Soha nem látott magasságokban a bérleti díjak!

Megtorpanás nélkül emelkedtek az elmúlt hónapokban a kiadó ingatlanok bérleti díjai, hiszen a kereslet folyamatosan erős, de a kínálat már nem annyira. Ugyanakkor az eladó ingatlanok piacán mérsékelt a lelkesedés – derül ki a Balla Ingatlan sajtóközleményéből.

Az emelkedő ingatlanárak miatt egyre kevesebben tudnak lakást vásárolni, így a bérleti piac továbbra is virágzik: a bérleti díjak soha nem látott magasságokba kúsztak fel – jelezte Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint a két kerületben szinte csak elvétve lehetett találni az év első felében 150 ezer forintnál alacsonyabb havi bérleti díjért kínált kiadó lakásokat, az átlagár pedig 180 ezer forint környékén mozgott.

Ha az északi agglomerációban nézünk körül a bérlakások piacán, akkor például Dunakeszin szintén a budapestihez hasonló bérleti díjakkal találkozhatunk, vagyis lakásokat a legolcsóbban 150-160 ezer forintért bérelhetünk egy hónapra, míg a házak árai 300-400 ezer forint környékén indulnak – tette hozzá a szakember.

Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője is úgy látta, hogy az eladó ingatlanok piacán tapasztalható javuló, de még mindig mérsékelt lelkesedéssel szemben a kiadó lakások piacán továbbra is óriási volt a kereslet, ennek megfelelően az árak is folyamatosan araszoltak felfelé. Így egy jó helyen lévő, átlagos állapotú, másfél-két szobás panellakás esetén a 200 ezer forintot közelítette a havi bérleti díj. Az, hogy bútorozott vagy nem bútorozott bérlakásról van-e szó, 5-10 százalékos differenciát jelent az árban. A téglalakásoknál 10 százalékkal magasabb bérleti díjakra számíthattak a bérlők – tette hozzá.

A X. és XVII. bérlakások piacán is számottevő volt a kereslet, ugyanakkor a bérbeadók által megfogalmazott feltételek miatt – mint például a kisgyermekes családok vagy a kisállattal rendelkezők kizárása a lehetséges bérlők közül – még a kialakult kedvező piaci helyzetben sem volt feltétlenül egyszerű minden lakás kiadása – hívta fel a figyelmet Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan kerületi irodájának szakmai vezetője. Vagyis néha az erős kereslet ellenére is sok időt vett igénybe, mire bérlőt találtak egy kiadó ingatlanra.

Az V. és XIII. kerületekben is tovább emelkedtek a tavalyi 140-500 ezer forint körül mozgó bérleti díjak az idei első felében. Ennek ellenére volt kereslet a bérbeadó ingatlanokra, ráadásul Pagács-Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának vezetője szerint elsősorban az igényes, jó állapotú bérlakások a keresettek errefelé.

A VI., VII., VIII. és IX. kerületi kiadó ingatlanok piacán szintén erős volt a keresleti nyomás, ami azt jelenti, hogy amint megjelent a kínálatban egy-egy lakás, gyakorlatilag egy héten belül bérlőre talált – szögezte le Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ez persze már korábban is így volt, vagyis azt lehet mondani, hogy a kereslet magas szinten stagnált, folyamatosan erős volt, miközben a bérleti díjak az év első hónapjaiban kis mértékben tovább emelkedtek.

A XIV. és XVI. kerületi  bérlakások bérleti díjai tovább araszoltak felfelé: egy garzonlakás átlagos havi bérleti díja már 150 ezer forint, egy kétszobás lakásé 170-200 ezer forint között alakul a XIV. kerületben – derült ki Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodája szakmai vezetőjének a szavaiból.

A XIX., XX. és XXII. kerületekben is nagy volt a kereslet a kiadó lakások iránt az idei év elején, így magasan jártak a bérleti díjak: egy 60 négyzetméteres panellakás esetében például reálisnak tűnt a 200 ezer forintos havi összeg, ugyanakkor ez lokációtól és állapottól függően változott – derült ki Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan kerületi irodája szakmai vezetőjének szavaiból.

A XVIII. kerület esetében Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan kerületi irodájának szakmai vezetője elsősorban azt emelte ki, hogy a bérlakásoknál hasonlóan gyenge a kínálat, mint az eladó ingatlanoknál, ugyanakkor itt a kereslet jóval erősebb volt. A bérleti díjak ennek megfelelően a budapesti átlagos árakhoz hasonlóan a külvárosban is emelkedtek. A XVIII. kerületben egy 30-50 négyzetméteres panellakást 140-160 ezer forintért bérelhettünk, míg 50-60 négyzetméteres lakásokat bútorozatlanul 200-220 ezer forintért, bútorozottan pedig 220-250 ezerért.

A Velencei-tó lakásbérleti piaca kapcsán dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy egy sajátos szegmensként megjelentek a munkásszállásként kiadott házak, melyekre jellemző, hogy általában nem a legjobb állapotú ingatlanok a piacon. Mindez persze nem jelenti a tavasztól őszig tartó kiadó nyaralók kínálatának beszűkülését, hiszen ez utóbbi szegmens várhatóan továbbra is töretlenül keresett lesz, de egyébként lakáscélra is könnyen ki lehetett itt adni az ingatlanokat, melyekre a budapesti áraknál 20-30 százalékkal alacsonyabb bérleti díjak jellemzők – jegyezte meg dr. Kovács Csaba.

A Balaton esetében viszont egyedi a helyzet, mert mint Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának ingatlanközvetítője elmondta, szinte teljesen hiányoznak a piacról a hosszú távú lakáskiadással foglalkozó befektetők, és csak a nyári, rövid távú kiadók vannak elsősorban jelen. Rövid távú kiadás esetében egyébként 30-40 ezer forint/éjszaka az induló ár errefelé, de olyan is előfordul, hogy 150-200 ezer forintot kérnek egy napért.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Hamis orvosi igazolásokkal bújnak ki az ukrán férfiak a hadkötelezettség alól

Hamis orvosi igazolásokkal bújnak ki az ukrán férfiak a hadkötelezettség alól

Az ukrán erők csapást mértek szerdára virradó éjszaka egy irányított légibombákat és észak-koreai lőszereket is tároló raktárra az oroszországi brjanszki régióban. Háborús összefoglaló.

"Ez nem abszurd!?" Válogatás az EP-vita legerősebb beszólásaiból (videóval)

"Ez nem abszurd!?" Válogatás az EP-vita legerősebb beszólásaiból (videóval)

Ugyan Orbán Viktor nem erre értette, de valóban már-már abszurd szóváltások tarkították az Európai Parlament mai ülését a magyar politikusok között.

Újabb felmondás a Mediaworks-nél: "A jobboldal játékszabályai megváltoztak"

Újabb felmondás a Mediaworks-nél: "A jobboldal játékszabályai megváltoztak"

Távozik a Mediaworkstől Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok egykori újságírója, aki arról híresült el, hogy Puzsér Róberttel fizikai konfliktusba keveredett.

© 2024 (v2.202102)