Otthontérkép Magazin

Új élet a felkapott Rákos patak mentén

Az új tanév kezdetet, új élet-kezdetet jelent sokaknak. Egyre többen gondolkodnak el ilyenkor azon is, hogy a felnövekvő gyerek(ek) hol kezdhetik majd az életüket, felsőbb fokú tanulmányaikat. Aki megteheti, annak most nagyon is érdemes egy új lakásban gondolkodni, akkor is, ha csak kicsit később lesz aktuális a dolog. Miért? Azért, hogy megtakarításait ne eméssze fel az erősödő infláció!

A legjobbak közt keresgél? Bebiztosítaná magát a várható áremelések ellen? Most 10 százalékos foglaló befizetéssel vásárolhat új lakást Pest egyik legjobban fejlődő részén, a XIII. kerületben, a Rákos-patak közelében, remek tömegközlekedéssel. Egyfelől pihentető környezetben élhet, dolgozhat, vagy adhatja ki a felnövekvő gyermeknek vásárolt lakását (addig is: befektetését), ráadásul, ha most leköti otthonát, bebiztosíthatja pénzét a várható infláció ellen, akár saját célra, akár befeketési szándékkal vásárol.

Ráadásul, ha már az ember Pesten keresgél, akkor kifejezetten jó lenne olyan helyen élni, ahol közel vannak a parkok, zöldfelületek, mi több: sportolási, kikapcsolódási lehetőségek. Mi most éppen egy ilyen helyre bukkantunk a XIII. kerületben, közel a Rákos patakhoz, ahol most egy új lakópark két üteme is épül, amely most jó árakkal és az emlegetett, igen kedvező fizetési ütemezéssel, 10 százalék befizetésével érhető el. Mi több a fennmaradó 90 százalékos vételár-részletet majd csak átadáskor kell kifizetni. Az I. ütem lakásai 2022 második negyedévére, a II. ütem otthonai pedig 2023 első negyedévére készülnek.
Nem árt azonban tudni, hogy az új lakások árai a készültségi foknak megfelelően valamelyest emelkedni fognak, aki tehát gyorsan dönt, az jelentős összeget takaríthat meg angyalföldi új lakása lekötése során.

A járvány újabb hulláma fenyeget, ám a városlakók a zöldbe vágynak. Itt, a Rákos patak közelében sok-sok, igen színvonalas, új lakóépület nőtt ki a földből az elmúlt években. A XIII. kerület ezen, kifejezetten zöld, kertvárosias részén, parkok, nagy zöldfelületek közelében épül az emlegetett UPTOWN nevű lakóház, amely a természet közelségét és az aktív életmódot kedvelők igazi célpontja.

A házak megjelenése is fiatalos, de megtalálják itt számításukat az idősebb, de fiatalos gondolkodású vásárlók is. Közel esik a házakhoz a Vasas sportközpont, az említett Rákos patak (sok-sok kilométeres futó-, illetve sétáló-bringázó szabadidő-park a kis folyócska két oldalán). Sőt, a Városliget sincsen ide messze, megannyi, zöldben végezhető mozgási-kikapcsolódási lehetőséget adva.
Ezen túl természetesen a környező utcák is kertvárosias, családias hangulatot árasztanak miközben a belvárosi szolgáltatásokról sem kell lemondani, mert Pest szíve sincsen innen messze. Tehát a dugókkal terhelt, szinte élhetetlen belvárostól csak pár villamosmegállónyira, mégis zöld környezetben.


Az UPTOWN nevű új lakóházak a Béke úthoz közel épülnek, így iskolák, egészségügyi intézmények, szórakoztató- és sportlétesítmények, valamint bevásárlóhelyek vannak szép számmal a környéken. A Rákos patak környéke sok kis zöld utcával, meghitt miliővel csábít. A patak mellett hosszú-hosszú kilométereken át, egészen a XVII. kerületi Naplás tóig kiépült egy kivilágított sétány és bicikliút. Számos, szépen megépített pihenővel, játszóterekkel, utcai sportot támogató eszközökkel. A patak mentén nagyobb pihenő pontok is vannak, ahol igényes, modern mosdók, büfék vannak. Tehát a kis- és nagyobb gyermekesek, a futók, a bringások és a sétálni vágyók számára egyaránt egy kis földi „paradicsom” ez.

Tehát az UPTOWN így igazán zöld, sportos helyen épül, ahol végre miénk lehet az az életstílus, amire mindig is vágytunk.

A két hipermodern, 84+96 lakásos társasházak hőszivattyút használnak, amely a téli fűtés nagyban segíti és a környezet védelméért is sokat tesz, aki ilyen helyen lakik. A lakóparkban pedig a 34–91 négyzetméteres, egy-négy szobás lakások közt a fiatal, a friss családos, a közép korú és az idősebb korosztály is megtalálhatja a legjobb, legideálisabb megoldást. Az épület várható energiabesorolása „BB”.

A modern épület nem hivalkodik, remekül belesimul majd a szép környezetbe, az emberléptékű környékbe. Itt ráadásul – az épülő háztól nem messze – három nagy élelmiszerüzlet (Penny Market, Aldi, CBA), posta, rendelők, éttermek és – mint emlegettük – rengeteg sportolási lehetőség található. Pár lépés a Fáy utcai Oxién Wellness, a Vasas említett hatalmas sportközpontja, az Angyalföldi Sportközpont. Nem sokkal messzebb: bő tíz perc sétára pedig ott vannak a Népfürdő utcai és a Bodor utcai focipályák, valamint az vízi sportok kedvelőnek az új Duna Aréna és a Dagály Fürdő a rengeteg medencéjével.

Nézzük meg az is, hol tartott pár nappal ezelőtt a kivitelezés. A beruházó tájékoztatása szerint az első ütemben zajlik az épület vasbeton szerkezetének kivitelezése, már a 6. emeletnél járnak. Szinte a teljes szerkezet elkészült mostanra. Közben halad a falazás, a pince földszint 2. emelet külső és válaszfalai elkészültek, augusztus végén már a 3. emeletet kezdték el falazni. Az elektromos alvállalkozó pedig megkezdte az alapcsövezést, a gépészek is felvonultak. Hamarosan kezdik az aljzatbetonozást és a vakolást az alsó szinteken. Mi több, a II. ütem kivitelezése is elkezdődött augusztusban. Elindult a földmunka, dolgoznak a gépek, hozzávetőleg szeptember második felére lesz készen a munkagödör.

A cikk az Uptown lakóházak fejlesztőjének, az Avico Group támogatásával készült.