Otthontérkép Magazin

Kis lakások aprócska konyhával, mégis kényelmesen és jól rendszerezve!

Egy kényelmesen és megfelelően rendszerezhető konyha megváltás lehet egy kis lakásban. Legfőképpen az van tisztában ezzel, aki egy a szóban forgó, kisebb lakásban éli a mindennapjait és próbál odafigyelni arra, hogy az állandó rumlit elkerülje.

Akinek kis lakása van tudja, oda kell figyelnie arra, hogy mindennek meg legyen a helye, hiszen másképpen könnyen felfordulás kerekedhet. A lakás többi helysége mellett kifejezetten a konyha lehet az, ahol a leghamarabb rendetlenséget tudunk csinálni, hiszen minden nap használjuk, és főzés során mind tudjuk, hamar kialakulhat a káosz. Mai cikkünkben egy válogatást hoztunk, olyan kis lakásokról, ahol kifejezetten pici, de mégis jól rendszerezhető és komfortos konyhákat találtunk.

Budapest VIII. kerületében a Teleki László téren található ez a mindössze 17nm-es kis lakás, ahol a méretekhez képest egy igazán nagy konyha található, jól kihasználható felületekkel és nem mellesleg szuper dizájnnal.

A jól ismert egyetemvárosban, Debrecenben bukkantunk erre a galériás stúdiólakásra, ami nem csak jól felszerelt, de minden teret jól kihasznál a rendszerezésre, hiszen még a lépcső alatt is tárolók lettek kialakítva. Tökéletes egy egyetemista számára.

Budapest közkedvelt IX. kerületében eladó egy garzonlakás egy rendezett ház földszintjén. Konyhája a galéria alatt helyezkedik el, kis méretű, habár annál dizájnosabb hűtővel, ezen kívül még egy átlagos méretű sütő is befért, ami kedvező lehet azoknak a lakóknak, akik nem vetik meg a sütés fogalmát.

A VIII. kerületben egy gyönyörű kis ékszerdoboz került eladásra, ami a maga 20nm-ével, azonnal a szívünkbe zárta magát. A lakás méretétől függően jó átgondoltsággal lett kialakítva. Letisztult konyhája mellett, még egy kisebb étkező rész is helyet kapott, így a lakó bármikor fogadhat vendégeket, akik kényelmesen elférnek majd ebben az apró mégis dizájnos lakásban.

Ez a Városliget melletti 17 nm alapterületű lakás, szuper lehetőség egy fiatal számára, aki igényes környezetben szeretne élni. Az ingatlanban a teljes gépészeti és esztétikai felújítás megtörtént. Ablakai délkeleti tájolással, a tágas napsütötte belső udvar felé néznek, emellett a gondos tervezésnek köszönhetően, egy funkcionálisan is jól használható gépesített konyhabútor került beépítésre.