Kijutni az olimpiára úgy sem könnyű, ha valaki egész életét a sportnak szenteli. Na de ez semmi ahhoz képest, hogy jó néhány élsportoló ezt nem engedheti meg magának, és egy (vagy több) hétköznapi főállás mellett tud csak készülni. És itt bizony nem csak szegény országok atlétáira kell gondolni, jó néhány amerikai, vagy ausztrál olimpikon is rendelkezik “normális” állással. Van köztük olyan, aki szülinapokon lép fel, mint bohóc, van, aki modellkedik, és van, aki civilben kiberbiztonsági szakértő.
Magyarország egyébként ezen a téren szokatlanul gáláns, hiszen az olimpiai aranyért 55 millió forintot, az ezüstért 39 milliót a bronzért pedig 31 milliót kapnak a sportolók és még a nyolcadik hely is 3 millió forintos jutalmat jelent. Ez persze még mindig aprópénz, ha a négyéves készülés teljes költségét nézzük. Ahhoz képest viszont tekintélyes, hogy idén például az Egyesült Államok sportolói az aranyéremért 37,5 ezer dollárt kapnak, ami 13,7 millió forint, az ezüst náluk 8,2 millió forintnyi dollárt a bronz pedig forintban 5,5 milliót ér.
Ráadásul nálunk az olimpiai érmes sporolók még életjáradékot (gyakorlatilag havi fizetést) is kapnak, aminek összege a bajnokoknak jelenleg bruttó 418 ezer forint havonta, az összeget a mindenkori KSH átlagbér határozza meg. Az ezüst és bronzérmesek ennek 70 és 50 százalékát kapják.
Csakhogy az élsport nagyon drága dolog, ha összeszámolnánk az edzők, felszerelések, edzőtáborok, utazások, orvosok, masszőrök, gyógytornászok, sportpszichológusok (stb., stb.) költségét, orbitális összegek jönnének ki – nem véletlen, hogy a sportolók számára kiugróan fontosok a szponzorok a nyugodt készüléshez.
És mit tehet az, aki elhivatott, ám nincs szponzora? Hát bizony dolgozik. A jelenlegi olimpiai indulók között is szép számmal találunk olyanokat, akik egy vagy több állást is ellátnak, és az olimpiai készüléssel a szabadidejükben foglalkoznak.
Nic Fink, USA, úszó és mérnök
Az amerikai Nic Fink mellúszásban indult a párizsi olimpián, ahol rögtön egy ezüstérmet is szerzett. Pedig készülése némiképpen szokatlannak mondható, a 31 éves úszó ugyanis a hétköznapokban egy Texasi mérnöki irodában dolgozik projekt menedzserként. Elmondása szerint az olimpiai faluba megérkezve még megválaszolt néhány sürgős emailt, majd beállította a “néhány napig nem vagyok az irodában” választ, és elindult az uszodába.
Finknek ez a második olimpiája, Tokióban is indult, akkoriban egyébként még a diplomavédésével volt elfoglalva, mert pont az előző ötkarikás játékok idején végzett az elektromos- és computermérnöki mestertanulmányaival az egyetemen. Elmondása szerint a munkahelye nagyon rugalmas, a főnökeit egyáltalán nem érdekli, honnan és mikor dolgozik, amíg a feladataival időben elkészül.
Maggie Steffens, USA, vizilabda csapatkapitány és kereskedő
Maggie Steffens májusban az Instagramon fordult az amerikai női vizilabdacsapat rajongóihoz, hogy ha tudják, közösségi finanszírozás formájában segítsék a csapat eljutását Párizsba. “Csapattársaim többsége nem csupán bajnok, hanem tanár, vállalkozó, edző, orvosi asszisztens és így tovább. Kevesen tudják, de sok olimpikonnak kell egy (vagy két) munkahely ahhoz, hogy az álmának élhessen – például nekem is. A csapatoknak szponzorokra van szüksége az utazáshoz, szálláshoz, a minőségi élelmiszerhez. Legtöbben nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak a sporttal foglalkozzunk. Ez különösen gyakran van így a női sportolóknál” – írta.
Steffens kampányához hamarosan csatlakozott az amerikai rapper Flavor Flav is, aki közölte, a csapat minden egyes tagját támogatni fogja, hogy meg se álljanak az aranyéremig. Steffens egy másik vizilabdázóval együtt olyan üzletet alapított, ahol a vizilabdához szükséges professzionális kellékeket forgalmazzák.
Zachary Schubert, Ausztrália, strandröplabda és farmer
“Arra gondoltam, mindenképpen kell valamilyen terv arra az időre, amikor már nem tudok olimpiákon indulni” – magyarázta meg Zachary Schubert, hogy miképpen pattant ki a fejéből egy tücsökfarm létrehozásának ötlete. A sportoló ezzel a vállalkozással ötvözte a generációk óta gazdálkodással foglalkozó család hagyományait és a 21. század fenntarthatósági törekvéseit, ami ráadásul táplálkozástudományos iskolai végzettségével is összhangban van.
“Nagyon sokáig egy fillért sem kerestem a sporttal, ezért mindenképpen dolgoznom kellett, éveken keresztül ez éjszakai mosogatást jelentett vendéglátóhelyeken. Amikor aztán elkezdtek bevételeim lenni, elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy elfolyjon a pénz, hanem létrehozok valamit, amivel majd teljes időben foglalkozhatok, miután kiöregszem a versenyzésből.”
Anne Cebula, USA, vívó, modell és idegkutató
A magazinolvasók közül jóval többen ismerik fel Anne Cebulát mint sikeres modellt, aki olyan cégek bemutatóin lép fel a világ legnagyobb divateseményein, mint a Khaite, Marc Jacobs vagy éppen Tory Burch. Viszont a varázslatos mosolyú lánynak egy másik élete is van: ezúttal vívóként utazott Párizsba.
“Azonnal szerelembe estem amikor a pekingi olimpián először láttam vívóversenyt. Ám hiába kértem a szüleimet, hogy irassanak be, azt mondták, ez egy nagyon drága sport, felejtsem el. Én azonban nem tudtam elfelejteni, és olyan középiskolát választottam, ahol házon belül működött egy vívóakadémia. Innentől nem volt megállás.” A lány életében a modellkedés és a vívás kiegészítik egymást, és azt mondja, ez nem csak abban segít, hogy megkeresse az élsporthoz szükséges pénzt, de a “két élete” annyira különbözik, hogy egyikben tudja kipihenni a másikat. Ha pedig mindez nem adott volna elég elfoglaltságot, Cebula még arra is szakított időt, hogy az USA egyik csúcsegyetemén, a Columbián szerezzen egy diplomát idegtudományi területen.
Aly Bull, Ausztrália, kajakos és tűzoltó
Először szörföző szeretett volna lenni, ám abban nem volt elég sikeres, így az evezést választotta az ausztrál Aly Bull, aki civilben egyébként főállású tűzoltóként dolgozik. A sportolónő számára nem új ez a felállás, ez már a harmadik olimpiája.
“Két napot dolgozom, utána két napom szabad. Nagyon szerencsés vagyok, mert az edzőm mindenben mellettem áll, és hajlandó velem hajnali négykor találkozni olyankor, amikor nappali műszakban dolgozom. Ha pedig éjszakai beosztásban vagyok, akkor tovább marad, és a többiek edzése után dolgozik velem” – magyarázta a sportoló.
Egészen biztosak lehetünk benne, hogy a magyar olimpikonok közül is sokan vannak, akiknek van egy “pénzkereső” hivatása is, ami lehetővé teszi nekik, hogy a sporttal is foglalkozhassanak, azonban erről nálunk nem szokás nyíltan mesélni.
Hazánk egyik legrégebbi állásgyűjtő portálja, a jobinfo.hu mindig áll a rendelkezésedre, ha épp pályakezdőként állást keresel, vagy munkahelyet váltanál. Több ezer lehetőség közül lehet választani, a szűrők segítségével pedig pontosíthatóak a találatok.