Egy igazi ékszerdoboz Ferencváros szívéből

Már a kilencvenes években elkezdődött és az utóbbi évtizedben látványosan kiteljesedett a IX. kerület, azaz Ferencváros rehabilitációja, amely immár a középső részekre is kiterjed.

Aki ismeri a Fradinak otthont adó kerültet, az képben van azzal, hogy az elmúlt mintegy három évtized során számtalan régi, önkormányzati tulajdonban lévő épületet felújítottak azért, hogy bennük saját tulajdonú lakások szülessenek, és sokat elbontottak, hogy helyükre vadonatúj házakat építsenek.

Nem kevés társasház belső udvarában, kicsi, de igen meghitt, zöld növényekkel beültetett mini-parkok jöttek létre, ezúttal éppen egy ilyen parkos, belső udvarral, játszótérrel rendelkező társasházból hozunk egy ékszerdoboz, meghitt kis lakást.

A Viola utca Mester utcához közelebbi részén helyezkedik el a mintegy tíz évvel ezelőtt kompletten felújított társasház, így igen közel van, csak kettő perc séta az 51-es villamos megállója, de a körúton éjjel-nappal járó 4-es, 6-os villamosok, továbbá a kék metró megállója is elérhető mintegy 7 perc sétával.

Ezen kívül számtalan bolt, pékség, zöldséges, gyógyszertár, orvosi rendelő, fagyizó, cukrászda, éttermek, kávézók is mind sétatávolságra találhatók. Több felsőoktatási intézmény (pl.: Semmelweis Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem), általános iskola és középiskola van sétatávolságra, és sok park, játszótér, valamint a Duna-part is a közelben van, így a 2 szobás lakás családosoknak, egyetemistáknak, befektetőknek is ideális lehet.

A szépen felújított ház homlokzata, burkolatai is megújultak, összes vezetékét is kicserélték a 10 évvel ezelőtti felújításkor. A házban mindössze 15 lakás található, kedves, barátságos lakókkal, összetartó lakóközösséggel. Hatalmas kapun léphetünk be a ház belső udvarára, ahonnan 7 lépcsőfokon felsétálva közelíthetjük meg a magasföldszinti lakást, mely előtt egy hangulatos, kiülős kis sarok lett kialakítva a folyosón.

A házhoz hasonlóan a bemutatandó otthon is gyönyörűen felújított állapotban van, igényes burkolatokkal, szaniterekkel, szemet gyönyörködtető konyhabútorral várja új lakóit, tavaly egy tisztasági festésen is átesett. Utcai ablakai redőnyösek, az udvarra néző konyhaablakon és bejárati ajtón pedig rács is van.

A mai gáz- és áramárak mellett igen fontos tudni, hogy az ingatlan fűtését gáz-cirkó kazán biztosítja, radiátorokkal, gáz- és villany fogyasztása is bőven a rezsi-csökkentett mennyiség, azaz a meghatározott limit alatt volt az elmúlt évben. Közös költsége is kevesebb, mint 16 ezer forint, ami a szemétszállítástól a takarításig minden kiadást tartalmaz.

Az otthon igen praktikus, élhető terekkel rendelkezik, mindkét szobája külön nyílik, tágas előtere étkezőként is funkcionál, konyhája kényelmes méretű, csakúgy, mint a fürdőszoba, ahol kád is helyet kapott, illetve egy tároló helyiség is található a lakásban. A nagyobb szoba akár ketté is osztható, hiszen két külön ablakkal és radiátorral rendelkezik, ugyanakkor belmagasságának köszönhetően mindkét szobában lehetőség van fekvő galéria kialakítására. A pincében nagy méretű, zárható pincerész is található.

 

A cikk az ingatlan eladójának támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)