Zugló kertvárosában, madárcsicsergős zöldben, de mégis, mindenhez közel

Zugló igen tetemes részén csupa zöldet találnunk, az ottani környék nem csak a léleknek felemelő, de egyúttal igen elegánsak, így kifejezetten keresett a tehetősek körében e kerület. Most egy olyan lehetőséget mutatunk, ami kifejezetten előnyös környéken van.

Ha szeretnénk a családunkkal egy kiemelten elegáns pesti környezetben, illetve környéken lakni, méghozzá a város belső részeitől sem messze, akkor figyelmükbe ajánljuk ez a csodálatos, egyben kitűnő elhelyezkedéssel bíró XIV. kerületi önálló házat; olyat, amelyben 2 generáció is könnyedén lakhat egymás közvetlen szomszédságában.

Ez a különleges családi ház nagyon szuper közlekedés mellett, Zugló központjában, a Bosnyák tér és az Örs vezér tere között helyezkedik el.

A két csomópontot 13-15 perc alatt elérhetjük. A Jeszenák János utcai 3-as villamos megállója pedig 2 perc alatt megközelíthető, ahonnan további közlekedési csomópontokhoz is gyorsan eljuthatunk.

A környéken éttermek, boltok és egyéb szolgáltatók is megtalálhatók, ugyanakkor gyönyörű ősfás utcák és parkok – játszóterek veszik körbe.

A Róna utcai tévéstúdiók okán nagyon sok színházi és filmes szakember él a környéken, hiszen nagyon közel esik a „munkahely”. A családi ház tehát a belvároshoz közel, de mégis egy nagyon nyugodt, kertvárosi környezetben fekszik.

A 180 nm-es ingatlan 2006-ban teljes körű felújításon esett át. A két szintes ház alsó szintjén jelenleg egy vállalkozás számára kialakított terület működik, egy iroda és egy stúdió kapott itt helyet. Ez a szint egyébként könnyű átalakíthatósága miatt, önálló lakrészként is funkcionálhat.

Az emeleten egy világos, dupla komfortos lakrész került kialakításra, ahol három szobát és egy tágas teraszt találhatunk. A terasz nagyon hangulatos, ideális a reggeli kávé elfogyasztására, olvasgatásra, de akár kisebb, családi összejövetelekre is.

A szépen gondozott és füvesített kert öntözőrendszerrel ellátott. A kert intimitását a szélén végig ültetett tuják adják. Az előkertben pedig két fedett autóbeálló kapott helyet.

Ez a családi ház praktikus választás a két generációs családoknak, hiszen a külön élettér minden további nélkül megvalósítható. Azok számára is ideális, akik alapvetően otthonról dolgoznak, és szeretnének együtt lenni a családdal, de a munka idejére el tudnak vonulni és háborítatlanul dolgozni.

És nyilván jó szívvel ajánlható azoknak, akik a kertvárosi életstílust részesítik előnyben, de néha belevetnék magukat a zajos, pezsgő belvárosi életbe.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Jönnek a kórházak revizorai, a betegeket is ellenőrzik

Jönnek a kórházak revizorai, a betegeket is ellenőrzik

A következő napokban legalább két főből álló mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a magyar kórházakban.

Az iráni rakéták tényleg veszélyesek lehetnek Izraelre

Az iráni rakéták tényleg veszélyesek lehetnek Izraelre

Az Irán által Izrael ellen indított nagyszabású támadással kapcsolatosan az izraeli kommunikáció diadalittas volt, de ezzel a veszély nem múlt el.

A casco díjánál jóval nagyobbat nőtt a legnépszerűbb kiegészítő biztosítás aránya

A casco díjánál jóval nagyobbat nőtt a legnépszerűbb kiegészítő biztosítás aránya

Az első negyedévben megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, ami 5,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

© 2024 (v2.202102)