Ahogyan arról mi is beszámoltunk, augusztus végén nagy felháborodást keltett, hogy a háztartási kiserőművek által megtermelt áram esetében megszűnik az éves szaldó elszámolás és helyette 2024. január 1-től havi szaldó, vagy bruttó elszámolás jöhet. Így sokak számára úgy tűnt, hogy egykor napelemrendszerbe fektetett pénzük soha, vagy csak a vártnál jóval lassabban fog megtérülni. Hogy pontosan kire, milyen elszámolás lesz érvényes, annak pontosítását akkor őszre ígérte a kormány. A most szerdán tartott Kormányinfón azonban jó hír érkezett a napelemeseknek.
Marad az éves szaldó
Mint kiderült, még 10 évig – a telepítés időpontjától számítva – éves szaldó elszámolásban maradhatnak azok, akiknek már van napelemrendszerük, és azok is, akik az igénylést legkésőbb 2023. szeptember 7-ig benyújtották. Az ő esetükben az éves szaldó elszámolás akkor lesz érvényben, ha a beruházás kivitelezése legkésőbb 2025. december 31-ig lezárul.
5 forintot kap az áramért, aki bruttó elszámolásba kerül
Mindenki másra – tehát azokra, akik szeptember 7. után adták be, vagy még ezután fogják beadni az igényüket – azonban a bruttó elszámolás fog vonatkozni 2024. január 1-től, és a Kormányinfón az is kiderült, hogy tőlük milyen áron veszi majd meg az áramot a szolgáltató. Így mindenki nagyjából 5 Ft/kWh árral számolhat, ugyanis a villanyszámlánkon szereplő, megközelítőleg 35 forintos ár úgy jön ki, hogy az áram árához még rárakódik az áfa, a rendszerhasználati díj és a fogyasztás mértékétől függetlenül fizetendő, havi fix összegű elosztói alapdíj is.
Mikor lehet csatlakozni a rendszerhez?
Mint ismeretes a kormány tavaly ősszel átmenetileg a hálózatra való csatlakozás lehetőségét is beszüntette, melyet idén ősztől fokozatosan oldanak fel. Jelenleg úgy néz ki, hogy a háztartások 16%-a még a hálózati betáplálási stop januári feloldása után sem fog tudni csatlakozni a hálózathoz, így ők csak abban reménykedhetnek, hogy olyan gyorsan haladnak majd a hálózatfejlesztések, hogy nem fognak lecsúszni a 2025. december 31-i határidőről, és rájuk is érvényes lesz az éves szaldó elszámolás.