Otthontérkép Magazin

Elbűvölő házak a Balatonon 50 millió forint alatt!

Az elmúlt évek ingatlanár emelkedései természetesen a Balatonon is “jelen voltak”, sőt mivel a pandémia miatt sokan éppen itt kezdték el keresni második otthonukat, itt fokozott volt az áremelkedés. Ma már nagyon nehéz a magyar tenger partján elérhető árú ingatlant találni, mi azonban találtunk néhány családi házat 50 millió forint alatt. Íme!

Balatonlelle csendes utcájában épült ez a 75 négyzetméteres családi ház. Az ingatlanban 3 szoba és fürdőszoba került kialakításra, míg a konyha egy különálló épületben van. A házban egy tároló is kialakításra került. A felújított házból egy nagyméretű teraszra léphetünk ki, ahol a sütögetésekre gondolva egy kemence is helyet kapott. Az említett felújítás során új tetőt, új nyílászárókat, új vezetékeket és hőszigetelést is kapott a ház.

Egy csendes kis településen, Balatonfőkajáron bukkantunk erre a meseházra, mely spalettás ablakaival igazán hangulatos. A 2000-ben épült ingatlan kiváló lehet kétgenerációs nyaralónak ugyanis, 2 szinten összesen 2 nappalival, 5 hálószobával és 2 fürdőszobával rendelkezik. A családi házat eddig csak nyaralónak használták, de ki van építve a rendszer a téliesítéshez, csak a vízteres kandallót és a radiátorokat kell beszerelni. A házhoz nagy terasz kapcsolódik és az udvaron egy kis szerszám tároló is található.

Balatonfenyvesen található ez az 1970-es években épült családi ház. A 146 négyzetméteres ingatlanban 4 hálószoba, amerikai konyhás nappali, étkező, kamra és 2 fürdőszoba kapott helyet. A nyári balatoni meleget a fedett kiülőn élvezhetik a leendő tulajdonosok. Az ingatlan 2015-ben kezdődött felújítása során új burkolatokat kapott,megújult a fürdőszoba és a konyha, valamint az elektromos- és a vízvezetékek cseréje is megtörtént. A déli tájolású ingatlan fűtését a hidegburkolatos helyiségekben padlófűtés szolgáltatja.

Szigligeten, a Balaton partjától mindössze 100-150 méterre áll ez a panorámás családi ház, mely két szinten nappali + 3 hálószobával és 2 fürdőszobával várja új tulajdonosát. Az ingatlan 2010-ben lett felújítva, jó állapotú, inkább csak esztétikai felújításra van szükség. Az ingatlanba a villany és a víz bevezetésre került, a gáz és a csatorna bevezetése is megoldható. Fűtését központi fűtés biztosítja kandallón keresztül.