Természetellenesen sokszor emlegetjük ma az elképesztő és a luxus szavakat, ám ha egy pillantást vetünk erre a frissen eladósorba került budai csodára a Római parton, akkor képet kaphatunk arról, mit is nevezünk valódi luxusnak. Elsősorban a vágy olyan tárgyait, ami nincsen mindenkinek; olyan valamit, ami ritka, ami tényleg egyedi, amiből kevés, vagy épp ez az egyetlen egy van. El is áll a lélegzetünk, ha a helyszínt és az oda álmodott csodálatos ház képeit böngésszük...
No tehát a luxus: ez a villa, vagy rezidencia, amit most találtunk, ebből valóban egy van, nincsen több! És ez nem ár kérdése, semennyiért nincsen ehhez fogható a Római parton. Sőt, sehol a budai vagy a pesti oldalon városon belül ilyen, közvetlen vízparti lakóépületről jelentem én még nem hallottam.
Tehát a helyszín, a miliő, a közvetlen part, a saját csónak (vagy Dunai jacht) kikötő plusz a házba integrált csónakház önmagában megismételhetetlenné teszi ezt a döbbenetes villát. Itt szinte minden ablakból – pontosabban szinte üvegfalakról beszélünk – a vízre látunk, természetesen elvehetetlen panorámával. Különlegessé teszi az is az épületet, hogy a megvalósítás nem csak modern, de egyszerre szerencsére klasszikusan elegáns, ízléses is, azaz – szerencsére – nem hideg és rideg, mint a legtöbb mai minimalista szürke-fehér, valljuk meg lélektelen és szívtelen luxusotthon.
Csak nézzük ezeket a pazar képeket, és keressük meg a földön az állunkat, álmodozzunk, ábrándozzunk... Ha pedig a felső tízezer azon szerencsés tagjai közé tartozunk, akiknek van a széfben felesleges kétmilliárd forintja és éppen Duna-parti álomházat, cégközpontot, rendelőt, magánklinikát, vagy hasonlót, esetleg csak egy értékálló befektetést keresnek, akkor ne habozzanak, nézzék meg ezt a valóban hihetetlen, megismételhetetlen ajánlatot.
És akkor most jöjjenek a pikáns részletek, hogy mit is találunk ebben a saját parttal bíró 2000 négyzetméteres, teniszpálya kialakítására is alkalmassá tett telken felépült 1200 nm-es örök panorámás villában. Gyorsan összefoglalva: 3 szinten, 6 szoba, 167(!) négyzetméteres nappali+ étkező, teraszok (a nappali előtt 34 nm), három fürdőszoba (pazar kialakítással), + 2 mosdó, garázs három (!) autóbeállóval.
Továbbá hatalmas méretű és minőségű, természetesen szintén a Dunára full panorámás, házon belüli, tehát akár mínusz 20 fokban is élvezhető úszómedence. Továbbá fitnesz helyiség (igen, innen is dunai panorámánk lesz), borozó, hajótároló és privát hajókikötő, kiszolgáló helyiségek. Igen, a szobák egyenként egy-egy kisebb lakás méretének megfelelőek, és még a hálószobából is szinte csak a vizet és a zöldet látjuk...
Nem mellékes, hogy e különleges ház megálmodása, kialakítása során a fő szempont: a minőség, és a technológia volt. A ház helyiségeiben egyedi tervezésű, formatervezett minőségi bútorok vannak, három rétegben üvegezett panoráma toló-nyílászárók kerültek beépítésre. Az épület biztonságát külső kamera- és távfelügyeletre bekötött egyedi riasztórendszer felügyeli.
Annak, aki errefelé keresgél, az igen nívós Római-partot nem igazán kell bemutatni. Évek óta kedvelt célpont nem csak a környék és a távolabbi részek kirándulói, kocogói, bringásai, vagy pihenni, ebédelni-vacsorázni vágyói körében, de az ingatlanpiac legmagasabb szegmensében keresgélők között is. Fontos az is, hogy a Duna-parti sétány mindössze pár lépés, a házat elkerüli. A környéken éttermek, cukrászdák, élelmiszerbolt, hangulatos termelői piac is található, amelyek akár könnyű sétával is elérhetők.
A cikk az ingatlan értékesítőjének támogatásával készült.
A fotókat Rostás János László készítette.