Nagyon közel mindenhez, 2020-ban is szuper jó áron!

A József körúttól pár percnyire, tehát a város szívéhez igen közel, most nagyon jó áron, még 5 százalékos áfával juthatunk új lakáshoz. Van, ahol egy tágas, emeleti, vadonatúj garzon már 28,5 milliótól elérhető. Mutatjuk mit találtunk!

Sokáig visszatartotta a vásárlókat a legbelesőbb elhelyezkedésű új lakásoktól az a tény, hogy magasba szöktek az árak. Az öt-tíz évvel ezelőtti árszint persze már a múlté, ám, ha valaki alaposan körülnéz az új, központi helyen lévő pesti házak közt, akkor bizony találhat olyan újlakás-ajánlatot, amit érdemes megfontolnia.
Mi most a József körút környezetében, a Corvin Negyedtől nem messze nézelődtünk és errefelé leltünk rá egy kifejezetten jó ár-érték arányú projektre.

Ez pedig a 2020-ban is mindössze 5(!) százalékos általános forgalmi adóval megvásárolható lakásokat kínáló, a József körúttól és a Corvin Negyedtől is sétatávolságra található, Baross társasház. Itt egy – a kategóriájában tágasnak nevezhető – 32 négyzetméteres, vadonatúj, emeleti, utcai nézetű garzonlakás már mindössze 28,5 millió forintért megvásárolható.

Merre is járunk? A Baross társasház a belváros szívében, a folyamatosan megújuló és egyre nagyobb presztízsű VIII. kerületben, rendezett környezetben, a Corvin negyed szélén kínál magas műszaki színvonalú lakásokat, főként a belvárosi pezsgés szerelmeseinek, illetve azon befektetőknek, akik rövid- vagy hosszú távú lakáskiadásban gondolkodnak. A 44 lakásos házhoz parkosított kert is tartozik, és természetesen nagyobb méretű lakások között is remek áron lehet válogatni. Melyek közt két és három szobás is akad.

Nem mellékes, hogy egy ilyen ház magas színvonalú, modern hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszerrel, valamint igényes gépészettel felszerelt, azaz a lakások minden mai elvárásnak messzemenően megfelelnek. A lakások mellé a pinceszinten elhelyezkedő garázshely és tároló is vásárolható.

Ne feledkezzünk meg a nagyszerű a közlekedésről se: pár perc sétával két metróvonal (3-as vonal Semmelweis Klinikák megálló, 4-es vonal II. János Pál Pápa téri megálló) valamint a 4-6 villamos is elérhető. A háztól néhány méterre van a 9-es busz és a 83-as trolimegállója, valamint a 909-es éjszakai busz is megáll itt.

A ház közvetlen környezetében óvodák és iskolák, üzletek, éttermek és kávézók is szép számmal megtalálhatók. Sőt, sétával is elérhető több neves egyetemi kar, és a Corvin Negyedben lévő Nokia irodaháza. Ez azt jelenti, hogy a lakások bármikor könnyedén, jó áron kiadhatóak. A közeli Corvin sétányon éttermek, fitneszterem, bevásárlóközpont és mozi is várja az itt lakókat.

Fontos szempont, hogy a kerületben folyamatosan bővül az ország legnagyobb és legmodernebb térfigyelő kamerahálózata; ennek megfelelően a ház közvetlen közelében is több kamera vigyázza a lakók biztonságát.

A cikk megjelenését a társasház értékesítője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ha panel, akkor hamar megy

Ha panel, akkor hamar megy

Három hónapon belül gazdára találnak a panellakások.

Váltanak a gyorséttermek, jönnek az egyenadagok

Váltanak a gyorséttermek, jönnek az egyenadagok

Mérnöki pontossággal fognak készülni a gyorséttermi ételek.

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

Olcsóbb, jobb fogyókúrás tabletták kopogtatnak.

© 2024 (v2.202102)