Nagy lakás, nagy kedvezmény: itt vásárolj, ha egy tágas Duna-parti otthonban képzeled el a jövődet!

Hogy mikor, mekkora lakást szeretnénk vásárolni, az leginkább az élethelyzetünktől függ. Pályakezdőként vagy ha épp most költözünk össze a párunkkal, elég egy kis lakás, időskorunkban szintén kisebben gondolkodunk, hiszen a megüresedett családi házat cseréljük le egy könnyebben karbantarthatóra. Családalapítás előtt viszont minél nagyobbat keresünk, hogy mennyire nagyot, az attól is függ, hogy hány gyermeket szeretnénk vállalni, illetve anyagi helyzetünk is erősen befolyásolja. A több szoba viszont nem kell, hogy feltétlenül sokkal többe kerüljön! Mit szólnál, ha most azt mondanánk, hogy van egy beruházás, ahol a szobák számának függvényében egyre nagyobb és nagyobb kedvezményt kaphatsz a vételárból?

Ez a beruházás, a Metrodom River lakópark ráadásul mesés helyszínen, a XI. kerületben, a Lágymányosi-öböl közelében, a Duna főága mellett épül, első két üteme már el is készült, és lakásainak vételárából most szobánként 5 millió forintot elengednek. A kedvezmény kizárólag a nappalira, illetve a hálószobákra vonatkozik. Azaz stúdió lakások most 5 millió forint, a nappali + 1 hálós lakások 10 millió forint, a nappali + 2 hálós lakások 15 millió forint, a nappali + 3 szobás, tágas, családi otthonok pedig már 20 millió forint kedvezménnyel vásárolhatók meg, és a 40 nm-nél nagyobb lakásokra természetesen a CSOK Plusz is felvehető!

 

De nemcsak a hihetetlen kedvezmény miatt érdemes itt lakást vásárolni, a projektnek ugyanis mind az elhelyezkedése, mind közösségi szolgáltatásai páratlanok, a lakópark ráadásul rendkívül családbarát is. Ahogy már említettük, a beruházás a Duna-parton, csodás természeti környezetben épült, közvetlen kijárattal is rendelkezik a Duna-parti sétányra, emellett frekventált helyen is helyezkedik el, ugyanis a Budafoki úton található, amely kiváló közlekedési kapcsolatot biztosít a belváros felé, és a 130-as és 133E-s buszok, az 1-es és 41-es villamosok, valamint a 4-es metró is könnyen elérhető innen.

Fontos megjegyezni, hogy a körülkerített lakópark a Budafoki úti fogadóépületen keresztül közelíthető meg, ahol a gépkocsiforgalmat teljes egészében a föld alá vezették, így csökkentve a zajt és a légszennyezést, és ezáltal egy hatalmas, gyerekek számára is biztonságos kertet teremtve, ahol egy két korosztályos, vizes elemekkel is felszerelt játszóteret is kialakítanak majd.

Ezen kívül még számtalan családbarát szolgáltatás várja a családokat, hiszen egy magánbölcsőde, egy önkormányzati fenntartású óvoda, valamint baba-mama játszószoba helyet kapott a beruházásban, a közelben pedig két hagyományos és egy alternatív tanrenddel dolgozó általános iskola, egészségügyi intézmények, játszóterek, parkok és trambulin park is találhatóak. Ráadásul a szülőknek sem muszáj messze menniük dolgozni, hiszen könnyen találhatnak munkát a közeli Infoparkban és a környék irodaházaiban, illetve vállalkozóként akár helyben is dolgozhatnak, hiszen a lakópark területén több üzlethelyiség is bérelhető.

A lakópark ugyanakkor nemcsak családosok számára ideális, elhelyezkedése révén tökéletes lehet egyedülállóknak, fiatal pároknak, idősebbeknek és befektetőknek egyaránt, és nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is számos közösségi szolgáltatás, például: közösségi tetőterasz, grill terasz, valamint a kilátó- és napozóteraszok, fitneszterem, infra- és finn szauna várja, valamint közösségi csónakház is épülni fog, illetve a fogadóépületben egy kávéház is helyet kap majd.

Akár családdal, akár anélkül költözünk napjainkban az egyik legfontosabb szempont az energiatakarékosság. A Metrodom Riverben ez sem lehet probléma, ugyanis a kiváló hőszigetelésnek és a korszerű fűtésrendszernek köszönhetően a lakások fenntartása pénztárca- és környezetbarát lesz. A Metrodom okosotthon-rendszerével pedig a hűtés, a fűtés és az okosredőnyök is irányíthatók, illetve ide integrálták be a videókaputelefont is.

Ha tehát egy korszerű, energiatakarékos, Duna-parti otthonra vágysz, nézz szét a Metrodom River kínálatában, és ha nagyobb térre van szükséged, bátran válassz egy szobával nagyobb lakást, amivel még plusz 5 millió forintot spórolhatsz.

A cikk megjelenését a Metrodom River fejlesztője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Megjöttek a számok a magyar üzletekből: irdatlan eltérések láthatóak – A hét ábrája

Megjöttek a számok a magyar üzletekből: irdatlan eltérések láthatóak – A hét ábrája

Nagyon máshogy szerepelnek a különböző vármegyékben lévő boltok. Ennek eredményeként a kiskereskedelmi olló is jelentős eltéréseket mutat. Látványos számok A hét ábráján. 

Rózsaszín, de a valódinál mégis „zöldebb” a szöuli műmarhahús

Rózsaszín, de a valódinál mégis „zöldebb” a szöuli műmarhahús

Az emberiség jövőjét is alakító gasztronómiai innovációról számoltak be.

A mesterséges intelligencia felvette a művelt emberek legidegesítőbb tulajdonságát

A mesterséges intelligencia felvette a művelt emberek legidegesítőbb tulajdonságát

Különös tapasztalatot szereztek a kutatók a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.

Euró a szomszédban: mi a terv Romániában?

Euró a szomszédban: mi a terv Romániában?

A román jegybankelnök beszélt a lej esetleges lecseréléséről. 

© 2024 (v2.202102)