Otthontérkép Magazin

Nyugati árakon elég jó a kínálat Gárdonyban és Agárdon

Körülnéztünk Gárdonyban (és a szomszédos Agárdon). Az előbbi gyakorlatilag nem csak a Velencei tó szépen kicsinosított központja ma már, hanem Székesfehérvárnak vagy Budapestnek kvázi egyik elővárosa is. Ha erre nézelődünk, akkor tudni kell, hogy sajnos az árak is a fenti megállapításhoz igazodnak.

Ha olasz árakkal és a vízen ringó gondolákkal nem is találkozhatunk, de a Velencei tó „fővárosában” Gárdonyban lassan nyugati árak kezdenek kibontakozni. A kelet-magyarországi, vidékies árképzést itt ne is keressük. Mivel vonattal legfeljebb 50 perc Kelenföld, autóval pedig 35; Fehérvár központja pedig 20-20 perc gépkocsival vagy vonattal is, így egy igen jó kis helyről van szó. Különösen, hogy a város helyben is sok intézményt, lehetőséget kínál, nem is szólva a tó jelentette számtalan adottságról.

A fentiek okán egy alap budapesti kis lakás ára, azaz 15 millió forint alatt sok lakóingatlant itt nem találunk. Itt még a jobb nyaralók is drágábbak ma ennél. Lássuk a kínálatot. Bár a település nem olcsó, az új építés legalább nem kiemelten drága. Íme egy szép ikerház, amit 45 millió alatt megcsíphetünk.

A szép ház központ közeli csendes területen van 10 cm külső szigeteléssel ellátott, tetőtér beépítéses. Összesen 129 m2 lakóterű, nappali+3 szoba+1 félszobás; a házrészhez 360 négyzetméter telek tartozik. A várható átadás pedig 2018 szeptembere.

A szomszédos Agárdon a kisebb keresetűek csíphetnek egy nyaralóból átalakított, de minőségi házacskát, a mai árakat alapul véve eléggé baráti árfekvésben 21,5 millió forintért.

Szintén Agárdon találtuk ezt a jó felújítási alapot jelentő, nem túl drága házat, amely tágas, masszív építésű, nem a nyaraló kategóriát jelenti. Közel van az Agárdi gyógyfürdőhöz is. A felújítás mellett azonban esetleg gondot jelenthet a főúthoz való közelség is, bár a 18,5 milliós ár azért kárpótol az esetleges hiányosságokért.

Egy kissé drágább, de annál egyedibb ház is eladó Velencén, a hegyoldalba épült ház, három teraszáról csodás panoráma látható. Az újszerű állapotban lévő ház 55 millió forintba kerül.

Egy drágább villát is találtunk Agárd parkerdő közelében. A 220 nm-es ingatlan sok extrával rukkol elő, hiszen a telken kis méretű medence, sziklakert és játszótér is található. Az ízléses ház 60 millió forintba kerül.