Itt a tavasz: csodaszép teraszokat és kerti kiülőket mutatunk!

Megérkezett a tavasz, ilyenkor minden kertes ház tulajdonosnak az jár a fejében, hogy hogyan tehetné szebbé kertjét teraszát. Akinek pedig még nincs, az azon gondolkozik, hogy de jó lenne építeni egy teraszt, vagy kerti kiülőt, ahol össze lehetne jönni a családdal, barátokkal egy kis sütögetésre, vagy ahová egyszerűen csak kiülhetünk a reggeli kávénkkal. Mai válogatásunkban éppen ezért olyan házakat gyűjtöttünk össze inspirációnak, melyek csodaszép terasszal vagy kerti kiülővel rendelkeznek.

Hangulatos terasszal a bejárat előtt

A bejárat előtti teraszokra általában nem szoktak akkora figyelmet fordítani, mint a hátsó teraszokra, ennek a kiskunfélegyházi családi háznak viszont csak előterasza van és azt kimaxolták. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy gyönyörű a bejárati ajtó, melynek környékét virágok díszítik. A terasz pedig az udvarral együtt térkövezett. A teraszon hangsúlyos elemként jelenik meg a fa, az ajtó, a terasztetőt tartó oszlopok is ebből készültek, melyre virágokat futtattak. A terasz kellően nagy ahhoz, hogy a kerti bútor is elférjen.

Terasz szaunával, és pergolás kiülő

Ennek a kecskeméti családi háznak nem is annyira a terasza, hanem inkább a kiülője érdekes. Bár a terasz is megér pár szót, hiszen ott egy szauna is helyet kapott, a teraszt inkább beépítésre és wellness részleg kialakítására javasolja a jelenlegi tulajdonos. A kerti kiülő viszont a kerti összejövetelek tökéletes helyszíne lett. Pergolával fedték, melynek tartóoszlopaihoz futónövényeket ültettek, így itt hamarosan egy kis lugas lesz. A térkövezett felület közepén egy kis tűzrakó helyet létesítettek, ezt veszik körbe a kerti bútorok, de az egyik sarokban egy grillező is helyet kapott. A pergolának köszönhetően pedig könnyen fel tudtak függeszteni egy függőfotelt is.

Rengeteg terasszal, Érden

Ennek az érdi, háromszintes családi háznak az a nagy előnye, hogy mindenhol teraszai vannak. Alagsorában a garázs kapott helyet, a lakótér a földszinten és az emeleten található, mindkét szinten elől és hátul is kapcsolódik hozzá egy-egy nagy terasz, de a legtekintélyesebb méretű kétségtelenül, a földszinti hátsó terasz. Ez az egy terasz fedett is, és nagyon ötletes módon függönyökkel oldották meg az árnyékolását, ami egyúttal nagyon hangulatossá is teszi. Itt kaptak helyet a kerti bútorok is.

Dizájnos italhűtővel a XVIII. kerületben

Egy teraszról nem hiányozhatnak a frissítők, ezek tárolására pedig igazán jól jön egy hűtő. Ha már innivalót tartunk benne, akkor jöhet rögtön egy üveges ajtóval rendelkező, dizájnos italhűtő, ami már megalapozhatja a parti hangulatot. Ilyen hűtőt választottak ennek a XVIII. kerületi luxusháznak a teraszára is, ahonnan már csak néhány lépés a medence.

Még egy szép kiülő Lajosmizséről

Mai válogatásunkat egy lajosmizsei családi házzal zárjuk, ahol csodaszép fedett kiülőt találtunk. A kiülő, nyolcszögletű, cseréppel fedett, korláttal körbekerített, és épp elfér rajta egy asztal székekkel, a körülötte lévő zöld növényzet teszi igazán hangulatossá.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros csoport megveszi a Brendont

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros csoport megveszi a Brendont

Teljes egészében a Talentishez kerül a Brendon Holding. Az akvizíció elsődleges célja, hogy a márka magyar kézben maradjon.

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt.

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH kis is számolta

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH kis is számolta

A benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál – jelentette első ízben a Központi Statisztikai Hivatal.

OTP-ügyfelek figyelem! A bank automatikus korlátozást vezet be

OTP-ügyfelek figyelem! A bank automatikus korlátozást vezet be

Az OTP Bank – kiberbiztonsági megfontolásból - május nyolcadikától automatikusan 1 millió forintos napi átutalási limitet állít be az internet- és mobilbankból indított átutalásokra.

© 2024 (v2.202102)