5 sikerbiztos eladási tipp ingatlanunk értékesítéséhez!

Több mindenre is érdemes figyelnünk, ha az ingatlanunk eladása mellett döntünk, azonban ha tudjuk a siker titkát, akkor egészen biztos, hogy hamar tovább tudunk adni a lakásunkon vagy házunkon. Az alábbi cikkben most összegyűjtöttünk 5 olyan tippet, aminek köszönhetően maximálisra növelhető az esély egy mielőbbi szerződés kötésre az új tulajdonossal.

1. Rendezett lakás és szép fotók

Mindenképpen figyelni kell az ingatlan rendezett és tiszta állapotára, hiszen ha az érdeklődő megtekinti, akkor fontos, hogy pozitív legyen az első benyomása. Fontos a jó atmoszféra, a kellemes megjelenés, ugyanakkor az is, hogy a szépen kitakarított, rendezett lakásról, szép fotók is készüljenek, amik kiemelik az ingatlan pozitív tulajdonságait. Ehhez fontos, hogy mindig napfényes időben fényképezzünk, de a beltéri képekhez még így is használjunk vakut, és kapcsoljuk fel az összes lámpát. Ezen kívül fontos, hogy minden helyiségről készüljön legalább egy kép, és igyekezzünk minél nagyobb látószöggel fotózni. Ha úgy érezzük, hogy ez nekünk nem megy, inkább kérjünk meg valakit, aki jobban ért hozzá, egy drágább, exkluzív ingatlan esetében pedig ne sajnáljuk a pénzt egy profi fotósra.

2. Az udvar és a bejárat 

Nem is gondolnánk mennyi minden számít, amikor egy érdeklődő új ingatlan után kutat. Még mielőtt a házba vagy a lakásba betekintenénk, már az is jelentőséggel bír, hogy milyen az utca vagy a lépcsőház, vagy a bejárati ajtóig vezető szakasz, mennyire van rendben tartva a kert, és a befogadó előtér hangulata mennyire vendégszerető. Míg az utca, vagy a lépcsőház kinézetére nem sok ráhatásunk van, addig sokat tehetünk azért, hogy a bejárati ajtó már kívülről is hívogató legyen és az előszoba is barátságos benyomást keltsen. Családi házban élők pedig kicsinosíthatják a ház külső környezetét. Fontos, hogy az udvar rendezett legyen, a kerítés és a kapu se legyen elhanyagolt. A kaputól a bejárati ajtóig vezető út pedig legyen esős időben is járható, és így télen, amikor sokan csak sötétedés után jutnak el ingatlant nézni, az is fontos, hogy jól megvilágított legyen. Ha már kitavaszodik, az ingatlanba vezető utat pár ültetett virággal is fel lehet dobni, egy-két kedves dekoráció a bejárati ajtón vagy a teraszon pedig máris  barátságos benyomást tud kelteni.

3. Esetleges hibák kijavítása

Ha vannak kisebb-nagyobb hibák, amik viszonylag könnyen és kevés energiabefektetéssel helyre lehet hozni pl.: csöpögő csapok, nyikorgó ajtók, akkor azt mindenképpen tegyük meg, hiszen az elsődleges cél, hogy azt sugalljuk, olyan ingatlant adunk tovább, ami értékálló és amiben öröm lakni. 

4. A fényviszonyok

A legkelendőbb ingatlanok mindig azok, amik fényesek, sok természetes napfény jut a szobákba, így amikor körbe vezetünk egy-egy érdeklődőt, akkor ügyeljünk arra, hogy a függönyök el legyenek húzva és világos terekbe vezessük be őket. Mivel korán sötétedik, könnyen elképzelhető, hogy hétköznap az esti órákban, sötétben kell már megmutatnunk a lakást, ekkor is igyekezzünk minden lehetséges fényforrást felkapcsolni. A kellemes illat, a szellőztetés is hasznos lehet és hogy melegség fogadja az embereket. A lényeg, hogy jó érzésekkel távozzon minden érdeklődő.

5. Megfelelő helyen hirdessük meg az ingatlant

A hirdetési felület kiválasztása ugyanolyan jelentőséggel bírhat, mint hogy az ingatlanunk állapota milyen, hiszen ha nem jut el elég emberhez eladó ingatlanunk híre, akkor hiába van egy szép házunk vagy lakásunk, ami minden műszaki és esztétikai igénynek tökéletesen megfelel, közel se biztos, hogy sikerül eladnunk.

Az ingatlan hirdetési piac egyik meghatározó szereplője 2005 óta az Ingatlantájoló, ami egészen biztos, hogy jó választás lehet, hiszen rengeteg lehetőséget nyújt arra, hogy minél több érdeklődőhöz eljusson az aktuálisan hirdetett ingatlanunk.

Megbízható, gyors és egyszerű kezelés jellemzi az Ingatlantájolót!

Az ingatlan hirdetési portálok közül az Ingatlantájoló az egyik leggyorsabban betöltődő honlap az országban. A hirdetések feltöltése szintén mindössze néhány, egyszerű lépésben, percek alatt megoldható, és a feltöltést követően azonnal megjelenik nem is egy, de mindjárt két portál felületén, az ingatlantajolo.hu-n illetve az otthonterkep.hu-n is ingyenesen és ezt követően további csomagok kiválasztása után még népszerűbbé tehetjük hirdetésünket a keresési listában. 

 

Az első helyre szeretne kerülni a találati listán, amikor egy vevő új otthont keres? Licitáljon az első helyekre, próbálja ki az Ingatlantájoló forradalmian új és kiváló ár-érték arányú licit szolgáltatását. Most még a sokat hirdető ingatlanirodákat is könnyen megelőzheti!

Folyamatos lehetőség, hogy élre törj!

Az hogy hirdetése a listaoldalak legelejére kerüljön szintén az Ön kezében lehet, hiszen az Ingatlantájolón 3 szintű licitrendszer működik, ami garantálja, hogy Ön a helyi és különböző szűrésnek megfelelő listaoldalakon kreditjeivel az első helyekre pozícionálja hirdetését. Ez biztosítja az egyenlő versenyt a magánszemélyek és a nagyobb irodák között, így nem kell aggódnia, hogy az ingatlanközvetítő irodák kiszorítják a hirdető listáról, mert a megfelelő kredit megvásárlásával ugyanolyan esélyekkel hirdet mindenki.

Euróban is hirdethet az Ingatlantájolón!

Az euróban való értékesítésnek több előnye is lehet, hiszen a portált külföldi érdeklődők is előszeretettel látogatják. Különösen nagy érdeklődés szokott lenni a Budapest belső kerületeiben elhelyezkedő lakásokra, a Balaton-parti házakra, vagy éppen az osztrák határ menti házakra, de az exkluzív ingatlanokra is nagyobb eséllyel érdeklődnek külföldiek. Az árfolyamveszteséget elkerülve ilyenkor javasolt euróban hirdetni, az Ingatlantájolón pedig ez is egyszerűen megoldható, és az árak még összehasonlíthatóak is, mert a rendszer a feltöltött ingatlan árát az MNB napi árfolyama alapján átváltja forintba és az ár szerinti listázásnál a találatokat a pénznemtől függetlenül teszi sorrendbe. 

 

Külföldi vevőket is el szeretne érni ingatlanhirdetésével? Próbálja ki most egyedülálló szolgáltatásainkat! Az Ingatlantájolón euróban is hirdethet!

Ingatlana akár Magazinban is szerepelhet! 

Egyedi szolgáltatása az Ingatlantájolónak, hogy az eladó ingatlanról akár cikket is lehet rendelni, ami az Otthontérkép Magazin felületén jelenik meg. Ha olyan kiemelési csomag mellett dönt, amely tartalmazza a cikkírást, akkor kollégáink felveszik önnel a kapcsolatot és a kérései alapján elkészül az ingatlanáról egy cikk, amit a partneroldalainkon is megjelentetünk (pl.: Mfor, Privátbankár, Infostart). Önnek pedig csak hátra kell dőlnie és várnia az érdeklődőket, akik jelentkeznek. 

Számos egyéb szolgáltatás is várja még!

Kép és felirat: A kiemelési csomag kiválasztását követően 20 db kép is feltölthetővé válik, ez pedig kiegészül azzal, hogy feliratokat is hozzáadhatunk a képekhez, hogy jobban kitűnjön a tömegből, mint például “Kitűnő vétel”, az “Alacsony rezsi” vagy éppen a “Tehermentes” felirat mellett is dönthetünk. 

Egyéb kiemelési opciók: a kiemelési csomagtól függően lehet social media kiemelést is választani, amellyel további több ezer emberhez is elérhet a hirdetés illetve az ajánlódobozokban is megjelenhet a partneroldalainkon. 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A piaci logika azt diktálná, hogy az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus megemeli az olajárakat is, ezzel szemben érdemi csökkenést láthattunk.

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

© 2024 (v2.202102)