A nők az élet számos területén találják szembe magukat elvárásokkal és előítéletekkel, de az életkorukból fakadó problémák különlegesen érdekes munkaerőpiaci paradoxont hoznak létre. Fiatalon nem elég érettek/tapasztaltak, és nem is megbízhatóak, hiszen bármikor kiderülhet, hogy gyereket akarnak. Ebből az állapotból gyakorlatilag átmenet nélkül kerülnek be a “túl öreg” skatulyába.
Publikálva -Mint ismeretes 2024. január 1-jével megszűnik a CSOK az ötezernél nagyobb lakosú településeken, a kormány viszont épp szeptember 1-től, a hátralévő négy hónapra változtatott, sok esetben könnyített a feltételeken. Így egyszerűsödtek a feltételek például azok számára is, akik tetőtér beépítéssel szerettek volna új, különálló lakáshoz jutni, ugyanis abban az...
Publikálva -Nemrégiben az egyik cikkünkben felsoroltuk a négy legélhetőbb vidéki várost Magyarországon. Indítunk egy cikksorozatot, ahol ezt a négy vidéki települést szeretnénk kicsit jobban megismertetni veletek, és mutatunk néhány eladó ingatlant is a településekről. Mai cikkünkben a negyedik helyen szereplő Zalaegerszeg városát választottuk, és megmutatjuk a legszebb eladó ingatlanjait.
Publikálva -A XI. kerület a fővárosiak egyik legközkedveltebb kerülete. Itt nincsenek messze a természetközeli tájak, mindemellett a belváros is könnyen megközelíthető. Ha ez még nem lenne elég, a mai cikkünkben bemutatásra kerülő ingatlan remek környezetben, Kelenvölgy egyik legszebb részén, egy barátságos utcában kapott helyet.
Publikálva -A jelenleg még meglehetősen drámai GDP adatok ellenére úgy tűnik, a hazai cégek egyharmada tervez új embereket felvenni (globális átlag: 44%), és 19 százalék számít leépítésekre (globális átlag: 14%) – derült ki a Manpower napokban publikált kutatási eredményeiből. A cégcsoport egyszerre tette közzé a globális felmérés eredményeit, és a...
Publikálva -Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy van egy fölösleges szobád, akkor mindenképpen érdemes azt berendezni vendégszobának. Emellett helyet kaphatnak itt még olyan eszközök is, amelyet nem raksz be a saját hálószobádba. Mai cikkünkben ötletek hoztunk, és segítünk abban, hogyan rendezd be tökéletesen a vendégszobát.
Publikálva -Manapság rengeteg fiatal, vagy családalapítás előtt álló pár keres lakóparkot Budapesten kedvező áron. A lakóparkok remek lehetőséget nyújtanak a fiatal és az idősebb korosztály számára egyaránt, ezért érdemes minél hamarabb lecsapni a legjobb ajánlatokra. Ezeket a lehetőségeket a cikkünket elolvasva megtalálod.
Publikálva -Az Ingatlantájolón kedvezmények is várnak! – A héten ezeknek az ingatlanoknak csökkent az ára
Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatása remek korszerűsítés, hiszen a beállításával ezentúl nemcsak azt tudhatja meg, ha egy az Ön keresési paramétereinek megfelelő új ingatlan hirdetése megjelenik, hanem arról is értesülhet, ha az Ön által korábban megtekintett ingatlanok közül valamelyiknek csökkent az ára.
Publikálva -Az ingatlanpiac igazi kincseire mindig is a különleges lokációk és az egyedi megoldások találkozása kapcsán bukkanhattunk rá. Bár a vízparti lakások esetében az elhelyezkedés már önmagában is megkérdőjelezhetetlen érték, a modernkori vásárlók a szép kilátásnál többet várnak el egy újépítésű ingatlantól: tipp-topp műszaki színvonalat, és egyre inkább környezettudatosságot is.
Publikálva -Jó hír érkezett a napelemeseknek!
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, augusztus végén nagy felháborodást keltett, hogy a háztartási kiserőművek által megtermelt áram esetében megszűnik az éves szaldó elszámolás és helyette 2024. január 1-től havi szaldó, vagy bruttó elszámolás jöhet. Így sokak számára úgy tűnt, hogy egykor napelemrendszerbe fektetett pénzük soha, vagy csak a vártnál...
Publikálva -Mielőtt a focirajongók a szívükhöz kapnak, nyugalom, itt most kizárólag az újépítésű fővárosi lakásokról beszélünk, és arról, mit látunk a piacon így szeptember elején. A csúcstartó továbbra is a 9. kerület, ahol töretlen az amúgy nem csekély inflációt is bőven leköröző áremelkedés. A negatív csúcstartó pedig továbbra is Újpest....
Publikálva -A Balaton-parton az elmúlt években igencsak elszálltak az ingatlanárak és cserébe mit kapunk? Tömeget, zajt, különösen, ha part menti házat keresünk, ahol szinte szó szerint az orrunk előtt húz el a vonat. Aki a balatoni nyüzsgést nem szereti, mégis közel szeretne lenni a magyar tengerhez, annak kiváló lehetőséget nyújtanak...
Publikálva -Panelban laksz, és egy ideje már a felújításon gondolkodsz? – Újra gondolt panellakásokat mutatunk
A panellakások, habár már valamennyire idejét múltak, igenis ki lehet hozni belőlük a maximumot. Egy teljeskörű vagy részleges felújítással is sok mindent el lehet érni, és élhetsz olyan környezetben amilyenben csak szeretnél. Mai cikkünkben felújított panellakásokat mutatunk, amelyekben megtalálhatod saját magad.
Publikálva -Nemrégiben az egyik cikkünkben felsoroltuk a négy legélhetőbb vidéki várost Magyarországon. Indítunk egy cikksorozatot, ahol ezt a négy vidéki települést szeretnénk kicsit jobban megismertetni veletek, és mutatunk néhány eladó ingatlant is a településekről. Mai cikkünkben Győr városát választottuk, és megmutatjuk a legszebb eladó ingatlanjait.
Publikálva -Ha úgy érzed kiemelkedően magasak az elvárásaid lakás vásárlás terén, és nem találsz olyan ingatlant, ami tényleg megfelel az igényeidnek, akkor mindenképp olvasd el mai cikkünket, hisz bemutatjuk Budapest egyik legexkluzívabb, új társasházát, ahol nem csak lélegzetelállító panorámában, de kivételes luxusban is lehet részed.
Publikálva -Még nincs ok pánikra az irodapiacon, de az üresedési ráta semmiképp sem tükrözi a valós keresletet
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, 2023 második negyedévében az üresedési ráta elérte a 12,6%-ot a budapesti irodapiacon. Bár ez még nem ok a pánikra, hiszen a korábbi visszaesési ciklusokban is volt ugyanilyen vagy még ennél rosszabb is ez a mutató, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy ez a szám...
Publikálva -A rönkházak gyönyörűek, mindenkit elvarázsolnak, egy hegyvidéki üdülőt el sem tudunk máshogy képzelni, csakis rönkházként. Pedig nemcsak a hegyekben állják meg a helyüket, hiszen rendkívül jó a hőszigetelő képességük, lélegeznek, így szabályozzák a páratartalmat és tűzbiztosak is, így sokkal biztonságosabbak, mint bármilyen más technológiával épült ház. Mai válogatásunkban most...
Publikálva -Az ősz beköszöntével sem kell aggódnunk, hiszen a Balaton ilyenkor is megmutatja ezer színű arcát. Az őszi balatoni tájakat csodálni remek élmény, pláne, ha valaki van olyan szerencsés, hogy egy csodálatos luxus lakópark kényelméből szemlélhesse mindezt. Mai cikkünkben a már jól ismert exkluzív Wave lakóparkról lesz szó, ami hamarosan...
Publikálva -Az Ingatlantájoló megújult szolgáltatása – Kíváncsi vagy, mely ingatlanoknak csökkent az ára?
Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatása remek korszerűsítés, hiszen a beállításával ezentúl nemcsak azt tudhatja meg, ha egy az Ön keresési paramétereinek megfelelő új ingatlan hirdetése megjelenik, hanem arról is értesülhet, ha az Ön által korábban megtekintett ingatlanok közül valamelyiknek csökken az ára.
Publikálva -A mai energiaárak fényében fontos, hogy felelősségteljesen, előre gondolkodjunk a jövőnket tekintve. A legfontosabb, amit tehetsz, hogy olyan otthont választasz, ahol energiatakarékos lehetőségek várnak, és nem kell irreálisan drága számlákat fizetned. Mai cikkünkben ilyen újépítésű, költséghatékony lakóparkokat mutatunk.
Publikálva -Ahogy arról mi is beszámoltunk, idén szeptember 1-jétől változtak a CSOK feltételek, többek között már használt lakás esetén is fel lehet venni a támogatást 3 vállalt gyerekre, míg korábban ez csak 2 előre vállalt gyerek esetén volt lehetséges. A Bankmonitor szakértői megnézték, mennyit nyer az, aki kettő helyet, három...
Publikálva -10-ből 6 igénylő nem lesz jogosult a Babaváróra jövőre, a budapestieket sújtja leginkább a módosítás
Mint ismeretes 2024. január 1-jétől jelentősen átalakulnak a családtámogatások. Így például megszűnik a CSOK az 5000 lakosnál nagyobb településeken, de a Babavárót is csak azok a párok tudják majd felvenni, ahol a feleség még nem töltötte be a 30. életévét, holott idén év végéig az életkori határ még 40...
Publikálva -Ahogyan a boltban sem veszünk meg minden élelmiszert, amit csak a szemünk, szánk megkíván, ha túl borsos az ára, ugyanúgy nem vásárolunk meg egy számunkra ideális ingatlant sem, ha nem bírja a pénztárcánk. A jelenlegi piaci helyzetben azonban meglehetősen sokáig vannak az ingatlanok a piacon, és hosszabb vagy rövidebb...
Publikálva -Mit szólnál egy panorámás otthonhoz? – Rendkívüli lehetőséget kínálnak a budai hegyvidék ölelésében
A XII. kerület még napjainkban is rabul ejti az embereket, nem csak a környék miliője, de a lélegzetelállító panoráma és a kiváló elhelyezkedés miatt is. Innen könnyedén elérhető a lüktető belváros, de ha egy természetközeli napra vágysz, akkor sem kell messzire utaznod. Tökéletes választás, ha meg akarod találni az...
Publikálva -Nemrégiben az egyik cikkünkben felsoroltuk a négy legélhetőbb vidéki várost Magyarországon. Indítunk egy cikksorozatot, ahol ezt a négy vidéki települést szeretnénk kicsit jobban megismertetni veletek, és mutatunk néhány eladó ingatlant is a településről. Mai cikkünkben Székesfehérvárt választottuk, és megmutatjuk a legszebb eladó ingatlanjait.
Publikálva -Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatása remek korszerűsítés, hiszen a beállításával ezentúl nemcsak azt tudhatja meg, ha egy az Ön keresési paramétereinek megfelelő új ingatlan hirdetése megjelenik, hanem arról is értesülhet, ha az Ön által korábban megtekintett ingatlanok közül valamelyiknek csökken az ára. A héten vidéki ingatlanoknak csökkent az ára,...
Publikálva -Mint ismeretes 2023. december 31-ével megszűnik a CSOK az 5000-nél nagyobb lakosú településeken. Hogy milyen otthonteremtési támogatás várható helyette, az még kérdéses, de az biztos, hogy sokan próbálják majd az év utolsó hónapjaiban, eddig halogatott lakásvásárlásaikat megvalósítani, ami a lakásárakra minden bizonnyal felhajtóerővel hat majd. Ehhez képest kisebb meglepetést...
Publikálva -Napjainkban két igazán fontos tényező van lakásvásárlásnál: az egyik a természetközeliség, a másik pedig az ingatlan energiafelhasználása. A természetközeli ingatlanok között is kiemelten népszerűek a vízparti, Budapest esetében a Duna-parti lakások. Mai cikkünkben egy olyan Duna-parti beruházást mutatunk, amely kiemelten energiatudatos szemlélettel épült, ráadásul azonnal költözhető.
Publikálva -A lakberendezők munkája igen komoly feladat, hiszen segítenek a lakás vagy egyéb tér kialakításában, hogy az funkcionális legyen és megfeleljen az ügyfél igényeinek és stílusának. Egy lakberendező által tervezett lakás lehet egy nagyobb projekt része, mint például egy teljes ház vagy lakás átalakítása, vagy csak egy kisebb tervezési feladat,...
Publikálva -