Milyen a jó ingatlanhirdetés? Nem kell, hogy feltétlenül drága legyen!

Akár az első néhány percben eldőlhet az érdeklődők fejében, hogy komolyan elgondolkozzanak az adott lakás vagy ház megvásárlásán, ezért érdemes már az első benyomásra is nagy hangsúlyt fektetni, így pár, praktikus tipp segítségével a maximálisra növelhető az ingatlaneladás sikeressége. A hirdetésnek pedig nem kell feltétlenül sokba kerülnie.

Mivel lehet felgyorsítani az eladást? 

Természetesen azzal, ha ingatlan hirdetésünkhöz kiváló fotókat csatolunk, és ha a szöveg is figyelemfelkeltő és lényegre törő. Ezen kívül fontos, hogy a legmegfelelőbb hirdetési portált válasszuk ki, ahol egészen biztos, hogy eljut az eladó ingatlanunk híre a legtöbb emberhez. 

Az egyik legmegbízhatóbb és az ingatlan hirdetési piac jelentős résztvevője az Ingatlantájoló. Több mint 15 éves múlttal, rengeteg innovatív lehetőséggel és rendkívül kedvező árakkal várja a hirdetni vágyókat illetve az ingatlan keresőket. 

Kiváló ár-érték arány!

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy nálunk egyedülálló módon, már 14 napra is kiemelheted hirdetésedet, a 30 napos kiemelési csomag pedig mindössze 9.990 forintba kerül, míg másutt ezért a dupláját, 19.900 forintot is fizethetsz. 60 napos kiemelési csomagunkat 16.900 forintért vásárolhatod meg, míg másutt ezért 29.990 vagy 39.900 forintot is fizethetsz. 120 napos csomagunkat pedig 49.900 forintért veheted meg, míg máshol ezért 119.900 forintot is kifizethetsz. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy ezek az árak a budapesti, illetve Pest megyei, 21 millió forintnál magasabb áron hirdetett ingatlanokra vonatkoznak, más településeken, illetve árkategóriában áraink még ennél is kedvezőbbek.

Gyorsaság és egyszerű kezelőfelület!

Az Ingatlantájoló gyors betöltődése csak egy pozitívum a sok közül. Ez kiegészül a könnyű hirdetés feltöltéssel, ami során tényleg mindössze csak néhány percet vesz igénybe a hirdetés feladás. Ezt követően pedig azonnal 2 portálon is megjelenik a hirdetés, az intlantajolo.hu-n illetve az otthonterkep.hu-n is méghozzá ingyenesen.

Ezek után pedig lehetőség van az igényeinknek megfelelő kiemelési csomag kiválasztására, aminek segítségével a keresési listában elérhetővé és könnyebben észrevehetővé tehetjük a hirdetésünket, mindezt lényegesen kedvezőbb áron, mint más hirdetési portálokon.

Változatos kiemelési lehetőségek

Az Ingatlantájolón több kiemelési lehetőség is vár, ráadásul rendkívül kedvező árakon.

Kép és felirat: 20 db kép is feltölthetővé válik, ha olyan kiemelési csomag mellett döntünk, amibe ez beletartozik, de emellett feliratokkal is kiegészíthetjük a képeket, amikkel hirdetésünk sokkal jobban ki tud tűnni a tömegből a keresési listában. Ilyen feliratok lehetnek például “kitűnő vétel vagy “Alacsony rezsi”, esetleg Tehermentes” felirat.

Egyéb kiemelési opciók: Social media kiemelés is választható, ami által még több ezer emberhez elérhet a hirdetett ingatlan, ráadásul a partneroldalakon további ajánlódobozokba is kitehetjük az ingatlanát csupán csak a megfelelő kiemelési csomagot kell kiválasztani.

Magazinba is kerülhet az ingatlanod!

Ezen felül, az Ingatlantájolón eladó ingatlanáról akár cikket is igényelhetsz, amelyet az Otthontérkép Magazin felületén tekinthet meg további rengeteg érdeklődő. Ehhez mindössze csak egy olyan kiemelési csomag mellett kell döntened, ami tartalmazza a cikkírást. Az ingatlanodról készült cikk ezek után az Ingatlantájoló partneroldalain (pl.: Mfor, Privátbankár, Infostart) is megjelenik, így Neked nem is kell mást csinálni csak kényelmesen várni, hogy érkezzenek az érdeklődők.

 

Az első helyre szeretne kerülni a találati listán, amikor egy vevő új otthont keres? Licitáljon az első helyekre, próbálja ki az Ingatlantájoló forradalmian új és kiváló ár-érték arányú licit szolgáltatását. Most még a sokat hirdető ingatlanirodákat is könnyen megelőzheti!

 

3 szintű licitrendszer, hogy állandóan az élre törj!

A listaoldalak élén való megjelenés az Ingatlantájolón csakis a hirdetőkön múlik, mert a 3 szintű licitrendszernek köszönhetően, a kreditek vásárlásával a helyi és különböző szűréseknek megfelelően, a listaoldalakon licitálással a legjobb pozíciók érhetőek el. Sokszor azt látjuk, hogy az ingatlanközvetítő cégek mellett úgysem tud labdába rúgni magánszemélyként a hirdetésünk, de itt ez nem fenyegethet senkit. A megfelelő kreditmennyiség megvásárlásával az első helyekre pozícionálhatjuk hirdetésünket és a vevők azonnal rátalálnak.

Euróban is megadhatjuk az ingatlanunk árát!

Ez több előnnyel is jár, mint gondolnánk, hiszen külföldi érdeklődők is bőven akadnak az Ingatlantájolón, akik előszeretettel vásárolnak Budapest belső kerületeiben illetve a Balaton környékén is ingatlanokat, de az osztrák határ környéke is népszerű szokott lenni. Euróban azért is érdemes hirdetni, mert az árfolyamveszteséget is elkerüljük ezzel és emellett az árak összehasonlíthatóak lesznek. A rendszer ugyanis az MNB napi árfolyami adatait felhasználva váltja át forintba az ingatlanunk árát és az ár szerinti listázásnál is a találatokat a pénznemektől függetlenül sorrendbe teszi.

 

Szeretné, hogy a külföldiek körében is népszerű legyen az ingatlana? Akkor hirdessen euróban! Az Ingatlantájoló rengeteg egyedi szolgáltatása mellett, erre is van lehetőség!


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ahol a legfinomabb málna terem

Ahol a legfinomabb málna terem

Jártak már Kosdon? Ez a kedves, 2500 fős község Váctól 7 kilométerre fekszik, a Naszály-hegy lábánál.

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

© 2024 (v2.202102)