Ahogy a júliussal együtt megérkezik a 35 fokos kánikula, úgy erősödik bennünk az érzés, hogy mégiscsak kellemesebb lenne a napjainkat vízparton tölteni. Ezért ingatlanválogatásunkban most közvetlen vízparti lakásokat kerestünk, kettőt Budapest környékéről kettőt pedig a Balaton partjáról.
MyLelle Residence
Az 1-3 szobás apartmanok mindegyike saját kerttel vagy terasszal rendelkezik. A méret- és alaprajzkínálat változatos, a 31 négyzetméteres stúdiótól egészen a nappali plusz 3 hálós, nagyteraszos luxuslakásokig terjed a paletta. A lellei szolgáltatásoknak köszönhetően egy ilyen lakás a távmunkában dolgozók paradicsoma: tavasztól őszig akár állandó lakhelyként is szolgálhat, ahol délután, a munka végeztével már csobbanhatunk is a saját strandon, vagy medencében.
Tópark - Be My City
Biatorbágyon, a Törökbálinti-tó mellett épült fel a Tópark – „Be My City” város a városban koncepciója, egy 40 hektáros telken, melynek csak felét építették be, a másik fele zöldterület. A koncepció lényege, hogy itt minden – azaz óvoda, iskola, üzletek, szolgáltatások, munkahelyet biztosító irodák – egy helyen megtalálható, tehát nem kell Budapestre ingázni.A lakópark ideális azok számára, akik természetközeli környezetben szeretnének élni, családot alapítani, gyerekeket nevelni. A csodálatos tópart, a lakóparkon belüli biztonságos közlekedés, a budai hegyek által nyújtott kirándulási lehetőségek, a lakóparktól nem messze elhaladó Budapest-Balaton kerékpárút, a játszótér, a kosárlabda pálya és a teqball pálya, valamint a tó köré épült futókör és kerékpárút biztosít remek lehetőséget a szabad levegőn történő kikapcsolódásra.
Wave By Coral
A lakások mérete változatos, így mindenki megtalálhatja a számára ideális otthont. A földszinti lakásokhoz saját kert, az emeleti lakásokhoz pedig tágas terasz vagy erkély tartozik, a legfelső szinten exkluzív penthouse lakások találhatóak, amelyek még nagyobb teret és még lenyűgözőbb panorámát kínálnak.
Zöld Duna Társasház
Ha pedig inkább folyóparton keresgélnél, látogass el Vácra, ahol a Zöld Duna Társasház a vízparti zöldövezetben, a Duna-parttól 200 méterre épült fel. A társasház már megkapta a használatbavételi engedélyt, így lakásai azonnal költözhetőek. A barátságos léptékű épületben még 11 lakás várja új tulajdonosát, ezek között a stúdiólakástól az ötszobás, óriásteraszos penthouse-ig mindenki megtalálja a neki passzolót.Ráadásul itt a vízparti életstílust övezhetjük a fenntarthatósággal. A lakásokba ugyanis első osztályú anyagokat, nagy üvegfelületű, háromrétegű nyílászárókat, valamint biztonsági bejárati ajtókat és kiváló minőségű hideg- és melegburkolatokat építettek be. A hűtés-fűtésről megújuló energiát hasznosító, hőszivattyús rendszer gondoskodik, amely kedvezményes áramtarifával üzemel. Ráadásul nemcsak pénztárca- és környezetbarát, de zajmentes és egészséges is.



