A kis lakások számtalan előnyét az alacsony rezsitől a takarításhoz szükséges minimális időig talán felesleges ismét felsorolni, hiszen azokkal mindannyian tisztában vagyunk.
Célra vezetőbb arról beszélni, hogy milyen kihívásokat rejtenek magukban a garzonok, és azokra milyen jó megoldások születnek.
Az egyik probléma ezekkel a kis alapterületű otthonokkal, hogy miképpen oldható meg az evéshez, alváshoz, tisztálkodáshoz, kikapcsolódáshoz és egyéb mindennapi tevékenységekhez szükséges életterek létrehozása és megfelelő elválasztása.
Jó és ráadásul igen dizájnos megoldás a konyha(pult) több funkcióssá tétele, amellyel a főzés helyszíne egyben a nappali integráns részévé válik. Azaz étkezőként vagy akár mini dolgozószobaként is működhet.
A másik közkedvelt megoldás a galéria, amelynek segítségével lényegében megduplázható az alul lévő terület. Plusz ezzel a lakberendezési trükkel igazi ékszerdobozzá varázsolható a legkisebb lakáska is - persze csak ha sikerült jó minőségben, kellő kreativitással megépíteni a galériát.
Mutatunk néhány elragadó példát arra, hogyan tettek a tulajdonosok multifunkcionálissá egy icipici otthont!
25,5 millió forintért árulják ezt a Garay téri 31 négyzetméteres, 4. emeleti, 1 szobás erkélyes téglalakást.
Kattints a képre még több fotóért!
Az ingatlan teljes berendezéssel eladó: beépített és gépesített konyhabútorral, beépített tükrös gardróbbal és a dobogó alá rejtett ággyal, amely egy végtelenül jó hangulatú nappaliból egyben hálószobát is varázsol.Kattints a képre még több fotóért!
A ház 2008-ban épült, a lakás keleti tájolású, világos.Kattints a képre még több fotóért!
Erkély is van, parkolóhely pedig a társasház mélygarázsban bérelhető.Így kell bepakolni 37 négyzetméterre, másfél szobányi területre mindent, amire az embernek szüksége lehet.
Kattints a képre még több fotóért!
A lakás központi helyen, a Dózsa György úti metrómegállótól 2 percre, a Váci úton eladó.Konyha, étkező, nappali, dolgozó egyetlen szuper elrendezésű szobában.
Irányár: 28,4 millió forint. A bútorok többsége a vételár részét képezi.
Íme egy 33 négyzetméteres garzon a VII. kerületben, ahol többfunkcióssá tett galériával oldották meg a rendelkezésre álló tér maximális kihasználását.
Kattints a képre még több fotóért!
A lakást 21,99 millió forintért árulják, 2. emeleti, tégla. Belmagassága 3,37 méter.
Kattints a képre még több fotóért!
Külön szekrényekre nincs szükség a gardróbszoba és az egyéb kisebb tároló helyiségek egyedi kialakításának köszönhetően.