivel lényegében minden elképzelhető szolgáltatással-áruval ellátja a környék lakosságát.

Arról nem is beszélve, hogy a sétatávolságra lévő Római-part nem csak a fent említett sportolási lehetőségeket de igen hangulatos éttermeket, cukrászdákat, kávézókat is kínálnak. Összefoglalva: a környék infrastruktúrája kiváló, a közelben lévő üzletek, éttermek, szolgáltatók, továbbá iskolák és óvodák mindenképpen biztosítják, hogy a napi teendőket könnyen elintézhessék az ide költözők.

A BudaBright lakópark lakásai, nevükhöz híven (bright, azaz fényes) is kifejezetten napfényesek; továbbá a 3 nívós, minőségi épület által közrefogott modern park pedig igazán különlegessé varázsolja ezt a projektet.

Ha pedig mindez nem lenne eléggé vonzó, akkor érdemes azt is kiemelni, hogy kifejezetten kedvező fizetési konstrukcióval érhetők el a lakások: a vételár csupán egyötödének befizetésével leköthetők, a hátralévő 80%-ot csak a műszaki átadáskor kell kifizetni.

Az sem mellékes, hogy az első befizetésünk is igen jó kezekben van, hiszen a beruházó az Indotek Group, Magyarország egyik vezető befektetéskezelő cégcsoportja. A magyar–amerikai tulajdonban működő cégcsoport fő tevékenységeként a rá bízott vagyont elsősorban ingatlanok és ingatlanokkal fedezett vállalati követelések megvásárlására fordítja, portfóliója alapján a legfontosabb piaci szereplők közé tartozik Magyarországon.

A csoport jelenleg piacvezető a kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán, valamint az elmúlt években lakóingatlan fejlesztéseivel meghatározó szereplővé vált a magyar lakáspiacon. A mintegy 330 főt foglalkoztató cégcsoport lakóingatlanjait biztos finanszírozási és műszaki alapon fejleszti és kezeli, ami garanciát jelent vásárlói számára.

Továbbra is él az a szabály aki CSOK-ot vesz igénybe a vásárláshoz, vissza tudja igényelni az ÁFA összegét, ezen túl az új otthonokra 2021-től járó illeték-mentesség is igénybe vehető. A kedvező ár és elhelyezkedés mellett természetesen a minőség, a felhasznált anyagok és a beépített, például gépészeti megoldások terén sem kell kompromisszumot kötnünk.

A cikk a BudaBright lakópark beruházójának a támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Lehet rendkívüli nyugdíjemelés, ha tényleg 20 százalék lesz az infláció? Klasszis podcast

Lehet rendkívüli nyugdíjemelés, ha tényleg 20 százalék lesz az infláció? Klasszis podcast

Erre és még sok más kérdésre keresték a választ legújabb Klasszis podcast műsorunkban kollégáink, Csabai Károly főszerkesztő és Székely Sarolta felelős szerkesztő.

Történelmi beruházást jelentettek be Debrecenben

Történelmi beruházást jelentettek be Debrecenben

Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben.

Többségi tulajdont szerez Tiborcz István Gránit Bankja az Equilor Befektetési Zrt.-ben

Többségi tulajdont szerez Tiborcz István Gránit Bankja az Equilor Befektetési Zrt.-ben

A Gránit Bank Zrt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a több mint 30 éves magyar befektetési szolgáltatóban.

Beszántja a tárcája alá tartozó állami cégeket Lázár János

Beszántja a tárcája alá tartozó állami cégeket Lázár János

Év végével fogják felszámolni a cégeket.

© 2022 (v2.202102)