Egyre több energiatudatos ház épül a belvárosban!

Budapest belső kerületei, azaz a tágabb értelemben vett belváros, igazán népszerű a lakást vásárlók körében. A régi polgári házakkal sűrűn beépített környékeknek természetesen megvan a maga varázslatos hangulata, de igen nehéz itt energiatakarékos lakásokat találni. Az új fejlesztések között azonban találhatunk néhány kiemelkedő példát.

Az Ökoházak cégcsoport az országban elsőként 2008-ban kezdett el geotermikus energia-ellátású Öko Társasházak építésébe. Fennállásuk óta 26 társasházat és több, mint 1000 lakást adtak át a tulajdonosok legnagyobb megelégedettségére. Ma már gyakorlatilag csak alternatív energiahasznosítással rendelkező társasházakat építenek.

Rögtön a belváros szívében, az Andrássy út közelében épül most a CS70 Green Home társasház, ahol a kiváló hőszigetelésen és hőszigetelt nyílászárókon túl a geotermikus fűtésrendszer garantálja, hogy a rezsi ne csak alacsony maradjon, de a gázszolgáltatótól is teljesen függetlenné válhassunk. Az itt megvalósuló talajszondás hőszivattyús fűtés felületi hőleadókon (padló-, fal- és mennyezet) keresztül biztosítja, hogy a rendszerben keringő vizet csak 35°C-ra kelljen felmelegíteni, így a fűtés nem kavarja fel a port, ami jó hír az allergiásoknak is, ráadásul a hűtés is a mennyezeti hőleadókon keresztül történik, tehát az is allergia és klímazaj mentes.

Kicsit távolabb a városmagtól, de még mindig kiváló elhelyezkedés mellett, a Palotanegyedben épül a Baross Green Home társasház a Baross utcában, ahonnan az M3-as metró, számtalan felsőoktatási intézmény és a Corvin Plaza is könnyen elérhető. A társasházban zömében kisebb, könnyen kiadható, befektetésnek vagy első lakásnak ideális ingatlant alakítanak ki. A kedvező rezsiköltségről itt levegő-víz hőszivattyús rendszer gondoskodik.

Bár a XIII. kerületet sokan nem sorolnák a tágabb értelemben vett belvárosba sem, vitathatatlan az a tény, hogy Újlipótvárosban, de még Vizafogón is olyan, mintha az ember a városközpontban élne. Az elmúlt évek fejlesztései, a rengeteg új építésű ház és a Váci úti irodafolyosó kiépülése, ha úgy tetszik egy új belvárost teremtett Budapesten. Itt, a Göncz Árpád városközponthoz, az Árpád hídhoz, a Margit-szigethez és a Dagály fürdőhöz közel épül a Dagály Ökoház, ahol szintén geotermikus fűtésrendszer biztosítja a fűtést, hűtést és a melegvíz ellátást felületi hőleadókon keresztül, egészséges életteret teremtve az ideköltözőknek. Az Ökoházak cégcsoport eddig átadott házai közül mind lakásszámát, mind fűtésrendszerét tekintve a Dagály Ökoház leginkább a Márton utcaihoz hasonlít, ahol a tavalyi évben a rezsi nem haladta meg a 60 ezer forintot éves szinten, így a Dagály Ökoházban is hasonló számlákra lehet majd számítani.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Tovább szűkül a 300 milliárdos nyugdíjvagyont kezelő piac

Tovább szűkül a 300 milliárdos nyugdíjvagyont kezelő piac

Négyből már csak két szereplő marad júliustól, beolvad a Horizont.

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

Akár három órát is spórolhatnak, akik ezzel a járattal utaznak - most heti kétszer több lesz rajta a hely.

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Virág Barnabás Washingtonból üzent haza.

Amerikából kapott jó hírt Karácsony Gergely

Amerikából kapott jó hírt Karácsony Gergely

A pénzelvonások és a nehézségek ellenére is kezelhető a helyzet.

© 2024 (v2.202102)