Szuper lakások 60 millió alatt, Budapest belső kerületeiből

Nincs könnyű helyzetben, aki ma Budapesten, frekventált helyen keres lakást. És most még csak nem is azokra gondoltunk, akiknek különleges igényeik vannak, hiszen egy átlagos, 2-3 szobás, jó állapotú, élhető lakás megvásárlása sem egyszerű, még akkor sem, ha nem a legdrágábbnak számító V. kerületben vagy Budán, hanem a szintén frekventált elhelyezkedésű, de kedvezőbb árú VI., VII., VIII., IX., XIII. kerületekben keresgélünk. Persze kerületenként is nagy a szórás, míg a VI. kerületben nem igazán akad élhető lakás 55 millió alatt, addig a VIII. kerületben már 45 millió alatt is pompás kis lakást találhatunk. Mai válogatásunkban mind az 5 kerületből hozunk példákat.

Kezdjük is rögtön a VIII. kerülettel. Itt találtunk egy szép állapotú, 41 nm-es, 1+2 fél szobás lakást 40 millió alatt, de ha ennél mélyebben is a zsebünkbe tudunk nyúlni, akkor ez a 48 nm-es, 2 szobás, gyönyörűen felújított lakás is a miénk lehet csaknem 55 millióért.

A másik véglet természetesen a VI. kerület. Itt találtuk ezt az 57 nm-es nappali + 2 fél szobás lakást csaknem 60 millió forintért. De ha egy jobb elosztású, tágasabb terekkel rendelkező lakást keresünk, akkor érdemes megnézni ezt az 55 nm-es, kétszobás lakást, melyet épp egy millióval olcsóbban hirdetnek.

A IX. kerületben már kedvezőbbek az árak, itt egy 54 nm-es, 2 szobás, szépen felújított lakást már alig 52 millió forintért kaphatunk a József Attila lakótelepen. Ugyanakkor ezért a Mester utcai 56 nm-es, 2 szobás, design lakásért már itt is majdnem ki kell csengetni a 60 milliót.

A VII. kerületben szintén nem vészesek az árak. Itt egy 45 nm-es, másfél szobás lakás már 42 millió forintért a miénk lehet. Míg ezt a 49 nm-es, 2 és fél szobás + galériás, felújított lakást 49 millió forintért vásárolhatjuk meg.

Azt gondolnánk, hogy a XIII. kerület drágább árfekvésű, de itt is ki lehet fogni olyan gyöngyszemeket, mint ez a 47 nm-es, 2 szobás, nagyon tip-top, felújított panellakás csaknem 48 millióért.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ömlik a víz egy óriástározóból, településeket kell evakuálni Dél-Ukrajnában

Ömlik a víz egy óriástározóból, településeket kell evakuálni Dél-Ukrajnában

A gát az Oroszország által megszállt dél-ukrajnai területen, Herszon régióban van a front közelében, Nova Kahovkánál.

Az ukrán külügyminiszter szerint elég fegyverük van az ellentámadáshoz

Az ukrán külügyminiszter szerint elég fegyverük van az ellentámadáshoz

Ez történt az elmúlt órákban az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Újabb magyar hegymászó próbálkozik egy 8000 méter feletti csúccsal

Újabb magyar hegymászó próbálkozik egy 8000 méter feletti csúccsal

A világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra indul június 6-án, kedden Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Jelentős pálfordulás a Kaáli Intézet utódjánál

Jelentős pálfordulás a Kaáli Intézet utódjánál

Az elsőként államosított Kaáli Intézet utódja, a Dunamenti REK Reprodukciós Központ Kft.-nek veszteséges lett a tavalyi éve.

© 2023 (v2.202102)