Ezzel a három aduval idén bármelyik cég tarolhat a munkaerőpiacon

A szektor átlagát meghaladó bér csak az egyik olyan tényező, amely igazán vonzóvá tesz egy munkahelyet – derül ki a Randstad 2023-as HR trendeket feldolgozó kutatásából.

A bőkezű fizetés és juttatások, a munka és magánélet egyensúlya és rugalmas munkarend – ez az a szentháromság, aminek biztosításával bármelyik cég a legjobb munkavállalók között mazsolázhat az idén. A mi tesz vonzóvá egy céget skála másik végén olyan szempontok szerepelnek, mint a nemzetközi karrierlehetőség, a környezet- és társadalomtudatos szemléletmód és a jó megközelíthetőség, ezeket ítélték legkevésbé fontosnak a válaszadók. Ez persze nem különösebben meglepő, mindhárom szempont olyan “luxus” érték, amivel kapcsolatos finnyásságot csak a munkavállalók igen kis része engedhet meg magának. Sajnos – tesszük hozzá, hiszen ez sokat elmond a társadalmi jólét általános szintjéről.

Több szempontból is rosszabb idők jönnek 

Az idei, a korábbi éveknél jóval aggasztóbb munkaerőpiaci környezet nyomot hagy a felmérésben résztvevő cégek viselkedésén is: a legérdekesebb erősen kiugró tendencia a munkavállalók számára biztosított rugalmasság erős csökkenése. A munkaidő rugalmas beosztásával és a munkavégzés helyének szabad megválasztásával kapcsolatban egyaránt csaknem minden harmadik cég (28% és 30%)  szigorít idén. 

Mivel már kiderült, hogy ez a rugalmasság a dolgozók számára a három legfontosabb, az adott munkahelyet vonzóvá tevő juttatás között van, érdekes lesz megfigyelni, mi történik azoknál a cégeknél, ahol bekeményítenek ezen a téren.

A másik látványos tendencia, hogy a cégek nagyobb része tervezi megnyírbálni a különféle juttatásokat, mint amennyien bővítenék azokat. A legnagyobb visszaesés a képzési és fejlesztési lehetőségek biztosításában várható, itt a cégek 43 százaléka csökkent, és csak 22 százalék bővít.

Hasonló arányokat látunk a juttatások (éves szabadság, egészségügyi ellátás, nyugdíj, stb) terén is: minden negyedik cég csökkenti ilyen kiadásait és csupán minden hetedik cég emeli az erre szánt keretet. 

A leggyakoribb juttatás a telefon, a legritkább a 13. (és pláne a 14.) havi fizetés

A dolgozóknak biztosított pénzbeli juttatások közül a legelterjedtebb a mobil (a cégek 93 százaléka ad), az egyéni teljesítménybónuszok (81%), a parkolóhelyek (77%) az utazási költségek megtérítése (76%) és a céges autó (75%). 

A legkevésbé jellemző pedig a 13. és 14. havi fizetés, amit csupán a vállalatok 8 százaléka ad, az üdülési utalvány (10%) és a nyereségrészesedés (15%). Meglepő, hogy a dolgozók nyugdíjelőtakarékosságához is csupán a cégek 16 százaléka járul hozzá.

A nem pénzbeli juttatások bajnoka a home office lehetőség, ami a cégek 86 százalékánál létezik, míg a legkevésbé gyakori az, hogy a munkahely lehetőséget biztosít pszichológussal történő konzultációra, ami 31 százaléknál érhető el. 

Ha ön is szeretné megtalálni az ideális munkavállalót, adja fel álláshirdetését kedvező áron a megújult jobinfo.hu-n! A Moduláris hirdetési csomagokkal tetszés szerint összeállítható, hatékonyságnövelő szolgáltatásokat tud igényelni (pl. extra Facebook kampány, vagy extra hírlevél küldés), így még hatékonyabbá teheti álláshirdetéseit, új csomag vásárlása nélkül. Sőt: rendszeres akciókkal kedvező árakat és szolgáltatásokat kínálunk azért, hogy cége jól járjon – és talán még egy kis plusz is beleférhet! 🙂 A munkaadói fiók átláthatóbbá vált. Álláshirdetéseit egyszerűen kezelheti és módosíthatja, valamint hirdetéseinek statisztikáit egy helyen tekintheti meg. A több álláshirdetésre jogosító hirdetési csomag esetében egyértelműbbé, követhetőbbé vált a felhasználás mértéke. Munkatársaink igyekeznek megkönnyíteni a hirdetők dolgát azzal, hogy a szöveg feltöltését átvállalják: a megújult oldalon a megrendelési folyamat gyorsabb és egyszerűbb lett. 

Látogasson el a megújult weboldalunkra és találja meg következő munkatársát!

Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre!


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)