Gyenge forint, magas infláció, elszálló rezsiárak: irány Ausztria!

A mai napig nincsenek pontos és hiteles adatok arra nézve, hogy hány ember “vándorolt ki” az országból a 2004-es Uniós csatlakozás óta. De idén az óriási infláció és a forint gyengülése megint tízezreket “űzött” nyugatra munkát vállalni. A határmenti városok albérletei is egyre keresettebbek ennek okán.

Már csak azért sincsenek pontos adatok, mert sok tízezer, vagy akár több, mint százezer magyar is megtarthatta állandó és/vagy ideiglenes lakcímét idehaza. Rengetegen tehát kvázi turistaként járnak ki hónapokra dolgozni, így a magyar statisztikában lehetséges munkanélküliként, tanulóként, vállalkozóként vagy akár nyugdíjasként vannak nyilvántartva.

Ilyen kaotikus körülmények között igen nehéz pontos számot mondani a tekintetben, hogy hányan dolgoznak külföldön. A becslések többsége 300-500 ezer fő közé teszi azt a hazai munkavállalói létszámot, amely rendszeresen, illetve alkalomszerűen az Unióban vagy másutt a világban szerez keresetet (a NAV adózási adataiból sem feltétlenül érdemes kiindulni, mert egyrészt sok Magyarországon dolgozó távmunkás kaphat külföldi jövedelmet, rengetegen számláznak cégként – vállalkozóként külföldre, sokan már nem is adóalanyok itthon, illetve nyilvánvalóan sok tízezer honfitársunk feketén-szürkén dolgozik külföldön).

 

Kiadó lakást keres az osztrák határ mentén? Nézzen szét az Ingatlantájoló kínálatában!

 

Az orosz-ukrán háború kitörése, illetve a forint gyengülése és az óriási infláció nyomán ezúttal egy újabb elvándorlási hullám indult a tőlünk gazdagabb országok felé. Egyes becslések szerint a fent említett 300-500 ezer fős munkavállalói gárda, idén mintegy százezer fővel bővülhetett! Ezt támasztják alá többek között a Google Trends adatai, amelyben előkelő helyekre kerültek az olyan kifejezések, mint az „Ausztria munka”, „Burgenland munka”, „albérlet Ausztria”, „albérlet Szombathely”.

Ön is állást keres Nyugat-Magyarországon, Németországban vagy Ausztriában? 

Nézzen körül az alábbi állásajánlatok közt:

Ausztria állások: https://www.jobinfo.hu/ausztria/

Németország állások: https://www.jobinfo.hu/nemetorszag/ 

Győr-Moson-Sopron megye: https://www.jobinfo.hu/gyor-moson-sopron-megye/ 

Vas Megye: https://www.jobinfo.hu/vas-megye/

Zala megye: https://www.jobinfo.hu/zala-megye/ 

 

Természetesen a nyugati határmenti nagy és közepes városokban korábban is nehéz volt jó ár-érték arányú albérletet találni, de ez most az említett gazdasági nehézségek kapcsán jelentősen fokozódott.

Ugyanakkor, miközben Ausztriában egy önálló garzonlakás 500 euró (megközelítőleg 200 ezer forint) alatt nem igen található, addig a magyar oldalon 120-150 ezer forint (megközelítőleg 300-375 euró) körül már tágas lakásokat lehet bérelni Sopronban vagy Szombathelyen. Mi több, a határmenti garzonok 90-100 ezer forint/hó + rezsitől elérhetők.

 

Kiadó lakásába, házába keres bérlőket az osztrák határ mentén? Az Ingatlantájolón euróban is hirdethet!

 

Természetesen, ha több magyar kolléga összeáll, akkor fejenként 50-60 ezer Ft + rezsitől olyan határmenti szobákat bérelhetnek, amelyek mindenben megfelelnek a mai igényeknek. Innen egy bécsi vagy burgenlandi munkahely kényelmesen, egy órán belül elérhető.

Más tészta, ha valaki Németországban, Svájcban, Angliában vagy másutt keres munkát. Ebben az esetben természetesen — a munka jellegétől függően — igen gyakori, hogy munkásszálláson, panzióban vagy hasonló megoldással biztosítják a lakhatást a munkaadók. Az is előfordul, ha Ausztriában, Magyarországtól távolabb dolgoznak, akkor összefognak a kollégák és többen bérelnek egy nagyobb lakást, ahogy ez a diákok körében is jellemző.

Mi mindenre is lesz szükséged, ha kint keresel munkát?

Hogyan kell kint bejelentkezni? Mi szükséges a munkavállaláshoz? Nézzük a TOP tippeket és tudnivalókat a főbb kérdések szerint rendszerezve.

Mikor érdemes elkezdeni kint lakást keresgélni?

– Legalább 1-2 hónappal a kiköltözés (munkába állás) előtt kezdd el keresni a lakásokat, mert jó áron és egyúttal jót találni ma igen nehéz. Ausztriában a lakásbérlés elterjedtebb, így sokan állnak sorba egy-egy jó ajánlatért!

Hogyan fogj hozzá?

– Jó eséllyel ingatlanoson, helyi ügynökön keresztül fogod megtalálni a megfelelőt, akinek még 1 havi bérleti díjnak megfelelő províziót (jutalékot) is kell fizetned (nem a bérbeadó, hanem Te, a bérlő fizetsz!)

TIPP: a közösségi oldalak jó versenytársak, sőt, az is lehet, hogy egy az általad kiszemelt településen élő magyar tud neked segíteni; a legbátrabbak pedig próbálkozhatnak magánszemélyként a kinti apróhirdetési oldalakon, bár többnyire ott is ügynökökbe fogsz botlani, nem divat arrafelé a magányos (ingatlanos nélküli) bérbeadás, főként nem külföldieknek…

A legnagyobb osztrák ingatlanos oldalak (top3)

immobilienscout24.at

immowelt.at

immmo.at

Ha megvan a lakás, akkor is figyelni kell…

– Ha megtaláltad a megfelelő lakást, nagyon ajánlott írásbeli bérleti szerződést kötni a későbbi viták elkerülése érdekében. Ebben meg kell állapodni a fizetési feltételekben, és ezeket rögzíteni kell a szerződésben: havi bérleti díj, kaució és egyéb költségek, amit a bérlőnek kell fizetnie (rezsi, közös költség, biztosítás, tv, net stb.), mert sok esetben a rezsi, vagy annak egy része benne van a havi díjban (pl. a közös költséget nyugaton egészen ritkán fizeti a bérlő).

–  A főbérlő kérhet osztrák bérpapírt is, hogy igazold, tudod fizetni a bérleti díjat.

– Figyelj a felmondási időre, mert a lakást sokszor előre kell lekötni egy bizonyos időre. A kaució általában 2-3 havi bérleti díj összege, de az árak változóak.

Milyen költségekkel kell számolnod?

–  Egy minőségi, jó környéken lévő 40 m2-es önálló lakás kezdő költsége (a kaucióval, első havi bérleti díjjal, közvetítői jutalékkal együtt) könnyen elérheti az 1500–2000 eurót is.

– A rezsi átlagosan 80–100 euró volt havonta, de az áram és a gáz ára idén kint is nagyon megugrik!

– A teljes havi költségeid – önálló lakás esetén – könnyen 500–600 euróra rúghatnak, vagy akár többre is, így sokan a közös szállások kompromisszumát kötik meg.

– Ne feledd! Tévére, netre külön adót kell fizetni Ausztriában.

– Lehet vinni kell bútort is, mert az osztrák lakások nem mindig bútorozottak.

Nagyon hasznos tippek:

– Készíts fényképet a lakás állapotáról az átvételkor, hisz adott esetben így tudod bizonyítani, hogy a kárt – ha keletkezett egyáltalán –, nem te okoztad.

– A lakcímre is be kell jelentkezned (németül: Meldezettel). Ezt mindig a helyileg illetékes ún. Meldeamtnál kell megtenni. Itt egy formanyomtatványt kell kitölteni és leadni. A lakcímed igazolását azonnal meg fogod kapni az ügyintézőtől.

– Ne feledd, kis is kell majd jelentkezni, ha úgy hozza az élet. Ha nem jelentkezel ki, büntetéssel számolj!

  • Plusz egy tipp

Ha a határhoz közel, vagy akár Bécs, Graz környékén dolgozol, akkor sokkal egyszerűbb lehet az életed, ha egy határhoz közeli, magyar településen bérelsz lakást, mint például Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron, Szombathely vagy Kőszeg.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Három hónap alatt több mint többszáz milliót égettek el a kormányzati propaganda szócsövei a közösségi médiában.

Ahol a legfinomabb málna terem

Ahol a legfinomabb málna terem

Jártak már Kosdon? Ez a kedves, 2500 fős község Váctól 7 kilométerre fekszik, a Naszály-hegy lábánál.

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

© 2024 (v2.202102)