Tavaszi lakásfrissítés: így fesd át a szobát – közepes munka, óriási hatás

Itt a tavasz, nyakunkon a lakásfelújítási szezon. Sokan ekkor vágnak bele a régóta tervezett jelentősebb átalakításokba, de ha ilyesmit nem is tervezünk, az egyre hosszabb nappalok, az egyre több fény szinte mindenkit arra sarkall, hogy egy kicsit csinosítsuk a környezetünket. Lássuk, mivel jár, ha saját kézbe vesszük az irányítást (és a festőhengert), és magunk állunk neki újrafesteni egy szobát vagy éppen a lakást.

Aki a következő hetekben, hónapokban szeretne a frissen festett falak látványában gyönyörködni, alighanem már ősszel megbeszélte a szobafestőkkel, mikor tudnak érkezni. Ha viszont elaludtunk, vagy nem tudjuk/akarjuk kifizetni a profik munkáját, mi magunk is nekiugorhatunk a feladatnak.

Lássuk először, mire lesz szükségünk ahhoz, hogy a választott szoba új színben tündököljön. A leggyakoribb választás persze a fehér fal, de vannak ennél bátrabb megoldások is, mint például ez a Józsefvárosi polgári lakás, ahol a nappali bordós-narancsban, az étkező pedig zöldben tündököl.

A csináld-magad szobafestés bevásárlólistája

  • falfesték – legjellemzőbb csináld-magad választás a diszperziós falfesték, de mielőtt elköteleződünk, beszéljük végig a feladatot egy szakbolti eladóval. Bizonyos felületek újrafestéséhez, mint amilyen például egy lépcsőház, lehet, hogy praktikusabb mást (mondjuk egy lemosható falfestéket) választani. A szükséges mennyiség kiszámolásában szintén segítenek a festékboltban, fontos, hogy számoljunk azzal, hogy várhatóan 2-3 rétegben kell majd felvinnünk, így egy 10 négyzetméteres felületet 20 vagy 30 négyzetméternek kell számolnunk.
  • festőhengerek és a hozzá tartozó tálca – jó minőségű hengert válasszunk, és érdemes legalább 2 méretet venni: a sarkok, szegélyek környékén használjunk kisebbet, a nagy felületeken nagyobbat
  •  festőecset – a nehezen megközelíthető vagy nagyon precíz munkát követelő részekre, mint peremek, sarkok
  • maszkolószalag – egyeztessünk a szakboltban, hogy olyan típust vegyünk, ami nem húzza le magával a vakolatot is, ha falszakaszokra is tennünk kell
  • takarás a padlóra, bútorokra – ez lehet erre a célra árult műanyag fólia, de akár régi, már nem használt lepedők is megfelelnek
  • gipsz és vagy glett a javításokhoz
  • közepes fnomságú csiszolópapír
  • spakli
  • felmosó és porrongyok nagyobb mennyiségben
  • alapozófesték – ha speciális körülmények miatt szükségünk van rá, ebben is segítenek a festékboltban, általában nem kell
  • keverőbot(ok) a festék(ek)be

Az előkészítő feladatok

A legrosszabb dolog abban, ha mi festjük át a szobát az, hogy valójában maga a festés csak egy kis része a feladatnak, ami előtt egy rakás nagyon fontos, többnyire unalmas és fárasztó előkészítő lépésen is át kell esnünk.

1. A színválasztás

Aki járt már festékboltban, és vett a kezébe egy színpalettát, az pontosan tudja, miért külön pont ez. Asszonyom, 17 fehér árnyalatot tudunk kikeverni, melyikre gondolt? És ez csak sokkal bonyolultabb lesz, ha ténylegesen valamilyen színt szeretnénk. Arról nem is beszélve, hogy akármennyire is jól néz ki a választott árnyalat azon a 2×3 centis kartondarabon, egyáltalán nem biztos, hogy a nappali falán is tökéletes lesz.

Ezért, hacsak nem pontosan ugyanazt a színt és festéktípust használjuk, mint ami jelenleg a falon van, vegyünk egy kis doboznyi festékmintát, kenjük fel a választott szoba egy/több falára legalább A4-es lapnyi területen (két vagy három rétegben), és száradás után figyeljük meg különféle fényviszonyok mellett, hogy biztosan olyan-e, mint amit szeretnénk. Ha több árnyalat között hezitálunk, mindegyiket kenjük fel, a plusz költség minimális, és rengeteg bosszankodást előzhetünk meg vele.

Bár a színválasztás egy külön cikk (sőt könyv!) témája is lehetne, általános szabály, hogy a kisebb lakásokban a legbiztonságosabb választás a fehér fal, ami tágasabbnak láttatja a helyiséget. Ezt választották ebben a felújított Mester utcai lakásban is.

2. A bevásárlás

Ha megvan az ideális szín, szerezzük be a szükséges dolgokat a fenti bevásárlólista alapján.

3. A javítások

Már majdnem a célban vagyunk, de mielőtt nekiállnánk a munka látványos részének, még muszáj időt szakítanunk a szükséges javításokra is. Repedések, málló festék, lyukak a falban – ezekkel mind kezdeni kell valamit. Minél kisebb a probléma, annál könnyebb dolgunk lesz. A festék- és barkácsboltokban többféle anyag közül is választhatunk, amik alkalmasak kis tökéletlenségek eltüntetésére. A málló festéktől szabaduljunk meg, a lukakat, repedéseket pedig töltsük ki a megfelelő anyaggal, majd spaklival húzzuk le a fal szintjére, hogy ne dudorodjon ki a tömítőanyag. Száradás után közepes finomságú csiszolópapírral menjünk át a javított részeken, hogy a felület teljesen sima legyen, végül pedig alaposan portalanítsuk a munkafelületet. Figyeljünk oda a felhasznált anyagok száradási/kötési idejére, könnyen lehet, hogy ezeket a lépéseket pár nappal korábban érdemes elvégezni.

4. A szoba előkészítése

Ez a legidegölőbb része a folyamatnak, de nem érdemes megspórolni, mert az idő, amit nem szánunk rá a maszkolásra, takarásra, háromszorosan megy majd el a takarításnál.

Az előkészítés kritikus része a padlló (és, ha vannak, a szegőlécek) gondos maszkolása, az ablakok, ajtók, kapcsolók, konnektorok leragasztása, letakarása. Amennyiben nem minden falat festünk át, maszkolószalaggal kell határolni a festendő és a nem festendő részeket is.

És végre festhetünk!

Először is, jó alaposan keverjük fel a festéket egy tiszta bottal.

Ha indul a munka, figyeljünk oda a sorrendre: amikor a teljes szobát festjük, érdemes a mennyezettel kezdeni, és utána nekiállni a falaknak, így biztosan nem mászunk bele a már lefestett részekbe.

A sarkok környékét egy körülbelül 5 centis ecsettel, a sima, nagy felületeket pedig közepes méretű hengerrel csináljuk. A kettő között jöhet jól egy kisebb henger. A festéket mindig vékonyan vigyük fel, készüljünk rá, hogy 2-3 vékony rétegre lesz szükségünk a tökéletes fedéshez – ez attól is függ, milyen színt festünk át milyenre. Falszínekkel kapcsolatos inspirációnak remek ez a Király utcai luxuslakás, ahol különféle színek és felületek változatosan jelennek meg.

A festéket először vigyük fel az adott falszakaszra egy nagy W mintában, majd ezt oszlassuk szét fel-le irányuló mozdulatokkal, így érhetjük el a leginkább egyenletes eredményt.

A rétegek között pedig hagyjunk egy kis száradási időt, ez nem sok, de hőmérsékleti- és páraviszonyoktól is függ, ezt is egyeztessük a festékboltban a szakemberekkel. Van olyan festék, amelyiknél szinte azonnal kezdhetjük újra az első falnál, ahogy az utolsóval végeztünk, más anyagoknál szükség lehet 2-3 óra pihenőre a rétegek között.

És a végső takarítás

Ha végeztünk a munkával, húzzuk le a maszkolószalagot, szedjük fel a takarófóliát, rongyokat. Alaposan porszívózzunk, mossunk fel, és nézzünk körül, hogy a gondosságunk ellenére csöppent-e festék nemkívánatos helyekre, mint az ajtó, ablak, parketta. Ha igen, ezt még most töröljük fel/le, frissen erre általában egy mosogatószivacs is alkalmas – ne hagyjuk, hogy teljesen odakössön, mert akkor már sokkal nehezebb lesz.

A teljes száradás után – ami akár több nap is lehet – visszarendezhetjük a bútorokat, és minden készen áll ahhoz, hogy a felfrissült nappaliban gyönyörködjünk.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klubban beszélgettünk.

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Február végén a gerincklinikán egy gerincműtéten esett át, utána újra kellett tanulnia járni.

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Nem akar alkotmánybíró lenni Trócsányi László.

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

Erről Káncz Csaba beszélt az ATV Start című műsorában a Bolsonaro-üggyel kapcsolatban.

© 2024 (v2.202102)