Dunához közeli, zöldövezeti otthonok Budapest közelében

Az agglomeráció továbbra is népszerű, hiszen ki ne szeretne a fővárosi életviteltől lényegesen nyugodtabb, természetközelibb életet élni. A Dunakanyar, azon belül is Vác különösen kedvelt, hiszen nemcsak gyönyörű természeti környezetben fekszik, de az M2-es autóútnak köszönhetően innen könnyen elérhető Budapest, ahová nem is kell feltétlenül minden nap ingázni, ugyanis a fejlett infrastruktúrájú városban minden, még munkahely is található szép számban. Ebből a csodaszép Duna-parti városból hozunk most egy nagyszerű lehetőséget.

Vác egyik legszebb, mégis frekventált részén, a Duna menti zöldövezetben, a 2-es főúthoz, valamint az M2-es autóúthoz is közel épül most a Zöld Duna Társasház zöldre néző panorámás, napfényes lakásokkal. A beruházás a Kőhíd utca és a Hálóköz utca által határolt, fás-füves területen létesül mindössze 200 méteres sétára a Duna-parttól és kerékpárral 8-10 percre a belvárostól.

A 2-es és M2-es utak közelségének köszönhetően az M0-ás körgyűrűt mindössze 20-25 perc alatt elérhetjük innen, a Városliget pedig 30-35 perc alatt megközelíthető. De a tömegközlekedés is kiváló, hiszen a kiváló lokációjú társasház közelében buszmegálló is található, ahonnan helyközi és távolsági buszok is közlekednek. A környék infrastruktúrája minden egyéb szempontból is kitűnő, több óvoda, általános- és középiskola, élelmiszerbolt és játszótér, valamint sportcsarnok is található a közelben.

A Duna-parti környezet számtalan szabadtéri kikapcsolódási lehetőséget is kínál. A közvetlen közelben található a Buki horgásztó, az Újpestet Zebegénnyel összekötő EuroVelo 6-os kerékpárút pedig közvetlenül a ház előtt halad el. Az autóval 20 perc alatt elérhető Börzsöny-hegység további kirándulási lehetőségeket kínál.

Zöld Duna Társasház kedvező lokációja mellett gazdag műszaki felszereltséggel is rendelkezik. A társasházat megbízható beruházó építi, magas minőségben. A tervezés során kiemelten figyeltek a fenntarthatóságra is, így a lakások hűtését és fűtését megújuló energiát hasznosító, hőszivattyú biztosítja majd, ami a mennyezeti felület hűtés-fűtés rendszernek köszönhetően zajmentes és egészséges is lesz. A rendszer kedvezményes áramtarifával fog üzemelni, ezáltal rezsije is kedvező lesz. Mindemellett a lakásokban első osztályú hideg- és melegburkolatok, illetve szaniterek kerülnek beépítésre.

A földszint + 4 szintes társasházban 39 lakás kap helyet. A szintek között lift segíti a közlekedést, a legfelső szinten nagy teraszos, üvegkorlátos penthouse-okat alakítanak ki. A lakáskínálatban egyedülállók, fiatal párok, családok és idősek is egyaránt megtalálhatják a számukra ideális otthont, hiszen a 28 nm-es garzontól a 140 nm-es lakásokig mindenféle lakásméret megtalálható lesz 1, 2 vagy akár 3 hálószobával.

A parkolás teremgarázsokban és felszíni beállókon lehetséges. A teremgarázshelyek széles kialakításának köszönhetően itt kerékpártárolásra is lehetőség nyílik, a parkolóhelyeken kívül pedig tárolókat is lehet vásárolni a lakásokhoz.

A földszinti lakások legtöbbje kertkapcsolattal és/vagy terasszal is rendelkezik, az emeleti otthonok mindegyikéhez kapcsolódik erkély. Az erkélyek és a penthouse lakások teraszai üvegkorláttal lesznek ellátva, így az otthonok még közvetlenebb kapcsolatot tudnak teremteni a természettel.

A Zöld Duna Ház lakásainak kivitelezése előreláthatólag 2023. decemberében fejeződik be. Az ingatlanok nagy üvegfelületű, háromrétegű nyílászárókat és biztonsági bejárati ajtókat kapnak. A kiváló minőségű ingatlanok vételára a villanyszerelvényeket, a szanitereket, a beltéri ajtókat és a hideg-, melegburkolatokat tartalmazza, utóbbiak részben választhatók. A konyhabútor és a világítótestek ugyanakkor nem képezik a vételár részét.

Ha Ön tényleg értékálló otthont szeretne, akkor válassza a Zöld Duna Társasházat, ahol energiahatékony otthona lehet kedvezményes áramtarifával, természetközeli, mégis frekventált helyen, gyönyörű panorámával.

A cikk megjelenését a Zöld Duna Ház fejlesztője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az Igazságügyi Minisztérium durva üzenetet küldött Karsai Dánielnek

Az Igazságügyi Minisztérium durva üzenetet küldött Karsai Dánielnek

Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánjuk legalizálni - tudatta a Karsai-ügy kapcsán az Igazságügyi Minisztérium.

Elkaszálják a Római partot?

Elkaszálják a Római partot?

Elfogadás előtt az építészeti törvény és készülnek a területre vonatkozó rendezési szabályzatok, így megnyílhat az út az ingatlanbefektetők előtt.

Nincs veszélyben a sajtó a szuverenitásvédelmi törvény miatt?

Nincs veszélyben a sajtó a szuverenitásvédelmi törvény miatt?

Kedden tárgyalták a Fidesz által múlt héten benyújtott szuverenitásvédelmi törvénycsomagot, és ennek kapcsán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezték. 

Karsai Dániel személyesen is beszélt Strasbourgban

Karsai Dániel személyesen is beszélt Strasbourgban

Karsai Dániel megrázó szavai az emberek szívéig hatoltak. 

© 2023 (v2.202102)