Béremelést várnának a munkavállalók, recessziótól félnek a cégvezetők idén

Meglehetősen borús kép rajzolódik ki a Randstad idei első, a munkaerőpiaci tendenciákat feldolgozó kutatásából. Az évről-évre ismételt elemzés egyik érdekessége, hogy világosan lemérhető belőle, hogyan változik a cégvezetők megítélése a következő 12 hónap lehetőségeivel és nehézségeivel kapcsolatban a korábbiakhoz képest.

Az évtizedes távlatban is kiugró (a legfrissebb KSH adatok szerint egy év alatt csaknem 26 százalékos) infláció egyaránt jelentősen befolyásolja a dolgozók és a munkaadók várakozásait is – csak éppen egymással ki nem békíthető irányokba.

A tavaly év eleji optimista adatok után a friss felmérés jóval aggasztóbb képet sugall. Miközben a cégvezetők többsége stagnáló vagy csökkenő árbevételre, ezzel együtt pedig felvételi stopra vagy leépítésre készül, a munkavállalók minden eddiginél jelentősebb fizetésemelésre várnak. Nem kell hozzá jósnak lenni, hogy megállapítsuk: nem ez ígérkezik a hazai munkaerőpiac legjobb évének.

Ahogy a fenti grafikonról is látszik, egy évvel ezelőtt még a cégvezetők csaknem kétharmada számított arra, hogy árbevételeik növekedni fognak, és csupán három százalék várt csökkenést. Ez a trend idén év elején nagyot fordult: mostanra többségbe kerültek azok, akik változatlan vagy alacsonyabb bevételt jósolnak az idei évre.

Ezzel párhuzamosan pedig nagyot változott az is, mik lesznek az idei év legfőbb nehézségei a munkaadók számára. A három legnagyobb kihívás idén a következő lesz:

  • Magas infláció miatt megnövekedett bérköltségek kezelése: 71 % számára gond
  • Magas infláció miatt megnövekedett üzemeltetési költségek kezelése: 61% számára gond
  • Magas energiaköltségek kezelése: 43% számára gond

Ezek alapján egyáltalán nem meglepő, hogy drámai változásokat látunk abban is, hogy a cégek mekkora része készül létszámbővítésre és leépítésekre. 

Az egyetlen terület, amely továbbra is kiemelkedően válságállónak tűnik: az informatikusoké, az idén felvenni tervezett – kevés – új dolgozó csaknem felét (40%) ezen a szakterületen tervezik toborozni a cégek.  

Mit várnak és mire számíthatnak a munkavállalók idén?

A várhatóan nehéz üzleti év ellenére a cégek továbbra is fizetésemeléseket terveznek: az idén a válaszolók 97 százaléka, tehát szinte mindenki emelni tervez.

Ha viszont összehasonlítjuk, milyen fizetésnövekedéssel számolnak a cégvezetők és mit várnának el az alkalmazottak, igen jelentős ellentmondásra bukkanunk.

Jól látszik, hogy a munkaadók bő háromnegyede legfeljebb 15 százalékos emelésre készül, a legtöbben valahol a 6-10 százalék illetve a 11-15 százalék közötti tartományban gondolkodnak. Ezzel szemben a munkavállalók ennél jóval nagyobb mértékű emelésre vágynak, csaknem háromnegyedük legalább 16 százalékkal szeretne többet keresni, de jó egyharmad 20 százaléknél is nagyobb emelést várna. 

A dolgozói elvárások érthetőek, hiszen a jelenlegi inflációs környezetben még egy 20 százalékos emelés is reálbércsökkentést jelent – de persze érthető a cégek nehézsége is: változatlan vagy csökkenő árbevételből, drasztikusan növekvő működési költségek mellett nem könnyű kigazdálkodni az emelést. 

A jobinfo.hu állásportál – hazánk egyik legrégebbi állásgyűjtő weboldala – hamarosan új arculattal várja az álláskeresőket és a hirdető cégeket. Letisztult, átláthatóbb külső megjelenés; számos új funkció mind a hirdetői, mind pedig az álláskeresői felületen.

Ha Ön is olyan állás után nézne, ahol lehetőség van pl. magasabb fizetésre, vagy rugalmas időbeosztásra, ajánljuk a Jobinfo.hu-t, ahol jelenleg is 20.000 állásajánlat várja, sőt létrehoztak egy olyan platformot, ami még inkább leegyszerűsíti és felgyorsítja az álláskeresés folyamatát. 

A CVDB platformon az álláskeresői fiók és profil létrehozása, valamint és az önéletrajz feltöltése ráadásul rendkívül egyszerű és nem vesz 5 percnél többet igénybe. A portál munkatársai segítenek abban, hogy új, esetleg jobb, testre szabottabb állásra találjon a váltásra nyitott, esetleg épp állástalan munkakereső.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Orbán Gáspár a nemzetbiztonságra ügyel majd? A családban marad?

Orbán Gáspár a nemzetbiztonságra ügyel majd? A családban marad?

A miniszterelnök fia egy új nemzetbiztonsági testület megszervezésén munkálkodik, árulták el az ügyet közvetlenül ismerő, kormányhoz köthető források.

Juhász Péter bebizonyította, hogy nem a Tiéd a Belváros

Juhász Péter bebizonyította, hogy nem a Tiéd a Belváros

Az Együtt volt politikusa Kovács Alex Gáborral a Tiéd a Belváros jelöltjével szemben győzedelmeskedett az V. kerületi előválasztáson.

Bod Péter Ákos: Iparpolitika – fényes jövő és mai gondok

Bod Péter Ákos: Iparpolitika – fényes jövő és mai gondok

A Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégia nagyon eltérő részletezettségű és konkretizáltsági szintű.

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

© 2024 (v2.202102)