Szuper befektetési lehetőség Miskolcon!

Miskolc hazánk 4. legnépesebb települése, egyetemi város, ráadásul Budapestről kevesebb, mint 2 óra alatt elérhető. Így egy könnyen kiadható lakás a Belvárosban itt is mindig jó befektetés lehet, mai cikkünkben is egy ilyen ingatlant mutatunk.

Bizonytalan időket élünk, de a legnagyobb pénzügyi biztonságot még mindig az ingatlanbefektetés jelenti. Ha a befektésre szánt pénzünk kevés ahhoz, hogy Budapesten jól kiadható ingatlant vásároljunk, akkor érdemes szétnézni kicsit távolabb is. A nagy egyetemi városok központjában, felsőoktatási intézmények közelében például könnyen találhatunk, jó áron kiadható lakást. És ha Miskolcra esik a választásunk, lényegesen kedvezőbb árakkal találkozunk, mint a fővárosban, ráadásul az M3-as autópályán kevesebb, mint 2 óra alatt a városban lehetünk.

Persze befektetés céljára érdemes olyan ingatlant keresnünk, ami könnyen kiadható, így például fontos a lakás állapota és mérete is. A legkönnyebben kiadható ingatlanok közé a 60 nm-nél kisebb lakások tartoznak, de ezekre is csak akkor találhatunk bérlőt, ha az ingatlan a mai rezsiárak mellett is könnyen fenntartható. S bár a kis lakásméret már eleve alacsonyabb rezsiköltséget eredményez, jó ha ez korszerű szigeteléssel és fűtésrendszerrel tovább fokozható.

A panelprogramon átesett panelházak lakásai ilyen szempontból különösen előnyösek, mint ez a miskolci, belvárosi lakás is, mely egy panelprogramos ház 6. emeletén található. Az ingatlan 55 nm-es, 1+2 fél szobás, minden szobája külön nyílik, így 3-4 egyetemistának vagy kisebb családnak is könnyen kiadható. A panelprogramnak köszönhetően pedig új nyílászárók, új, hőmennyiségmérővel felszerelt radiátorok és a távfűtés is segít abban, hogy a fűtésszámla alacsony maradjon.

Mint említettük a lakás a Belvárosban van, így bárki számára ideális lehet, hiszen minden a közelben van, pár percre sétálóutca, óvoda, iskola, orvosi rendelő, gyógyszertár is található. A lakás átlagos állapotú, csak kisebb esztétikai felújítást igényel, de egy tisztasági festés után jelenlegi állapotában is költözhető.

Ha tehát Ön egy könnyen kiadható, kedvező árú ingatlant keres Miskolc belvárosában, nézze meg ezt a remek befektetési lehetőséget.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A piaci logika azt diktálná, hogy az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus megemeli az olajárakat is, ezzel szemben érdemi csökkenést láthattunk.

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

© 2024 (v2.202102)