Újbuda bútorozott lakásait most elképesztően jó áron vásárolhatod meg!

A XI. kerület nemcsak az egyik legnépszerűbb, de az egyik legfiatalosabb környéke is Budapestnek, hiszen a számtalan felsőoktatási intézménynek, munkahelyeknek, kikapcsolódási lehetőségeknek és a kiváló közlekedési kapcsolatoknak köszönhetően sok fiatal és sok befektető vásárol itt lakást. Újbuda fiatalosságát, dinamizmusát jól tükrözi a Budafoki út és a Barázda utca sarkán épült Elite Park lakóprojekt első üteme, melyet most a második és a harmadik ütem kivitelezése követ, méghozzá rendkívül előnyös fizetési ütemezéssel, mindössze 975 ezer forint/nm ártól, kiváló minőségben, könnyen fenntartható lakásokkal.

De nézzünk szét először alaposabban a környéken! Újbudán belül Kelenföld városrész a sok fejlesztésnek köszönhetően különösen népszerűvé vált az elmúlt években. A Szerémi úttól keletre található övezet azonban még vonzóbb a Duna közelségének köszönhetően, akárcsak a főváros többi kerületének Duna-parti övezetei. A különbség mindössze annyi, hogy itt még széles a kínálat minőségi, új építésű lakásokból, a többi kerület Duna-parti részeinek sűrű beépítettségével ellentétben.

Az Elite Park első ütemének lakásait már birtokba is vették lakóik, ők már élvezhetik azokat az előnyöket, amelyek a második és harmadik ütem lakásainak leendő tulajdonosaira is várnak. Azaz az Újbuda Center, a fonódó villamospálya részeként az 1-es villamos, több buszjárat, számos felsőoktatási intézmény és a Duna-part közvetlen közelségét, valamint az Etele Pláza, a 4-es metró, az elővárosi vonatok, illetve a Rákóczi- és a Petőfi hídon keresztül a Belváros könnyű elérhetőségét.

Az Elite Park két új ütemének lakásai tehát nagyszerű környéken épülnek és mindemellett jó hír, hogy még most, 2022.12.15-ig történő szerződéskötés és pénzügyi teljesítés esetén nagyon kedvező, készültségi szinthez igazodó, 30-20-20-20-10%-os fizetési ütemezéssel vásárolhatók meg. Sőt, mivel a projekt rozsdaövezetben épül, az 5%-os lakásáfát is visszaigényelheti minden magyar állampolgársággal rendelkező magánszemély.

A kiváló környék és a nagyszerű fizetési ütemezés azonban még nem minden, hiszen ma már elképzelhetetlen, hogy ingatlanvásárláskor ne az energiatakarékosság legyen az egyik legfontosabb szempont. Az Elite Park lakásainál ez sem lehet probléma, ugyanis a kiváló hőszigetelésnek és a hőszigetelt nyílászáróknak, valamint a távhő által biztosított hatékony és olcsó, – hiszen a lakosság számára nem fognak változni a távhő árak – lakásonként saját mérőórával mérhető fűtésnek köszönhetően az ingatlanok fenntartási költsége kedvező lesz, amire a nyílászárók távirányítóval üzemeltethető motoros redőnyei és a klímaberendezések is rásegítenek. Mindezek természetesen a kulcsrakész lakások vételárának részét képezik, csakúgy, mint a gépesített konyhabútor, az előszobabútor, valamint a fürdőszobai bútor a szaniterekkel együtt, szekrényes kivitelű mosdókkal.

Ahogy már említettük, a lakóprojekt épületei színes homlokzatukkal igazodnak a környék fiatalosságához, dinamizmusához, a változatos lakáskínálatnak köszönhetően azonban minden korosztály megtalálhatja itt új otthonát. A földszint + 9 emeletes épületekben 28 nm-es mérettől indulnak a stúdiólakások, majd a nappali + 1 hálószobás lakások, melyek az egyetemista, pályakezdő fiatalok és a befektetők kedvencei, a nagyobb, 2-4 hálószobás lakások a családokat várják, ezekre az ingatlanokra természetesen CSOK is igényelhető, a nagyobb családok 150 nm-es ingatlant is találnak a beruházásban.

A 6. emeletig minden lakáshoz kapcsolódik erkély vagy terasz, a 7. emelettől kezdődően azonban a visszahúzott szinteknek köszönhetően nagy tetőterasszal rendelkező lakások kapnak helyet, ahol magánkert kialakítására, sütögetésre, kisebb családi-, baráti összejövetelek tartására is lehetőség nyílik.

Természetesen az épületek körül is lesz bőven zöld felület, a telek nagy részét kertek borítják majd, ahol közösségi kikapcsolódásra, sportolásra alkalmas felszereléseket is elhelyeznek a kisebb korosztályt pedig játszótér várja, így az Elite Park kertje igazi városi oázist biztosít a lakók részére.

A bejáratok hasonlóan hangulatosak, ugyanis egy tágas lobby fogadja először az érkezőket, ahol beszélgetésekre alkalmas társalgót is kialakítanak. Az autók parkolása pedig a társasház alatt kialakított egyszintes mélygarázsban lehetséges, ahol 456 parkolóhelyet alakítanak ki, melyek közül 50 e-töltő kialakítására alkalmas módon lesz megépítve, a felszíni parkolást további 21 beálló biztosítja a földszinten.

A Barázda utca felől, a tervek szerint néhány üzlet is helyet kap a földszinten, ahol valószínűsíthetően szépségipari vagy szolgáltatást nyújtó (pl. mosoda, csomagpont) üzletek állnak majd a lakók rendelkezésére a közvetlen közelben.

Az ingatlanfejlesztés második és harmadik üteme a fejlesztést és kivitelezést is egy kézben tartó, több évtizedes tapasztalattal rendelkező Bayer Property fejlesztésében a Bayer Construct kivitelezésében történik. És mint említettük most különösen előnyös, készültségi szinthez igazodó, 30-20-20-20-10%-os fizetési ütemezéssel vásárolhatók meg a lakások még 2022.12.15-ig. Annak, aki az önerőn kívül egyéb forrást is igénybe kíván venni, a Bayer Property értékesítő nyújtanak további tájékoztatást a konstrukcióhoz tartozó lakásárakról és feltételekről.

A cikk megjelenését az Elite Park fejlesztője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Majdnem 6 milliós megtakarítással szemben áll a 4,7 milliós tartozás.

Mely boltok lesznek nyitva a hosszú hétvégén?

Mely boltok lesznek nyitva a hosszú hétvégén?

Vannak kivételek.

Moszkva, Budapest, Brüsszel: a szőnyeg szélére küldhetik Magyarországot egy szakértő szerint

Moszkva, Budapest, Brüsszel: a szőnyeg szélére küldhetik Magyarországot egy szakértő szerint

Magyarországnak is rosszul jöhet az uniós szankciópolitika felerősödése.

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Ha nem otthon töltjük a húsvétot, akkor többnyire szállodákban. Milyen konyhaművészeti kínálatra és programokra számíthatunk?

© 2024 (v2.202102)