Úgy tűnik igaz: jobban dolgoznak, akik sokat játszanak

Azok, akik sok időt töltenek számítógépes játékokkal gyakran mondják azt, hogy a játékok miatt a munka világában is jobban megállják a helyüket. Minden második játékos azt is állítja, hogy ennek köszönhetően olyan készségeket tud gyakorolni, amik a legkeresettebbek között vannak, mint például a vezetői képesség, a kommunikáció és a problémamegoldás – derült ki a Curry’s cég felméréséből.

Na de igaz ez? Tényleg jobban dolgoznak a kockák, vagy csak meg akarják magyarázni, miért ülnek annyit a gép előtt?

A LinkedIn 2024-es elemzése szerint 2024-ben a 10 legkeresettebb készség listáján olyanok állnak, mint a kommunikáció, a profi ügyfélkezelés, a menedzsment, a vezetés és a csapatmunka. A brit játékosok 57%-a állítja, hogy ezek közül néhány készséget videojátékokkal tanult meg, és rendszeresen alkalmazza azokat a munkájában.

Akármilyen meglepő is, ez nem csak ürügy arra, hogy többet játszhassanak – állítja Dr. Daniel Wheatley, a Birminghami Egyetem Menedzsment Tanszékének üzleti és munkaügyi közgazdaságtannal foglalkozó docense. Elmondása szerint a szabadidős tevékenységek során elsajátított készségek valójában kamatoztathatók a szakmai környezetben is.

Minden nap újabb készségeket és tapasztalatokat szerzünk szabadidős tevékenységeinkből, a tanulás nem áll meg – mondta Dr. Wheatley. A videojáték olyan hobbi, amely számos készséget igényel, beleértve a problémamegoldást, az erőforrás- és időgazdálkodást, a kommunikációt, a kéz-szem koordinációt és még sok mást.

A játék pozitív érzelmeket vált ki és növeli a termelékenységet

Nem csak a játék közben fejlesztett soft skillek hatnak pozitívan az ember munkahelyi teljesítményére. A tanulmányból az is kiderült, hogy a videojátékok pozitív érzelmeket váltanak ki. A válaszadók közel fele (46%) azt nyilatkozta, hogy boldognak érzi magát játék közben, 43 százalék azt mondta, hogy nyugodtnak, míg a játékosok bő harmada azt emelte ki, hogy játszani izgalmas.

Dr. Wheatley elmagyarázza, hogy szoros összefüggés van a hobbik általi kikapcsolódás és a termelékenység között: “Mindenkinek szüksége van szünetekre a munka közben, a regenerálódásra szánt idő pedig elengedhetetlen a negatív kimenetelek, például a kiégés és a munkával összefüggő stressz, valamint az ezzel járó termelékenységcsökkenés elkerüléséhez.”

“A hobbik segítenek abban, hogy testileg, lelkileg el tudjunk távolodni a munkahelyi követelményektől, ami hatékonyabb regenerálódást tesz lehetővé a munkavállaló számára, aminek köszönhetően aztán javul a munkavégzés hatékonysága is ”

Ha munkahelyváltásban gondolkodsz, esetleg régóta álláskeresésben vagy, nézd át hazánk egyik legrégebbi állásgyűjtő oldalának kínálatát, használd az oldal szűrőit és iratkozz fel az állásértesítő hírlevélre, hogy minél előbb megtaláld a számodra megfelelő állást!

Ha pedig a zsebedben tudnád a legfrissebb állásokat, töltsd le a jobinfo.hu applikációt iOS-re és Androidra!


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Kikerült Mészáros Lőrinc családjából, tönkre is ment a fociklubja

Kikerült Mészáros Lőrinc családjából, tönkre is ment a fociklubja

A Szombathelyi Haladás nem kapta meg NB II-es licencét, hiába volt sokáig a NER közelében.

Tudja ki Magyarország tíz legnagyobb adózója? Varga Mihály elárulta

Tudja ki Magyarország tíz legnagyobb adózója? Varga Mihály elárulta

Eláruljuk, közülük öt egy-egy bank.

Elengedett milliárdok, megduplázódott bevétel – ez volt az Újpest FC 2023-as éve

Elengedett milliárdok, megduplázódott bevétel – ez volt az Újpest FC 2023-as éve

A tulajdonosváltással át fog alakulni a finanszírozási szerkezet is a Megyeri úton.

© 2024 (v2.202102)