Nos, akármilyen kicsi is a rendelkezésre álló terület, van néhány zöldség és fűszernövény, ami konténerben is remekül termeszthető, ezért most bemutatunk néhányat teljesen kezdő városi kertészek számára.
Azt azért fontos megjegyeznünk, hogy aki most ültet életében először bármit is, az ne ültessen egyszerre 5-nél több növényt, és lehetőleg azok közül válogasson, amiből egyébként sokat szokott fogyasztani. Később, ha belejött természetesen ültethet többfélét is.
Borsó
A borsók közül a legkisebb helyigényű a Rajnai törpe, vagy másnéven Peti borsó. Március közepétől lehet ültetni, ha már nincsenek fagyok. 40-45 cm-esre nő, és májusban már szüretelhető.
Képek forrása: fabre-grains.com és quora.com
Retek
A retek szintén nem foglal nagy helyet, és különösebben nem is igényes, így erkélyen is kiválóan termeszthető. Napfényt azért igényel, ezért olyan helyre ültessük, ahol legalább 3-4 órán át süti a nap. Téli és tavaszi ültetésű retkek is vannak, ezért már áprilisban ültethetjük őket. Arra azonban figyeljünk, hogy időben, ültetés után kb. 4 héttel szüreteljük a termést, másképp a retek fás lesz. További nagy előnye a reteknek, hogy a gumóján kívül a levele is ehető.
Metélőhagyma
A metélőhagyma nagyon finom ételízesítő, ráadásul a termesztéséhez még erkélyre sincs szükség, hiszen a konyhaablakban is remekül érzi magát egy cserépben. A palántákat kora tavasszal ültessük el, és friss leveleit éveken át élvezhetjük, hiszen évelő növény. Szüreteléskor egyszerűen csak fűszerollóval vágjunk mindig belőle, de amíg a növény meg nem erősödik, ne szüreteljük gyakran.
Kép forrása: inquirer.com
Kicsi kertnél fontos a helykihasználás. Ennek a dunakeszi sorházi lakásnak a pici kertjében a lépcső melletti helyet használták ki egy lépcsőzetesen kialakított ágyással. Fűszernövényeknek pont ideális.
Még több képért kattintson a fotóra!
Mesclun salátakeverék
A mesclun saláta eredetileg Provence-ból származik, és gyakorlatilag többféle saláta keverékét jelenti. Az elmúlt években annyira népszerű lett, hogy kaphatunk kifejezetten mesclun vetőmagot is, ami vegyesen tartalmazza a finom, friss saláták keverékét. A keveréket kora tavasztól kora nyárig folyamatosan ültethetjük 1-2 hetes kihagyásokkal.
Képek forrása: pinterest.com és growjoy.com
Koktélparadicsom
A paradicsom a legjobb balkonzöldség, ha jó napos az erkélyünk. Ha kezdő kertészek vagyunk, akkor érdemes a betegségeknek egyik legellenállóbb fajtát, a sweet million koktélparadicsomot választanunk. Ez a koktélparadicsom különösen édes, palántáját májusban ültessük ki.
Cukkini
Ha egy átlagos erkélynél kicsit nagyobb helyünk van, akkor a cukkinivel is próbálkozhatunk, ennek ugyanis kicsit nagyobb a helyigénye, ezért vigyázzunk, hogy ne ültessünk belőle sokat, valószínűleg így is többet terem majd, mint amennyit el tudunk fogyasztani. Tavasszal, két héttel az utolsó fagyok után ültessük, napos helyre.
Kép forrása: thisismygarden.com
Ehhez a XVIII. kerületi, földszinti lakáshoz 85 nm-es saját kertrész is tartozik, itt már kényelmesen lehet cukkinit is termeszteni.
Még több képért kattintson a fotóra!