Nem dughatják homokba a fejüket a vállalatok – figyelembe kell venniük a dolgozók elvárásait!

A pandémia alatt a legtöbb vállalkozás rugalmas munkaidővel és rugalmas munkavégzési hely biztosításával segítette dolgozóit. A munkavállalók most is munkáltatójuktól várják a segítséget, de a megélhetési költségek emelkedése okán a hangsúly most áthelyeződött a pénzügyi segítségre. Egy biztos, azoknak a vállalatoknak, akik meg akarják találni és meg akarják tartani a legjobb munkaerőt, figyelembe kell venniük a dolgozók elvárásait.

A Randstad immáron 20 éve készíti el évről-évre a Workmonitor kutatást, mely a világ munkaerejének véleményét vizsgálja. A kutatás a világ egyik legnagyobb felméréssorozata ebben a műfajban. Nézzük, mit hoztak az elmúlt évek.

Míg 2019-ben a megkérdezettek több mint kétharmada várta a munkáltatójától, hogy többet áldozzon a digitális készségekre, 2020-ban, a COVID járvány kirobbanásakor már épp ezeket a készségeket kellett élesben tesztelni, és a munkavállalók számára kiemelt fontosságú lett, hogy munkájukat, rugalmas munkaidőben és rugalmas helyen, azaz akár részben vagy egészben home office-ban végezhessék.

A legújabb kutatási eredmények most rávilágítottak arra, hogy az infláció miatt a fizetések reálértéke egyre csökken, így azt az éves emelések már nem tudják korrigálni. A munkavállalók elvárásai így elsősorban pénzügyi segítség kérés formájában nyilvánulnak meg munkáltatójuk felé. Emellett ugyanakkor a rugalmas munkavégzés – mind a munkaidő-beosztás, mind a munkavégzés helye tekintetében – továbbra is különösen fontos juttatás maradt. Bár sok munkahely kötelezővé tette a visszatérést az irodába, a dolgozók korábban megszerzett jogaikat már nem szívesen engedik el, és a megkérdezettek 45%-a nem fogadna el olyan állást, ahol nem megfelelő a munkaidő rugalmassága, 40% pedig nem dolgozna olyan helyen, ahol nincs táv/ hibrid munkavégzési lehetőség. 27% pedig már mondott fel azért, mert az állása nem kínált elegendő rugalmasságot.

Világszinten a megkérdezettek 39%-a a rendes, évi ütemen kívüli fizetésemelésben látja pénzügyi problémáinak megoldását, ez az arány egyébként Magyarországon kiugró, 50%, 41% havi hozzájárulást szeretne kapni a megélhetési költségeihez, ez az arány nálunk is átlagos (40%), 28% pedig energiaárra, utazási költségekre vagy más napi kiadásokra kérne támogatást, ez az arány is magasabb Magyarországon (35%).

Az is jól megfigyelhető, hogy a munkaidő-beosztást, illetve a munkavégzés helyét illető rugalmasság fontossága viszont jóval lényegesen nagyobb arányú világszinten, mint Magyarországon.

Érdekes megnézni a korosztályos megoszlást is, ugyanis míg világviszonylatban a rendes évi ütemen kívüli fizetésemelést és a megélhetési költségekhez való havi hozzájárulást elsősorban a 25-54 év közötti korosztály igényelné, addig Magyarországon mindkét juttatást a 25-34 és a 45-54 éves korosztályok igényelnék nagyobb arányban. Az energiaárra, utazási költségekre vagy más napi kiadásokra világszinten jóval nagyobb az igény a fiatalabbak részéről, majd ez a kor előrehaladtával folyamatosan csökken, ugyanakkor Magyarországon ezt a juttatást is a 25-34 és a 45-54 éves korosztályok igényelnék a leginkább.

A felmérésből tehát egyértelműen kimutatható, hogy a munkáltatók már nem mehetnek el szó nélkül a munkavállalók elvárásai mellett, ugyanakkor fontos, hogy ezért cserébe a számukra legmegfelelőbb munkavállalókat találják meg. Ehhez fontos, hogy álláshirdetéseiket egy olyan oldalra töltsék fel, ami igényeiket maximálisan kiszolgálja.

jobinfo.hu hazánk egyik legrégebbi állásportálja, amelynek felülete nemrégiben teljesen megújult, ugyanakkor csak az arculat az új, a célok változatlanok: azaz a legrelevánsabb jelöltek megtalálása egyszerűen, gyorsan, hatékonyan.

 

HIRDESSEN EGYSZERŰEN ÉS HATÉKONYAN A MEGÚJULT JOBINFO.HU-N!

 

Miért hirdessek a Jobinfo.hu-n?

Az oldal közel egy éves fejlesztése során ezt a kérdést tartották szem előtt. Most két percben és négy pontban összefoglaljuk Önnek, hogy hogyan segít a Jobinfo.hu megtalálni a legrelevánsabb jelöltet az Ön által kínált pozícióra a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban, felesleges költségek nélkül:

  1. Releváns jelöltek + employer branding. Egyszerre.

Hirdetését cége logójával a weboldal legaktívabb területein (pl. állástalálati oldal) emelik ki a havi 120.000 látogatók előtt, ezzel maximalizálva cégének ismertségét, és a jelentkezések számát. Ráadásul az érdeklődők egyedi kulcsszavakkal és keresztszűrésekkel (pl. német nyelvtudás + 5 év tapasztalat + home office igény nélkül) tudnak az állások között keresni, így álláshirdetését pontosan azok a munkavállalók fogják megtalálni, akik az Ön ajánlatát keresik.

  1. Moduláris és hatékony hirdetési csomagok

A Jobinfo.hu-n tetszés szerint összeállítható, hatékonyságnövelő szolgáltatásokat is igénybe vehet (pl. extra Facebook kampány, vagy extra hírlevél kiküldés), így a meglévő tapasztalata, vagy a Jobinfo csapatának tanácsai alapján nagyon egyszerűen és gyorsan, az Ön által kiválasztott kiegészítő szolgáltatásaokat bevetve még hatékonyabbá teheti álláshirdetéseit anélkül, hogy ehhez új csomagot kellene vásárolnia.

  1. A legfrissebb önéletrajz-adatbázis

Magyarország egyik legfrissebb (kevesebb, mint egy éve épített), önéletrajz-adatbázisa itt található. A 19.000 fős adatbázisban akár kulcsszavak alapján is kutatnak Önnek releváns jelölteket.

  1. Megújult statisztika és hirdetési csomagkezelés

Jó hír, hogy álláshirdetéseit itt egyszerűen kezelheti és módosíthatja, hirdetéseinek statisztikáit pedig egy helyen tekintheti meg. A több hirdetést is tartalmazó, nagyobb csomagok átláthatóbbá váltak, így egy pillantás alatt felmérheti, hogy csomagjában még hány hirdetési lehetőség van.

Emellett számtalan extrával, gyors ügyfélszolgálattal, mennyiségi kedvezményekkel és lelkiismeretes hozzáállással is várja Önt a Jobinfo.hu csapata.

 

Lépjen be, vagy regisztráljon fiókjába, és találja meg a következő munkatársát.

 

2023-ban sincs megállás, további újdonságokkal várják

A Jobinfo nem áll meg, folytatja a fejlesztést és a következő hónapokban további újdonságokkal új funkciókkal fog jelentkezni Partnerei számára:

  • A Jobinfo.hu kereshető önéletrajz adatbázisa, amelyben Ön az igényei és elvárásai alapján a legrelevánsabb jelölteket kutathatja fel a több ezer fős friss adatbázisból
  • Egyedileg szabályozható licitrendszer, amely segítségével Ön tetszőleges időszakban és feltételekkel emelheti ki álláshirdetését
  • Saját céges aloldal, ahol a nyitott pozíciók adatai mellett cégének értékeit és előnyeit is bemutathatja.

 

Lépjen be, vagy regisztráljon fiókjába, és találja meg a következő munkatársát.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)