Felvettek a Semmelweisre? – Gratulálunk! Már csak a megfelelő lakás hiányzik!

A napokban nagy volt az izgalom a felvételiző diákok és szüleik számára, hiszen végre kihirdették az egyetemi ponthatárokat. Sokak számára ez bizony környezetváltozással jár, hiszen ilyenkor sok vidéki diák elindul a saját útján, kirepül a családi fészekből és egyenesen a fővárosba veszi az irányt. Budapesten megfelelő lakást találni nem a legegyszerűbb dolog, pláne egy fiatal számára. Fontos a lokáció, az ingatlan kialakítása, és persze a piszkos anyagiak is közrejátszanak a választás során.

Mai válogatásunkban elhoztunk néhány olyan kiadó budapesti lakást, melyek kiválóak lehetnek, ha a Semmelweisen folytatod tanulmányaidat, hiszen közel találhatóak az intézményekhez, igényesek, és még az áruk sem eget rengető.

Fiatalos garzon

A VIII. kerületben a Lujza utca Baross utca felőli végénél vált kiadóvá egy első emeleti, belső udvarra néző, felújított, berendezett, gépesített stúdiólakás. A lakásban közös térben kapott helyet a konyha és a nappali, így ez remek lehetőséget nyújthat közösségi térnek, illetve kikapcsolódás szempontjából is. Fűtése konvektoros, meleg víz villanybojlerrel megoldott. Minden fogyasztás egyedi mérőórák alapján fizetendő. A lakás kiváló választás lehet diákok, vagy fiatal párok számára. Legfeljebb két személy számára kiadó, minimum egy évre, kisállat a lakásba nem hozható.

Kellemes környezet

Budapesten a 9. kerület Hurok utcában kiadó egy csendes, nyugati tájolású, másfél szobás, 51 nm-es lakás tulajdonostól. A ház kellemes, parkos területen fekszik, lifttel ellátott. A lakás az épület negyedik emeletén található, bútorozva vagy bútorok nélkül bérelhető. A nagyobb szoba 24 négyzetméter, klímával ellátott és kis erkély tartozik hozzá, mely a csöndes, fás parkra néz. A kisebb szoba 11,5 nm, világos, parkra néz. Fürdő és WC külön helyiségben található. A konyhában hűtő, gáztűzhely, mikró, konyhabútor található, valamint kis kamra nyílik belőle. TV és internet szolgáltatást jelenleg a Vodafone látja el. A lakásban a dohányzás nem megengedett.

Frissen felújított

Kiváló helyen, a Duna-parton, a Bálnával szemben vált kiadóvá egy frissen felújított, belső kétszintes, bútorozott és gépesített lakás elektromos fűtéssel. A lakás egy társasház földszintjén kapott helyet, és gyönyörű belső udvarból nyílik. Mindemellett galériás, így jól elszeparálható a hálófülke, és a közös tér. Az ingatlanban tágas zuhanyzós fürdőszoba kapott helyet, szépen berendezett nappalival és felszerelt konyhával. A lakás minden helyisége modern, ezáltal meg inkább megfelelő egy vagy két fiatal számára.

Panorámás

A VIII. kerületben a Fiumei úton kiadó egy újonnan elkészült, 62 m2-es, kétszobás, energiatakarékos, napfényes, tágas lakás, két percre a Keleti pályaudvartól és a metróhálózattól. A liftes társasház 4. emeletén található lakás panorámával szolgál a Gellért-hegyre, mindemellett a napnyugta gyönyörű fénnyel árasztja el a nappalit. Az ingatlan egy amerikai konyhás tágas nappaliból és egy csendes, udvarra néző szobából áll, továbbá szeparált helyiségben található a fürdő és a toalett, illetve egy külön kamra/gardrób biztosít jelentős tárolóteret. A télen-nyáron optimális hőmérsékletről hangulatos látványkonvektor, energiatakarékos hűtő-fűtő klíma, illetve a fürdőszobában padlófűtés gondoskodik, azonban a belső szigetelésnek köszönhetően a legnagyobb hidegben is kellemes idő van a lakásban.

Kiváló infrastruktúra

A IX. kerületben, a Gát utcában, modern 52 m2-es, kétszobás, újszerű állapotú, erkélyes lakás garázzsal együtt kiadó. Remek közlekedéssel, kiváló infrastruktúrával hosszútávra kiadó ez a fiatalos téglalakás. Az ingatlan a Gama Residence házban található, ahol ténylegesen szálloda életérzésünk lehet. Igényesen kivitelezett, modern házban található ez a nagyon jó elosztású, belső udvarra néző lakás. Az ingatlan teljesen korszerű, mai igényeknek maximálisan megfelelő műszaki és esztétikai állapotú. A lakás egyedi mérőórákkal felszerelt, minden a tényleges fogyasztás alapján történik. Közelben számos bevásárlási- és szórakozási lehetőség, minden könnyedén elérhető.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Még mindig lehet pályázni innovatív egészségügyi projektekkel

Még mindig lehet pályázni innovatív egészségügyi projektekkel

Még öt napig adhatják le pályázatukat az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által kiírt Egészségértés Díj 2023-ra jelentkező egészségügyi intézmények és civil szervezetek.

Ingázók kérésére változtatta meg menetrendjét a MÁV-START

Ingázók kérésére változtatta meg menetrendjét a MÁV-START

Lakossági észrevételeket is figyelembe vett a MÁV-START új menetrendjének kialakításánál. 

Az Igazságügyi Minisztérium durva üzenetet küldött Karsai Dánielnek

Az Igazságügyi Minisztérium durva üzenetet küldött Karsai Dánielnek

Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánjuk legalizálni - tudatta a Karsai-ügy kapcsán az Igazságügyi Minisztérium.

Elkaszálják a Római partot?

Elkaszálják a Római partot?

Elfogadás előtt az építészeti törvény és készülnek a területre vonatkozó rendezési szabályzatok, így megnyílhat az út az ingatlanbefektetők előtt.

© 2023 (v2.202102)