Jó fogás a Belvárosban ez a felújított polgári otthon!

Ezúttal a Belvárosban, a Szabadság térnél, a Parlamenthez közel találtunk egy nagypolgári lakást, amely nem csak családi otthonnak, de befektetésnek, például rendelőnek, cégközpontnak is ideális. Fel is van újítva és még az ára is elfogadható a mai piacon.

Bár azt hittük pár hónapja, hogy mérséklődik az ár-nyomás, e helyett kaptunk a nyakunkba egy háborús konfliktust Európán belül. Ez pedig – túl a menekülthullámon – sok téren újra rakétasebességgel emelkedő árakat jelent, első sorban az energiahordozók, sok nyersanyag, illetve az Ukrajnában termelt milliónyi élelmiszer terén. És ez az újabb drágulási hullám immár nem csak az új, de a használt lakás piacon is mintegy 15-20 százalékos irányár növekedést jelentett.

Ilyen környezetben kifejezetten örülünk annak, hogyha egy remek ár-érték arányú ingatlanra bukkanunk. És mivel tovább drágulnak a lakások, érdemes mielőbb dönteni! Ha pedig felújított lakást keres, akkor érdemes ránéznie erre a polgári otthonra a belváros szívében.

Különösen az Országház környékén nagyon nehéz manapság jó kialakítású, megfelelő árú lakóingatlanra lelni. Ugyanakkor tehát érdemes most alaposan körülnézni, mert sok esetben meg lehet lelni korrekt áron is efféle gyöngyszemeket.

Éppen ilyen a mai cikkünkben előbukkanó ötödik kerületi nagypolgári lakás is, ami minden nívós igényt kielégíthet. Először is, ne felejtsük el, hogy a Parlament környéke, ide értve a Kossuth teret és a Szabadság teret, az elmúlt években látványos fejlődésen esett át, így ezek az ingatlanok még a szokottnál is jobban felértékelődtek, de a potenciál ugyancsak erős.

Ez a szép otthon remek elhelyezkedéssel bír, hiszen egészen pontosan a Vécsey utcában található. Csak pár perc ide a Kossuth Lajos téri kettes metró nemrég felújított állomása, a 2-es villamosok megállója, és a 4-6-os villamosok, valamint a Nyugati tér is, ez azt jelenti, hogy gyorsan eljuthatunk Budapest több pontjára is.

A társasházól nem messze élelmiszerboltok, éttermek és kávézók vannak, az egyetemisták pedig egyszerűen eljuthatnak az iskoláinkhoz, mivel több felsőoktatási intézmény épülete is gyorsan elérhető a lakástól.

Az azonban igaz, hogy e lakástípusnak sem vásárlóként, sem bérlőként nem a közösségi közlekedéssel utazók, vagy a diákok az elsődleges „célcsoportjai”.

Az autóval közlekedők számára a megújult környék számos új parkolóháza és mélygarázsa jelenhet kiváló megoldást. A szabadidő minőségi eltöltését szolgálja az is továbbá, hogy a közelben van a Duna-part, amely sokféle sportos vagy kényelmes kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

E polgári otthon egy ötszintes, természetesen liftes, frissen felújított homlokzatú épületben kapott helyet. A 117 négyzetméteres ingatlan a negyedik emeleten helyezkedik el, és 3 külön nyíló szoba került benne kialakításra. Emellett egy étkezővel ellátott konyha, kamra, fürdőszoba és külön mellékhelyiség is található benne. A lakás fűtése házközponti.

Ahogyan erről már volt szó: a lakás nemrégiben felújításon esett át, azaz a leendő vásárlónak nem kell ezzel bíbelődni. Elegendő a bőröndöket és pár bútort hozni a beköltözéshez.

Nem mellesleg pedig a felújítás során új vezetékek, fal- és padlóburkolatok, valamint szaniterek kerültek be az otthonba, továbbá a konyha is teljes mértékben megújult.

A lakás a remek elhelyezkedése és kialakítása révén igényes párok és pár gyermekes családok számára is ideális. Sőt, tágasságának köszönhetően befektetésnek (kiadásra), vagy cégközpontnak, rendelőnek is alkalmas lehet. Már csak azért is, mert a kiváló közösségi közlekedési lehetőségek miatt a fővároson belüli elérhetősége elsőrangú.

A cikk e nívós otthon értékesítőjének támogatásával készült.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros csoport megveszi a Brendont

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros csoport megveszi a Brendont

Teljes egészében a Talentishez kerül a Brendon Holding. Az akvizíció elsődleges célja, hogy a márka magyar kézben maradjon.

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt.

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH kis is számolta

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH kis is számolta

A benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál – jelentette első ízben a Központi Statisztikai Hivatal.

OTP-ügyfelek figyelem! A bank automatikus korlátozást vezet be

OTP-ügyfelek figyelem! A bank automatikus korlátozást vezet be

Az OTP Bank – kiberbiztonsági megfontolásból - május nyolcadikától automatikusan 1 millió forintos napi átutalási limitet állít be az internet- és mobilbankból indított átutalásokra.

© 2024 (v2.202102)