Nagy ötletek, kis nappalikba

Budapesten mindenki ismeri a kis garzonok fogalmát, hiszen rengeteg ilyen kisméretű lakás található a város minden szegletén. Azonban egy idő után a legtöbb esetben ezek a kis ingatlanok nagyon zsúfolttá és szűkössé tudnak válni. Éppen erre a problémára hoztunk most néhány megoldást, amivel neked is egy igazi magazinba illő garzonlakásod lehet!

Fontos, hogy lakásod berendezésénél odafigyelj a letisztult enteriőrre, próbálj meg mindig rendet tartani magad körül, és szelektáld ki a már nem használt holmijaidat! Ha erre a három dologra odafigyelsz, akkor már csodákat tudsz tenni.

Maradj a letisztult design-nál!

Ha már a letisztultság fontosságáról beszéltünk, akkor hoztunk is erre rögtön egy példát. Mint láthatod az egyszerű, fehér bútorokkal, igazán klasszikus hangulatot kelthetsz otthonodban. Így tettek ebben a XIII. kerületi lakásban is, ami alig több mint 40nm, viszont a fehér bútorok segítséget nyújtottak a terek tágításában. Jól érzékelhető, hogy az ingatlanban nincs zsúfoltság, nem található benne sok bútor, csak az abszolút elengedhetetlenek. Ezáltal a letisztultság már magától értetődő, valamint a szép bútorok is kifejezetten jól érvényesülnek a lakásban.

Rakj fel egy szép függönyt, de plafontól a padlóig érjen!

Köztudott, hogy a függönyök optikailag tágítják a teret. Kifejezetten igaz ez azonban a plafontól a padlóig érő függönyökre. Ha olyan függönyt választunk, ami rövid, csak az ablak aljáig ér, azzal nem érünk el szép hatást. Fontos emellett, hogy az alacsony belmagasságú helyiségekbe semmiképp ne tegyünk nehéz, sötét, esetleg nagy mintájú függönyt. Válasszunk inkább világos, könnyű finom anyagot, esetleg függőleges mintázatút.

Válassz egy hangsúlyos bútort!

Persze tudjuk, hogy néhányan ódzkodnak a teljesen fehér, egyszínű és letisztult hangulattól, van, akinek ez unalmas hatást kelt, ízlések és pofonok. A következő bekezdésben egy olyan ötletet hoztunk, amire ők is garantáltan felkapják a fejüket. Ha szereted a feltűnő dolgokat, és szívesen csinosítanád vele a lakásod, akkor az egyszínű bútorok mellé válassz egy színben passzoló hangsúlyos stílusú bútort. Ebben az I. kerületi ingatlanban is hasonlóképpen gondolkodtak és egy domináns kanapét választottak nappalijuk ékének. A drasztikus szín, jól megtöri a lakásban egyébként hangsúlyos nude színeket, így biztosan nem lesz unalmas a nappaliban töltött idő.

 Elektromos kandalló, ez most a menő!

Az elektromos kandalló a legegyszerűbben telepíthető kandalló. Nincs szükség kéményre, nem kell a fahasábokat sem tárolni. Tiszta, és nincs károsanyag-kibocsátás sem. A kandalló közelségében valahogy minden meghitt, bensőséges, romantikus színezetet kap. Egy izgalmas könyvvel és puha takaróval bekuckózni, filmnézős estet tartani a párunkkal. Számtalan módja lehet a hamisítatlan kandalló élménynek, ami egyet jelenthet a felhőtlen kikapcsolódással, a zavartalan „énidővel”. A különféle méretű, színű és stílusú kandallókeret közül csak ki kell választanunk az ízlésünknek legjobban megfelelőt, és máris élvezhetjük az igazi luxus élményt a saját nappalinkban.

Nappali a galéria alatt? Pontosan!

Sok budapesti garzonban találkozhatunk galériával, hiszen ez az egyik legjobb lehetőség arra, hogy jól kihasználjuk a rendelkezésünkre álló tereket. A galériás lakásokat a legtöbben nagyon kedvelik, elsősorban mert külön hálófülkét biztosít, ami valljuk be a legtöbb budapesti garzonban nem egy adott dolog, ami pedig a tágabb tereket illeti, egy galéria segítségével több kisebb helyiséget rendezhetünk be, a kapott plusz tér miatt. Így alakították ki ezt a VII. kerületi ingatlant is, és ötletes módon egy kisebb nappalit alakítottak ki közvetlen a galéria alatt, ezzel külön teret adva a hálórésznek, valamint az amerikai konyhás nappalinknak. Szerintünk szuper praktikus ötlet.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)