Balaton, Velencei-tó, vagy esetleg a Tisza-tó? – Nézzük hol vannak a legjobb ajánlatok

Mivel már beköszöntöttek az első napsugarak, ezért nem árt előre gondolkozni azon, hol is töltjük nyáron a szabadidőnk nagy részét. Biztos vagyok benne, hogy te is eljátszottál már a gondolattal, milyen jó lenne egy tó melletti kedves kis nyaralóban tölteni ezeket az „üres járatokat”.

A mai cikkünkben Balatonról, a Velencei-tóról, és a Tisza-tóról hoztunk Neked ajánlatokat. Talán nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk, a Balatonon a legmagasabbak az árak, emellett a két másik tónál, igen kedvező ajánlatokkal is találkoztunk.

Az első helyen Abádszalókról, a Tisza-tó mellől hoztunk egy felújított nyaralót, aminek a területe 120 nm, és egy hatalmas 1030 nm-es telekterület tartozik hozzá. Az ingatlanban öt tágas szoba található, emellett konyha, ebédlő és két fürdő is. A telek hatalmas területét is sikerült kihasználni, hiszen medence, jakuzzi, szauna és egy három beállásos garázs is helyet kapott itt. A házban gázkazán fűtés, és split klíma hűtés kapott helyet. A környék csendes, kedves szomszédokkal.

Gárdony a Velencei-tó legnagyobb települése. A fővárostól 50, a megyeszékhelytől 17 kilométerre található. Itt került most eladósorba, a Velencei-tó partjától néhány lépésnyire ez az igényes kialakítású ingatlan. A 2006-ban épült ingatlan egy tetőtér beépítéses ház, melynek alapterülete 115 nm, és egy 459 nm-es telekterület tartozik hozzá. A földszinten hálószoba, konyha-étkező, nappali, valamint fürdőszoba, a tetőtérben pedig három tágas szoba és egy mellékhelyiség található. A ház mellett egy fedett terasz teszi lehetővé a kikapcsolódást és a baráti beszélgetéseket. Az udvaron ezen kívül fúrt kút, grillező, és egy melléképület is található.

Balatonlellén, központi helyen, sétatávolságra a szabad strandtól, illetve a város központtól került eladásra egy 44nm-es nyaraló. Az alsó szinten amerikai-konyhás nappali, az emeleten pedig szoba és fürdőszoba kapott helyet. 2021-22-ben teljes körű felújítást végeztek az ingatlanon. A nyaralóhoz egy 69m2-es térkő burkolatú udvar kapcsolódik, mely igényesen el lett választva a többi ingatlantól. Az ingatlan ideális választás, ha kisebb család nyaralását szeretnéd biztosítani, vagy kiadásban, befektetésben gondolkozol.

Siófokon, egy parthoz közeli, tágas 68nm-es alapterületű ingatlant kínálnak eladásra. A házba egy kellemes méretű, fedett teraszon keresztül jutunk be a nappali-étkező részbe, ahonnan a konyha, a két hálószoba nyílik, valamint egy kis közlekedő, amiből a különálló WC-be és mellette a fürdőszobába léphetünk be. Az ingatlannak szép, gondosan kialakított, gondozott kertje van, ami 390 nm. Itt egy úszómedence, kerti sütögető, dísztavacska és egy tároló céljára felállított faházikó kapott helyet. Az épület mellett praktikusan két gépkocsi számára kialakított térköves beálló áll rendelkezésre.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)