Ne béreljen, vegyen, idén óriási akcióval!

A kifizetett bérleti díj helyett érdemesebb a vásárlást bevállalni és a hatalmas kedvezmények révén még az idén befizetni egy új lakásra! Angyalföld egyik legjobb részéről hoztunk most olyan példát, ahol novemberben még óriási akcióval csábítanak: dupla kedvezmény jár a vásárlóknak!

Soha nem volt még ilyen jó lehetőség lakást vásárolni, hiszen óriási akcióval csábítanak a fejlesztők az lakásáfa-emelés előtt. Ráadásul ma soha nem látott mélységben vannak a kamatok. Már teljes hiteldíjmutató is sok banknál becsúszott 3 százalék alá!

Ez sokaknak keveset mond, de praktikusan azt jelenti, hogy könnyen, olcsón pénzhez lehet jutni. Ez pedig azt jelenti, hogy egy pályakezdő fiatal pár új lakást kiemelten jó feltételekkel kaphat, különösen, ha gyermeket is vállalnak.

Mert az állam is gáláns: ha a pár gyermeket tervez, akkor a tízmilliós babaváró hitel még a fentinél is kedvezőbb feltételekkel csábít, három gyermeket bevállalva pedig tízmilliós ingyen pénz is jár, persze csak új építésű lakás vásárlása esetén. Ha tehát két fiatalnak van tisztessége munkája, pár milliós önereje és családot szeretnének, könnyen előteremthetik egy új lakás megvásárlásához szükséges pénzt, méghozzá úgy, hogy a havi fizetnivaló nem lesz több egy jó albérlet díjánál!

Aki keres, az talál! Ez a régi mondás most nagyon is igaz a XIII. kerületi Kucsma utcára. Ha pedig valaki minőséget és jövőbeli értékállóságot, értéknövekedést keres Észak-Pesten, akkor elsősorban Angyalföldön érdemes szétnéznie.

Különösen azért, mert még igen kedvezményesen, az öt százalékos lakásáfa hatálya alatt csíphet el erre remek ajánlatokat. Így például most hatalmas kedvezménnyel, remek konstrukciókban – sőt, pénzügyi szakértői segítséggel – juthat hozzá Angyalföld egy-egy új lakásához mindenki. Ezúttal egy kiemelkedő minőségű, de jó árú lakásokkal hódító, már épülő társasházat hoztunk példaként.

E lehetőség egyre ritkább, mert itt is még a szuper-kedvezményes, öt százalékos áfával vásárolhatók lakások ez év végéig! Pontosabban olyan egyedi fizetési ütemezésre van lehetőség, amellyel – törvényesen és szabályosan – maximálisan kihasználható lesz a csupán ez év végéig érvényes kedvezmény.
A dolog lényege, hogy akár 16 százalékos, az értékesebb lakásoknál akár 15,5 millió forintot jelentő kedvezményt a 2019-es befizetés arányának függvényében biztosítja a környéken egy nem kevés referenciával rendelkező beruházó.

Sőt, november elsejétől 30 napon át nem csak az akár 16 százalékos árelőnyt zsebelhetjük be (mely az idei év vételár részlet befizetésének arányától függ), hanem az áfa-hajrá okán további egyedi kedvezményt kínál a beruházó a teremgarázs és tároló árából! Nem árt tehát sietni, mert a kedvezményes lehetőségről decemberig dönteni kell, és a lakások 50%-a már el is kelt!

Olyan megbízható, referenciákkal bíró projektről van szó, amely nem előzmények nélküli.: a Kucsma utcában a beruházónak immár ez az ötödik társasháza lesz. A Kucsma u.10-es (22 lakás), Kucsma u. 13-15-ös (33 lakás) és a Kucsma u.11-es (32 lakás ) számok alatt is ugyanez a beruházó építette a remek kis utca nívós társasházait. Jelenleg is folyik a Kucsma u. 12. szám alatt egy 22 lakásos Társasházi projekt megvalósítása, jövő nyári átadással. Lakások még itt is leköthetők, rendkívül kedvező, 10-90%-os fizetési ütemezéssel, ezzel is megkönnyítve leendő vevői, álmai otthonába való költözését.

Azaz mindez könnyedén megerősít bennünket, hogy a beruházó stabilan, pontosan teljesíti vállalásait, hiszen a három darab, teljesen elkészült háza van az utcában, ahol már minden lakás elkelt. Ezeket minden lakó boldogsággal és megelégedettséggel lakta be, míg a negyedikben is már csak néhány lakás van eladósorban, ott a lakások 70%-a már elkelt.

Ráadásul nagyobb lehetőség rejlik a gyors felértékelődésben. Ugyanis mire jövő év végére elkészülnek a legújabb ház, a Kucsma 14 lakásai, addigra feltehetően jóval többet fognak érni, mint most! És nem csak az áfa növekedése, hanem a környék folyamatos fejlődése miatt is.

Angyalföld ezen része jól megközelíthető nem csak autóval, de kötött pályás villamosokkal vagy buszokkal is. Az épülő háztól pár percre van a 12 és 14-es villamos megállója, valamint a 20, 30, 30A, 226, 230-as buszok megállói. Sétatávolságra, 8 percre van Angyalföld vasútállomás is, ahonnan a Nyugati és az Esztergom közt – Óbuda érintésével – járó zónázó, elővárosi vonatok érhetőek el. Ezen felül a környék infrastruktúrája kiemelkedő, hiszen pár száz méteren belül találhatóak óvodák, iskolák, játszóterek, bevásárlási és sportolási lehetőségek, mint például az Oxygén wellness; sőt az utca sarkán van a híres-neves Vanilin cukrászda is.

A Kucsma 14 társasház nem átlagos: élhető, szerethető, nyugodt és derűs. Csak 22 lakás van benne (és egy irodahelyiség), így jó viszonyt ápolhatnak egymással lakók. Természetesen lesz minden lakáshoz megvásárolható teremgarázs beálló és tároló, a lift pedig az összes szinten, egészen a parkolóktól a 4. emeletig fog járni.
E magas színvonalú házban a földszinti lakásokhoz kizárólagos használatú közvetlen kertkapcsolat jár, az emeleti lakásokhoz erkély, a legfelső szinten pedig tetőterasz lesz. A modern lakások mérete 46-től 126 négyzetméterig választható. Fedezze fel tehát még ma ezt a nyugalmas, nívós környéket!

A cikk a lakások értékesítőjének támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ahol a legfinomabb málna terem

Ahol a legfinomabb málna terem

Jártak már Kosdon? Ez a kedves, 2500 fős község Váctól 7 kilométerre fekszik, a Naszály-hegy lábánál.

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

© 2024 (v2.202102)