Viszik az ingatlant, mint a cukrot!

Az infláció és a gazdasági bizonytalanság egy dologra gyakorolt pozitív hatást: a lakáspiacra! Akinek van megtakarítása, az mind ingatlanba szeretne fektetni, hiszen még mindig ez tűnik a legbiztonságosabb befektetésnek, így rekordidő alatt elkeltek az épülő új budapesti lakópark lakásai.

A hektikus magyarországi gazdasági folyamatok karöltve a magas inflációval és a dráguló nyersanyagárakkal sokakat sarkalnak arra, hogy ingatlanban tartsák a pénzüket. A mostani hazai trendek azt mutatják, hogy ez az egyik legbiztonságosabb értékmegőrző befektetési forma, ami fűti a keresletet országszerte, főleg Budapesten. A vásárlási kedv ennek megfelelően nem lankad, amit mi sem bizonyít jobban, hogy július elején 24 óra alatt eladták az összes előértékesítésre szánt prémium lakást a fővárosi Metrodom River lakópark II. ütemének részeként felépülő épületben. Most a – várhatóan 2024. tavaszán befejeződő – beruházás lakásállományának 17 százaléka talált új tulajdonosra, akik a különböző alapterületű lakásaikhoz 1.742.000 forintos négyzetméter áron jutottak hozzá.

„A tervezhetetlenné vált költségvetés az építőiparban is visszavetette a beruházási kedvet. A korábban egyszámjegyű drágulás az utóbbi hónapokban drasztikusan megugrott. A 15 – 20 százalékos költségnövekedés lett általánosan jellemző. Emiatt új lakóparki projektek indítása szinte egyáltalán nem várható. A fejlesztők inkább a korábban elkezdett beruházásaik befejezésére koncentrálnak, vagy egyszerűen kivárnak. Nálunk a Metrodom River esetében jelenleg a II. ütem munkálatai folynak, ahol összesen újabb 144 prémium lakást adunk át a vásárlóknak, várhatóan 2024. első felében.” – mondta Kiss Gábor, a Metrodom Kivitelező Kft. ügyvezető igazgatója.

A szakember hozzátette, hogy a fejlesztések lefékezése teljesen érthető, hiszen egy új lakásprojekt esetében, ahol még az építőanyagokat sem szerezték be, lehetetlen olyan árakat kalkulálni, amiket tartani lehet a 1,5 – 2 év múlva esedékes átadásokkor is. Ugyanakkor a vásárlók oldalán lenne igény az új lakásokra. Érezhetően erősödik a kereslet az ingatlan, mint menekülőeszköz, illetve tartós befektetési forma iránt. Bár nemcsak emiatt, de ahogy fogynak a megvehető lakások, úgy mennek fel majd az árak. Az idei év végére 1,5 és 2 millió forint közé állhatnak be a négyzetméter tarifák a frekventált budapesti környékeken.

Kiss Gábor elmondta, hogy az öt ütemre tervezett Metrodom River projektben 3 hektáros területen, teljesen parkosított kertben, hat lakóépületben 712 korszerű, új és energiatakarékos lakás épül fel, amelyek AA (közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél jobb) energetikai besorolással rendelkeznek. Ez azzal az előnnyel is jár a vásárlóknak, hogy az új otthonaikban biztosan az átlagos fogyasztás alatt marad a felhasznált gáz mennyisége, aminek köszönhetően rezsicsökkentett áron fizetik majd a közüzemi költségeket.

Ugyanakkor a Metrodom River fontos megkülönböztető jegye más lakóparkokkal szemben az is, hogy ezt a prémium beruházást kifejezetten a Dunára fókuszálva álmodták meg a tervezőasztalon, hogy a víz közelsége az ott lakók mindennapjainak szerves részévé válhasson. Ennek megfelelően a lakópark valóban közvetlen összeköttetésben fog állni a folyóval, valamint az épületegyüttes területén belül is kiemelt figyelmet kapnak a vízpartot idéző szolgáltatások. Többek között olyan fejlesztésekkel, mint a legkisebbeknek szánt vizes játszótér, illetve a felnőtteknek létesülő közösségi csónakház.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Lehet rendkívüli nyugdíjemelés, ha tényleg 20 százalék lesz az infláció? Klasszis podcast

Lehet rendkívüli nyugdíjemelés, ha tényleg 20 százalék lesz az infláció? Klasszis podcast

Erre és még sok más kérdésre keresték a választ legújabb Klasszis podcast műsorunkban kollégáink, Csabai Károly főszerkesztő és Székely Sarolta felelős szerkesztő.

Történelmi beruházást jelentettek be Debrecenben

Történelmi beruházást jelentettek be Debrecenben

Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben.

Többségi részesedést szerez a Tiborcz István társtulajdonában lévő Gránit Bank az Equilor Befektetési Zrt.-ben

Többségi részesedést szerez a Tiborcz István társtulajdonában lévő Gránit Bank az Equilor Befektetési Zrt.-ben

A Gránit Bank Zrt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a több mint 30 éves magyar befektetési szolgáltatóban.

Beszántja a tárcája alá tartozó állami cégeket Lázár János

Beszántja a tárcája alá tartozó állami cégeket Lázár János

Év végével fogják felszámolni a cégeket.

© 2022 (v2.202102)