Nem lesz nagy durranás az év végén az ingatlanpiacon!

Az idén elmarad az év végi hajrá az ingatlanpiacon, ami részben a gazdasági helyzet miatti bizonytalanságnak köszönhető, részben annak, hogy sok vevő az ingatlanárak esésében reménykedik.

Nagy, piacmozgató változások idén nincsenek, inkább olyan külső tényezők hatnak az ingatlanpiacra, mint a gazdasági helyzet, azon belül a munkanélküliség vagy az infláció alakulása. Utóbbiaknak ugyanakkor nincs pozitív a hatásuk – szögezte le Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint mindez jelentős bizonytalanságot és kivárást okoz.

Olyannyira nincs pozitív hatásuk, hogy Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője arról számolt be, hogy a tavalyi évhez képest mintegy 30 százalékos visszaesés következett be a tranzakciószámok tekintetében. Az említett tényezők miatt már az elmúlt hónapokban megtorpant az ingatlanpiac, és ez bizonytalanság feltehetően az év utolsó hónapjában, sőt a következő év elején is velünk marad.

A december persze jellemzően nem a nagy piaci mozgásokról szólt a korábbi években sem. Néhány kivételes évtől eltekintve, hagyományosan az év leggyengébb hónapja, és ez kifejezetten igaz azokra az évekre, amikor a következő év elejétől valamilyen előre meghirdetett kedvezmény vagy támogatás igényelhető. Jelenleg azonban nem ez a helyzet.

Ugyanakkor Sebestyén Tamás szerint az október-november környéke általában erős szokott lenni az ingatlanpiacon – legalábbis tavaly és tavalyelőtt így volt -, ami idén teljesen elmaradt.

A külső tényezők közül szerinte a legpozitívabb hatása még mindig a CSOK-nak és illetékkedvezménynek van, “ez még úgy ahogy fenntartja az erőt” – fogalmazott a szakértő. A felújítási támogatások azonban nem gyakoroltak érezhető hatást az ingatlanpiacra, már csak azért sem, mert hiányzott a munkaerő, mely ezeket kivitelezte volna.

Balla Frigyes felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány ugyan jelezte korábban, hogy jövőre bővítenék a családtámogatási rendszert, ezzel kapcsolatban azonban konkrétumok nem hangzottak el. Mindenesetre ő úgy véli, hogy ez is hozzájárulhat a kiváráshoz, mely most jellemző a piacon.

Emellett az ingatlanárak esetleges esése miatt is sokan kivárnak – vélekedett Sebestyén Tamás, aki szerint egy ilyen áresés nem történik meg egy-két hónap alatt. Egy számottevő árcsökkenést csak egy olyan negatív eseménysorozat eredményezhetne, mely egyelőre nem következett még be.

Egyelőre annyit látni, hogy az eladói oldalon kialakult egy “szakadás”. Egyrészt akadnak, akik ragaszkodnak a korábban kialakult hirdetési árakhoz, mások ugyanakkor már érzékelik a vevőkben kialakult félelmet és bizonytalanságot, erre reagálva pedig mérsékeltebb árakon kínálják ingatlanaikat annak érdekében, hogy minél előbb megtörténjen a tranzakció.

A szakértő egyébként azt tapasztalja, hogy fokozatosan nő a kínálat az ingatlanpiacon, sokan próbálkoznak az eladással, így 10-15 százalékkal biztos, hogy több az értékesíteni kívánt ingatlan, mint egy fél éve. Ez pedig a jövő év elején csak fokozódhat, ha már valóban érzékelik majd az ingatlantulajdonosok a rezsiköltségek emelkedését, miután megjönnek a nagyobb összegeket tartalmazó csekkek.

Ekkor sokan kényszer hatására fognak cselekedni, de ez nem csak az eladói, hanem a vevői oldalt is érintheti. A vevők számára is drágább lesz az élet, miközben a növekvő munkanélküliség is elérheti őket, ami nem kedvez az ingatlanvásárlási kedvnek. Tehát sok vevő korábbi, ingatlanvásárlásra vonatkozó tervei ellenére talán nem fog tudni belevágni az ügyletbe, míg jó pár eladó számára a törlesztőrészletek és a rezsiszámlák kifizetése okoz majd olyan problémát, amit eladással próbálnak megoldani.

Balla Frigyes szerint mindenesetre nagyon jót tenne a piacnak, és persze a gazdaságnak, ha egyrészt befejeződne a szomszédban a háború, mert ez jelentős mértékben javítaná a jövőbeli kilátásokat, másrészt pedig az is nagy segítség lenne, ha csökkennének a hitelkamatok, mivel szerinte ez a két tényező az, mely leginkább megakasztja most az ingatlanpiacot.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Súlyos károkat okozott a földrengés Törökországban

Súlyos károkat okozott a földrengés Törökországban

Legkevesebb 284 halottjuk és 2323 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek, amelyek 10 tartományt érintenek.

A KGB-nek dolgozott Orbán Viktorék védence, a Kirill pátriárka

A KGB-nek dolgozott Orbán Viktorék védence, a Kirill pátriárka

A szovjet hírszerzésnek dolgozott Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája az 1970-es években, amikor Svájcban élt.

Gyökeres változás jön a felsőoktatási felvételinél

Gyökeres változás jön a felsőoktatási felvételinél

Jelentős módosítások lépnek életbe a felsőoktatási felvételi szabályozásában 2023-ban és 2024-ben.

© 2023 (v2.202102)