Hullámzik az újlakás piac: satuféket nyomtak a vásárlók, majd újra a gázra léptek!

Gyakorlatilag hetek alatt zuhantak felére-harmadára az újlakás értékesítési számok Pest messze legnépszerűbb kerületében Angyalföldön idén áprilisban és májusban. Ugyanakkor június-júliusban újra hatalmas ugrás történt a forgalomban, pedig az átlagos négyzetméterárak több mint 6 százalékkal, 1,19 millió forintra nőttek. Nézzük a lehetséges okokat.

Miközben januárban, februárban és márciusban még szinte „egymás sarkát taposva” vásárolták az új építésű lakásokat Budapesten az emberek, addig – a választások után – április-májusra elfogyott a vásárlókedv, a lendület. Ugyanakkor nyár elején újra startot vett az újlakás piac Angyalföldön és Budapesten másutt is.
Az elbizonytalanodás a látványosan megdráguló hitelek, és a zöldhitel első körének kifogyása okán jöhetett el, hiszen kétszer volt az elmúlt hetekben hatalmas mértékű alapkamat emelés. Másfelől feltehetően azért volt tavasszal visszaesés, mert aki készpénzből vásárolna, az addig jobbára megléphette az ingatlan-befeketést.

A vásárlókedv és a lendület kifulladása mögött pedig valószínűleg nagyobb részben pedig az infláció, illetve az ehhez köthető félelmek.

Félünk a pénzromlástól, a háborútól

Továbbá – egyes szakértők szerint – a látványosan megnövekvő állampapír hozamok, főként az inflációkövető papírok egyre jobb hozama, és a várható gazdasági visszaesés miatt bizonytalanabbá váló bérbeadás, illetve költözési hajlandóság átmeneti csökkenése állhat leginkább az ideiglenes visszaesés mögött – illetve ez
A június-júliusi újbóli megugrás ugyanakkor már más természetű, a korábbiaknál erősebb drágulási és háborús félelmek mozgathatják.

Ingatlant hirdetne? Próbálja ki most egyedülálló szolgáltatásainkat, akár elad, akár vesz, akár kiad-bérel!

Amennyiben az Ingatlantájolón hirdet, igény szerint szerkesztőségünk cikket is ír ingatlanáról, amely hat partneroldalunkon is megjelenhet, így még gyorsabban értékesítheti ingatlanát!

Feltehetően egy új, eddig az ingatlanpiacon kevéssé aktív tehetős réteg is megjelent, akik pár hónapig kivártak, de nyár elejére belátták: igazán biztonságban ingatlanban van a pénzük akkor is, ha csak a családnak, saját részre keresnek lakhatási lehetőséget. No persze errefelé a befektetők, azaz a kiadási célt preferálók is igen nagy arányban jelent vannak, hiszen Pest egyik legjobb része ez ilyen téren, mert a Váci út vonzásában százezrek dolgoznak, tanulnak, sokan vidékről érkezett fiatalok.

Az általános drágulást persze senkinek nem kell bemutatni, ám nem csak az élelmiszerek vagy az energia drágul, hanem – már 2021 tavasza óta – az építőanyagok és a munkaerő ára is az „egeket veri”. Nem is meglepő így, hogy jobb környéken, a belső részektől nem túl messze Angyalföld vagy Zugló, illetve a XI. és III. kerületek újlakás árai már régen elhagyták a négyzetméterenkénti bűvös egymillió forintot.

 

Egy nívós helyen lévő, nagyobb kompromisszumoktól mentes, emeleti, jó fekvésű, erkélyes másfél, két szobás új lakás ára ma már 40-45 millió forinttól felfelé kezdődik.Az átlagárak is magasak, ráadásul egyre nőnek. Mint Ballagó Antal, az Otthontérkép Csoport vezérigazgatója mondja, ez év első negyedében az új építésű, XIII. kerületi, eladott ingatlanok átlagára 1,09 millió forint volt négyzetméterenként (kisebb, nagyobb otthonok vegyesen), miközben júliusban 1,16 millió forint volt. Ez 6,42 százalékos növekedés pár hónap alatt, ami egy liter tej vagy egy kiló kenyér esetén talán még nem érezhető soknak.

Nagy kérdés, mit hoz a jövő?!

Ugyanakkor például egy két szobás, 55 négyzetméteres lakás esetén ez azt jelenti, hogy a 59,9 milliós ár 3,9 millió forinttal 63,8 millióra nőtt, mindössze 2-3 hónap leforgása alatt… Igaz a vevők is óvatosabbak, az értékállóbb, jobban eladható, jobban kiadható lakásokat preferálják.

Hatalmas „mumus” mindeközben a bizonytalan jövő. Amíg valakinek biztos az állása, jól megy a vállalkozása, a gazdaság jövője sem borús, akkor könnyebb belevágni akár befekettési, akár lakhatási céllal az otthon-vásárlásba. Ám a gazdasági bizonytalanság, a látványosan dráguló hitelek mellett az új piacon az is hatalmas kérdőjel, hogy a felépülésig hátralévő fél-egy, vagy akár másfél-két évben mi lesz. És nem csak a vevők anyagi helyzete kérdéses, hanem például az is, ahogyan láttuk: a fent emlegetett, eredetileg 60 milliós átlag lakásból nem lesz-e átvételkor 70, vagy akár milliós, vagy még drágább otthon?

Ezt a hatalmas ár-kockázatot pedig a fejlesztők is egyre kevésbé “viselik jól”, azaz mind kevésbé szívesen kötnek fix átadási árra szerződést, hiszen az eltűnő profitot senki sem téríti meg nekik, így muszáj valamekkora kockázatot a vásárlókra hárítani. Illetve, és ennek már ma is vannak jelei, egészen egyszerűen elhalasztanak frissen induló projekteket.

Ez csak egy “döccenő”, vagy tartós válság jön?

Hogy mindez tartós válságot okoz, vagy éppen átmeneti, egy-két évnyi “döccenő” lesz, ma még nem lehet tudni. Nyilvánvalóan válság elé nézünk, ám ennek mélysége és várható időtartama sok tényezőtől függ, többek közt az orosz-ukrán háború alakulásától, illetve az abból (is) következő élelmiszer- és energetikai válságoktól, ármozgásoktól, világgazdasági trendektől.

Az óvatosság tehát indokolt, de azért reméljük ősztől már egyre több lesz a jó jel, így a lakáspiac is stabilabb lesz, mint jelenleg. Ám, ha nem jönnek a jó jelek, akkor még inkább igaz lesz: a lehető leginkább válságálló befektetés az ingatlan, azok közt is a nagyvárosi, munkahelyekhez közeli, energiatakarékos nem túl nagy, jó minőségű lakás.

Ingatlant hirdetne? Próbálja ki most egyedülálló szolgáltatásainkat, akár elad, akár vesz, akár kiad-bérel!

Amennyiben az Ingatlantájolón hirdet, igény szerint szerkesztőségünk cikket is ír ingatlanáról, amely hat partneroldalunkon is megjelenhet, így még gyorsabban értékesítheti ingatlanát!

 

 

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klubban beszélgettünk.

© 2024 (v2.202102)